Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-619

82 619. országos ütés 1900. november 26-án, hétfőn. Ha' bel termeié süket hasznosítani ós versenyképessé tenni akarjuk, akkor elsősorban a természetes vízi utakat, azután pedig a mesterséges vizi utakat kell fejleszteni. Ezt sem ón találtam ki, mert eltekintve azon adatoktól, melyeket felhoztam, szórói-szóra ily nyilatkozatot tett a plénum előtt a kereskedelemügyi miniszter úr, és méltóztatnak emlékezni, hogy a ház őszinte meggyőződését nyilvánította akkor, mikor a miniszter úrnak ezen állásfoglalását helyeselte. De méltóztassék nekem elhinni, hogy nemcsak mi gondolkozunk így, nemcsak, a mi őseink tartották ezt első feladatuknak, hanem a világnak minden gondolkozó embere ebben a tekintetben már határozottan állást foglalt. Itt van — ne vegye rossz néven az igen tisztelt miniszter úr, ha megint olvasmányaimra hivatkozom — egyik porosz szakembernek a nyilatkozata, a ki azt mondja, mikor a vizi utakról beszól, hogy »a mely nemzet lépést akar tartani a többi nemzettel a gazdasági világversenyben, éljen ugyanazon eszközökkel, mint a többi nemzet.* Pedig ott, a hol ez elhangzott, nem is volt olyan szükséges ezen thézisnek felállítása, mint épen nálunk, Magyarországon, a hol, fájdalom, a mi termelésünkkel a világpiaczon ma sem vagyunk képesek versenyképesen megjelenni. így nyilatkozott a szász kormánynak egyik tanácsosa is, a kivel, azt hiszem, talán ismerős az igen tisztelt miniszter úr, mert a mikor az összehasonlítás okából, hogy milyen a mi árterünk, Szászországban járt, talán találkozott vele is. Ez a tanácsos azt mondja, hogy »a ki a vizi utak enormis gazdasági értékét kétségbe vonja, az önmagáról adja ki a bizonyítványt, hogy ezen dolgokkal nem foglalkozott, vagy ha foglalkozott, azokat nem érti.« Igenis, ezekre nekünk törekednünk kell. Igaz, — ós ezt be kell ismernem, — hogy az utóbbi időkben ez a törekvés, a mely oly sok ideig ébrenlétben tartotta magát, eg3^ kicsit lazult. És mi ennek az oka, mert az embernek kutatnia, kell az okokat. Az egyik ok az volt, hogy nagyon sokan abból, a szerintem naiv feltevésből indultak ki, hogy vasutaink az összes forgalmunkat, tehát azt is, a mi a kereskedelem és a földmívelós igényeit illeti, képesek már önmagukban lebonyolítani. Sőt tovább megyek. Sokaktól hallottam azt is, hogy az ily vizi utaknak felállításával talán a vasutaknak jövedelmezőségét lerontanék, pedig ennek az országnak azon jövedelemre, a melyet abból bevesz, múlhatatlanul szüksége van. Én azt hiszem, hogy ezen feltevés helytelen. És itt csak úgy ötletszerűleg említem fel ós bocsássa meg a ház, hogyha erre is kiterjeszkedem, hogy ezen nézet volt az oka annak, hogy az utóbbi években különösen óriási mérvben dédelgettük a vasutakat. Oly óriási költségeket áldoztunk vasutainkra, hogy ez anyagi helyzetünkkel ós az onnét kapott rekonpenzáczióval összhangba nem hozható. Hisz ma már, t. ház, ott vagyunk, hogy erre a közlekedési szervünkre csak az, a mit adósságokban, tőkében fizetünk, ma is felmegyen évenkint 93,758.806 koronára, nem számítva a kifizetett összegek kamatait, míg bevételünk csak 79,188.920 korona. Ezen forgalmi eszközre tehát évenkint 14 millión felül levő áldozatot hozunk. Felfogásom szerint téves is, helvtelen is az a feltevés, mintha a vizi utak és a vasúti szállítás egymással antagonizmusban volnának. Számos példával tudnám ezt bebizonyítani. Rendelkezésemre állanak a statisztikai adatok, a melyek szerint épen a külföldön, hol konkurrálni látszott az a két szállításeszköz, a vizi út és a vasút, arra a tapasztalásra: jutottak, hogy a viziutak még emelték a vasutak forgalmát. Egyúttal a- vizi utak nemcsak, hogy versenyképessé tették itt-ott a beitermelést, hanem nagyon sok olyan gazdasági ágnak, a mely egyáltalában forgalmat nem képezett, a forgalmát is megteremtették. Én ezeket, igen tisztelt miniszter úr, nem közvetlen tapasztalataimból tudom. Nem is tartom magáimat szakembernek, hanem azt is kijelentem egész őszintén, hogy csak az érdeklődő ember van bennem, a ki igyekeztem érdeklődésemet e téren is kielégíteni és így olvasmányaim útján gyűjtöttem össze ezeket az adatokat, a, melyeket az igen tisztelt. miniszter úr a múltkor, nem hiszem ugyan, hogy sikerrel, de bizonyos szempontból nevetségesekké akart tenni. Hát igaz, t. miniszter úr, kevés az, a mit én olvastam, nincs is rá időm, talán nincs is rá képességem, hogy minden térre kiterjeszszem figyelmemet, de engedjen meg a miniszter úr egy megjegyzést tennem. Mindenkinek joga van a mások olvasmánya ellen ilyen gúnyos megjegyzést tenni, de azok részéről, a kik helyett mások olvasnak, a kik helyett mások tanúinak, s kiknek összes feladata abban áll, hogy ide jöjjenek ós a mások által olvasott s megtanult tényeket, elveket, eszméket azután ékes szóval előadják, ez a kifogás talán még sem egészen megengedhető ós semmiesetre sem találó. Mikor ennél a szakasznál felszólalok, távol legyen tőlem, hogy megint egész terjedelmében akarjam ezt a dolgot tárg3^alni. Csak kórdóst akarok intézni az igén tisztelt miniszter úrhoz, a ki azt hiszem, önmagától is tudja, de mert meghatalmazást kapott a kereske-