Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-640

040. országos illés 1901. január 21-tín, hétfőn. 157 lehető .legegyszerűbb megoldásra nem jutott. I A t. miniszter úr a legjobban tudja, hogy jó adminisztráezió csak bizonyos területen lehetséges, ha a terület a. kelleténél. nagyobb, akkor ki van zárva a jó adminisztráczió lehetősége. Mert ha a főbíró azért, hogy egy községet megtekintsen, 60 kilométert odautazik ós 60 kilométert vissza, lehetetlenség jól adminisztrálni, (lyaz! Úgy vau! a szélső baloldalon.) Tudok ón módot olyanformát, mint a Kolumbus tojása. Méltóztassék törvényt javasolni arra, hogy?- azok a czentrális hivatalok széjjel osztassanak. Például Somogy vármegyének van nyolez járása ; ebben a nyolcz járásban a közügyeket ellátja húsz főbiró ós szolgabíró : méltóztassék azt a húsz főbírót ós szolgabírót húsz felé osztani. Mi jut egyre? Öt-hat község s ' ennek természetes következése lesz, hogy abban az egynéhány községben az illető tisztviselő megismer minden embert, annak jó ós rossz tulajdonait, a mit a közigazgatásnak tudnia kell, hogy czéffcudatosan működhessék; másodszor korántsem megvetendő dolog, hogy meg lesz kiméivé a szegény adózó nép attól, hogy rengeteg távolságra keresse fel hatóságát. (Helyeslés a , szélső baloldalon.) a mikor, mint tudjuk, sokszor csupa zaklatásból százszor, ezerszer hijják, hogy mikor odament, azt mondják neki: későn jött kígyelmed, most már mehet haza! Ezek azok. a melyek engem arra indítottak, hogy egynémelyeket elmondva, azokat a t. háznak, különösen pedig az igen tisztelt miniszterelnök úrnak figyelmébe ajánljam. A költségvetést egyébként nem fogadom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Buzáth Ferencz jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Felszólalásra kényszerít, mert kötelességet mulasztanék, ha fél nem szólalnék, Berzeviczy Albert t. képviselőtársamnak a főváros ügyeit szellőztető érdekes és olyan beszédje, a mely kétségkívül avval a, követelménnyel lép a törvényhozás elé, hogy maga a kormány és a képviselőház is foglalkozzék avval a, nagy kérdéssel, mert hiszen az ország fővárosának ügye nem tisztán lokális érdekű adminisztracziónális kérdés, hanem magát az ország nagy érdekeit közelről is érintő dolog. Mielőtt azonban erre rátérnék, t. képviselőház, miután nagy kérdések mozgatják a közvéleményt s ezek között elsősorban napirenden van a parlamenti reformnak kérdése, szinte lehetetlen, hogy erről a nagy kérdésről ne szóljak, habár azt egészében felölelnem már csak azért sem lehet szándékom, mert a ki sokat markol, keveset fog, ón pedig, a mint jelezni bátor voltam, a főváros ügyeivel szeretnék részletesen foglalkozni és így ennek a kérdésnek megvitatására, csak rövidebb időt szentelhetek. (Halljuk! Halljuk!) De, t. képviselőház, ennél a. kérdésnél is vannak megjegyzéseim, a melyek talán megszívlelésre méltók. (Halljuk! Halljuk!) Azt, hogy én az általános szavazat jognak és általában véve az emberi jogok kiterjesztésének vagyok őszinte és igaz hive, régen tudja mindenki, a ki figyelemmel szokta kisérni parlamenti felszólalásaimat. Megvallom a mólyen' tisztelt miniszterelnök úrral szemben, a- kinek én egyéni tehetségeinél fogva. — hozzáteszem, meggyőződésből mondom, tapasztalt jóindulatánál fogva — egyéni tisztelője vagyok, rendkívül sajnosán tapasztalom nemcsak ma és most. de tapasztaltam azon nagy időkben, midőn a t. miniszterelnök úr elődjét felváltani volt hivatva, hogy a t. miniszterelnök úr a parlamenti reform kérdésében oly mértékig volt elzárkózott, oly mórtékig volt befolyásolva ós oly mértékig volt — hogy így fejezzem ki magamat - - elfogult, hogy egyáltalában megközelíthetlen volt azon törekvések számára, a melyek utóvégre is nemcsak pártérdek szolgálatára vannak hivatva, hanem egy nemzet nagy ós messze jövendőjének biztos alapjait vannak hivatva megvetni. Szinte hozzáférkőzik a gyanú az argumentáczióhoz, a mely a t. miniszterelnök úr részérő] itt elhangzott, mely szerint ő elismeri, — a mint mondja, — hogy a parlamenti reformra szükség van, sőt elvileg elismeri a jogosultságát annak is, hogy ezen parlamenti reform csakis a választói és a politikai jogok kiterjesztése alapján lehetséges, de ő ezt a. maga számára; aktuálisnak nem tartja, mondóin, ehhez az enuncziáczióhoz könnyen hozzáférkőzik az a gyanú, hogy a hatalmi és pártérdekek rideg önzésének emanacziójakónt zárkózik el előttünk a t. miniszterelnök úr olyan reform elől, a mely elsősorban az ő pártjának érdekeit látszik fenyegetni és veszélyeztetni. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Miért nem aktuális egy reform, a melyről a kormányelnöki székről maga a miniszterelnök úr hirdetni kéntelen, hogy annak elvileg való szükségét maga is elismeri? Mi erre más feleletet nem tudunk, mint azt, hogy a mindenkori miniszterelnök a maga és saját pártja számára nem tartja aktuálisnak, hogy deposszedáltassanak és a hatalomból, s a. pártérdek előnyeiből kizökkentessenek. Én megvágyok róla győződve, t. miniszterelnök úr, ha ma báró Bánffy Dezsőt kérdeznék meg, vájjon aktuálisnak tartana-e egy parlamenti reformot, a mely maga után vonja a t. miniszterelnök úrnak megbuktatását, ő azt ma nagyon