Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-633
434 63 **« 03* 8Z % 0S tti* 8 1900. deczember 18-án, kedden. A jegyzőkönyvnek erre vonatkozó pontját kérem hitelesíteni. Nyegre László jegyző (olvassa a jegyzőkönyv erre vonatkozó részét). Elnök: A mennyiben a jegyzőkönyv ellen nincs észrevétel, az hitelesíttetik. Következik a kisebb tárczák 1901. évi költségvetésének (írom. 885, 905, 920) folytatólagos tárgyalása. Molnár Antal jegyző (olvassa).- Az 1848— 49. honvédek segélyezésére és az azzal kapcsolatos kezelési költségekre 800.000 korona. Lukáts Gyula jegyző: Lakatos Miklós! Lakatos Miklós: T. képviselőház! A függetlenségi ós 48-as párt megbízásából szólalok fel e tételnél, de megtenném azt, ha megbízva nem lennék is, hazafiúi és képviselői kötelességemből kifolyólag. De mielőtt a tárgyhoz szólanék, elismerésemet nyilvánítom a miniszterelnök úrnak azon tettéért, hogy hatályon kfvűl helyezte elődjének, báró Bánffy Dezsőnek azon rendeletét, mely szerint az 1848/49-es honvédek igazolása záros határidőhöz köttetett, azontúl az igazolásokat a honvédegyletektől megtagadta és magának tartotta fenn. Hogy ezt a rendeletet hatályon kívül helyezte a t. miniszterelnök úr,- azért fogadja elismerésemet az összes honvédség nevében, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mert ezzel nemcsak igazságot szolgáltatott a honvédségnek, hanem tanúbizonyságot tett alkotmányos érzületéről, a mennyiben a honvédségnek alkotmányos kormány által jóváhagyott alapszabályát tiszteletben tartja, a mint tiszteletben tartották ezt 1867-től mindazok, a kik azon a miniszterelnöki széken ültek, kivéve az egyetlen báró Bánffy Dezsőt. A mi már most magát a tételt illeti, a 800.000 koronát vajmi kevésnek tartom, mert abból egy közharczosra sem több, sem kevesebb nem jut, mint húsz fillér egy napra. Még tanulókoromban olvastam valamikor egy mondatot, a mely eddig még nem párolgott ki agyamból. A mennyiben rövid beszédem keretébe beilleszthetem, el fogom mondani. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) A mondat így szól: »Lassan, de folyvást kis patak ha fut, Elvégre messze tengerekbe jut. Lassan, de folyvást lenge szél ha fúj, Hajókat a nagy világba bajt. Lassan, de folyvást osepp ha hull alá, Kivágja még a rögzött szirtet is. Magát az Égnek ajtaját megnyitják, Hogyha tartós buzgalommal zörgetünk.« (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Én zörgettem a t. miniszterelnök úr hazafias szivén a legutóbbi költségvetés tárgyalása alkalmával, de az akkor nem nyilt meg. Én most e mondat szerint egész elhatározással, egész kitartással, egész szívóssággal zörgetek annak a szívnek ajtaján, és azt hiszem hogy a hol jog, törvény ós igazság honol, ott a méltányosság, a könyörületesség és a hála is bizonyosan helyet talál. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezekre appellálva, kérem a t. miniszterelnök urat, hogy azon nyomorult, vagyontalan, munkaképtelen, rokkant honvédek segélyezésén javítson, mert azt senkisem fogja tagadni, hogy az a 20 fillér nem egyóbb, mint koldusnak adott alamizsna a koldustarisznyába. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azon a 20 filléren legfeljebb kötelet vehet magának az a honvéd, hogy felakaszsza magát, de a megélhetésre ez vajmi kevés, az éhenhalásra pedig épen elég. Nemcsak nekem, hanem a túloldalon levő honvédbajtársaimnak is, sőt az egész túloldalnak is kötelessége volna, a mint kötelessége ennek a pártnak, a melynek nevében felszólalok, hogy kérjük a t. miniszterelnök urat, hogy ezen szégyenletes dolgon javítson, mert ez valójában a nemzet múltjának, dicsőségének emlékével össze nem egyeztethető. ('Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A hálátlanság a közéletben sem valami szép jellemvonás, de egy nemzet életében világos bűn. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A hálátlanságnak két szennyfoltja van a múlt századában: az egyik az, hogy a honvédség megteremtőjét, Kossuth Lajost kipolgárosították ebből az országból, kiűzték azt az embert, a ki millióknak adott polgárjogot; a hálátlanság másik foltja pedig az, a mit a honvédekkel szemben elkövettek. Mert ezen 20 filléres adomány csak szégyenletessé teszi azt a nyugdíjnak nevezett valamit, a mi nem egyéb, mint koldusnak alamizsna. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) De hát én nem csodálkozom a mai korrumpált koron, ez nem törődik a múltnak dicsőségével, ez nem törődik a múlt nagyjainak emlékével. Én csak a túloldalra mutatok, hogy Deák Ferencz, az önök Mesiása, mióta meghalt, részesült-e azon kitüntetésben vagy megtiszteltetésben, hogy halottak napján valaki elment az ő mauzóleumához, és ott akár a kormány részéről, akár a párt részéről a közvélemény, a népség előtt elismerést, vagy érdemének méltatását hallottuk volna. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A mai kor szelleme nem törődik a múltakkal. Kubik Béla: A zsebével törődik! Lakatos Miklós: Törődik a korrupczióval, a hivatal, a kegyvadászattal, a csúszás-mászással. A hazafiság most frázis, a függetlenségi eszméért való küzdelem, az ka-
