Képviselőházi napló, 1896. XXXI. kötet • 1900. november 20–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-623

jgQ ft23. országos ülés 1900. deczember 3-án, hétfőn. sógvetésót is terhelik, és a nj^omorúságot min­denképen fokozza, de más államoknak .mégis legalább egy jótéteményük van a hadügyi kiadások mellett. A hadügyi kiadások legna­gyobb részét tudniillik a katonaság hadi fel­szerelése veszi igénybe. Más államok, mint Francziaország, Németország, Olaszország es Oroszország a hadseregeit saját iparosai, saját gyáraik által szereltetik fel. A mi pedig a mi katonaságunkat illeti, azoknak felszerelését csak nagyon csekély rész­ben eszközlik hazai gyáraink ós iparosaink; mert a legnagyobb részt osztrák gyárosok, osztrák vállalkozók és iparosok eszközlik. A t. kormánynak tehát oda kellene mindeképen törekednie és pedig erélyesen, — hiszen ezt megkívánja az igazság ós méltányosság, — hogy a mi a hadsereg felszerelését illeti, azt legalább a quóta arányához képest ne az osztrák gyárosok, iparosok ós vállalkozók, ha­nem hazai gyáraink és iparosaink lássák el. Ha, ez megtörténnék, már ezáltal is segítve volna iparosaink nagy baján; természetesen, nem annyira, mint a mennyire történnék ez az az önálló vámterület életbeléptetésével. Mert bizony nagyon szép dolog az az akczió, a mit a t. kormány az iparpártolás terén visz véghez; ámde ez nem sokat ér, mert azt tud­juk, hogy a mi kezdetleges iparunk különösen a hatalmas osztrák gyáriparral szemben a ver­senyt ki nem állhatja. Mert az osztrák iparo­sok, gyárosok által nagyban előállított ipar­czikkek vámmentesen özönlik el az országot ós azon iparosaink, pláne a kik. kezük mun­kájával készítik az iparczikkeket, vagy kez­detleges gépek segítségével, azok az osztrák gyárosokkal, a kik az anj^agot is nagyban ós így olcsóbban is^ vásárolják, a versenyt kiállani nem képesek. így tehát az osztrák gyárosok vámmentesen beözönlő iparczikkeiket sokkal olcsóbban adhatják, mint a mi iparosaink; mert, mint mondám, ők az anyagot is nagy­ban és így olcsóbban vásárolják. A mi iparo­saink pedig szegények, meg vannak szorulva, népünk is szegény, a vásárló közönség tehát félreteszi a hazai ipar pártolását, nem azt nézi, hogy magyar ipar-e, vagy osztrák ipar terméke-e, hanem azt nézi, hogy mily készít­mény olcsóbb, ós mivel az osztrák gyárosok ké­szítménye sokkal olcsóbb a mieinknél, természe­tesen az osztrák iparczikkeket vásárolja. Azért, ha azt akarjuk, hogy végre-valahára iparunk emelkedjék, az önálló vámterület alapjára kell államink. Ha ez megvan, akkor biztosak lehe­tünk abban, hogy iparosaink anyagi viszonyai is lendületet kapnak. Az a baj, a mit beszédem elején is kimutattam, hogy az országunk lakos­ságának legnagyobb része, 77°/o, földmiveléssel foglalkozik, ós csak nagyon kevés rész foglal­kozik iparral. De hogyha hatalmas, erős ipa­runk lenne, akkor ez a helyzet is megváltoznék. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nem fogom a t. ház bóketürósét sokáig igénybe venni, de még az adóreformokra nézve is akarok egyet-mást elmondani. (Halljuk! Hall­juk !) Ha emlékezetem nem csal, azt hiszem a t. pénzügyminiszter úr már nyilatkozott arra nézve, hogy a mi adóreform-törvényjavasla­taink körülbelül készen vannak és tárgyalásra várnak. Legalább, ha emlékezetem nem csal, a t. pénzügyminiszter úr így nyilatkozott. Már most ón igen nagy hibának tartom azt, hogy mindannak daczára a t. kormány a már annyi­szor óletbelóptetni igórt adóreformokat nem tárgyaltatja, nem bocsátja a ház tárgyalására. Az igen nagy hiba volt a kormány részéről, hogy négy hónapig szüneteltette a házat. Biz­tosíthatom a t. kormányt, a t. többséget, hogy a vidéken nagyon rossz vért csinált ország­szerte. Azt mondja, a nép: nem azért válasz­tunk képviselőket, hogy négy hónapig vaká­cziózzanak, hanem hogy dolgozzanak, készítsék el, tárgyalják le a legszükségesebb törvény­javaslatokat. (Úgy van! a szélső haloldalon) Ezzel a, t. kormány mindenesetre nagy mulasztást követett el. A t. kormánynak e mulasztását azonban még jóvá lehet tenni. Lássa, t. pénz­ügyminiszter úr, most tárgyaljuk a költség­vetést. Azt hiszem, hogy a mi a költségvetés letárgyalását illeti, körülbelül két,- ha sokáig talál elhúzódni, három hónapot fog igénybe venni. Azt javasolnám a t. pénzügyminiszter úrnak, hogy addig, míg a ház a költségvetés tárgyalásával foglalkozik, nagyon jól tenné, hogyha az adóreformra vonatkozó törvény­javaslatokat szakemberei, szakreferensei által még egyszer alaposan átreyidiálná, átvizsgálná, és midőn a t. ház letárgyalta a költségvetést, akkor terjesztené a ház elé az adóreformok­ról szóló javaslatokat. Két-három hónap alatt a ház ezeket nagyon alaposan megvitathatja és letárgyalhatja. Higyje el a t. kormány, hogy ezt az egész ország sürgősen kívánja; de nemcsak kívánja, hanem mondhatom, köve­teli is. (Ugy van! a szélső baloldalon) Van tehát a kormánynak most is ideje, hogy a javaslatokat tárgvaltassa a költségvetés letárgyalása után. Higyjék el, t. kormány ós a t. túloldal, önök­nek maguknak kellene sürgetniök a sürgőm törvényjavaslatok letárgyalását ós életbelépte­tését. Ne felejtsék el, hogy nemsokára itt lesz­nek az új választások. Mily eredménynyel fog­nak önök, t. uraim, a túloldalon a választók elé állni? Nem képesek felmutatni semmiféle eredményt. Legalább tárgyaltassák le ezeket I ós mutassák meg a választóknak, hogy: íme,

Next

/
Oldalképek
Tartalom