Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.

Ülésnapok - 1896-594

594. országos ülés "1900. október 13-án, szombaton. 81 tek az osztrák czégek utaztatni. Az úgyneve­zett vigécz urak, úgy a mint azt Mezei Móricz t. képviselőtársunk maga is elismerte, ha-zu­dozással, rászedósekkel stb. egészségtelen ver­senyt fejtettek ki, melylyel nemcsak a kis kézműipart szorították ki az ő üzletéből, hanem számtalan és számtalan millióval megkárosí­tották a fogyasztó közönséget is. Már most, t. képviselőház, ha az ember látja, hogy e téren az ipar és kereskedelmi jogosultság révén milyen borzasztó uzsoraüzlet folyik, akkor fel­tétlenül szükséges, hogy a képviselőház átérezze azt a kötelezettségét, hogy ezen állapotot sza­nálja. Módomban lesz egyszer bemutatni itt eg}' oly kalikó-kendőt, a melynek gyártását végig néztem, ós a melyről az illető gyáros nekem maga kimutatta, hogy az neki másfél krajczárjába kerül. Én szándékosan ellenőriz­tem adatait és Balmaz-Ujvároson a hetivásáron meggyőződtem arról, hogy ugyanazt a kendőt, a melyet másfél krajczáron gyártanak Brünn­ben és Reichenbergben, 60 krajczárórt árulták a szegény paraszt népnek. T. képviselőház ! Méltóztassanak meggon­dolni, milyen borzasztó tőke vándorol ki ezen a réven a magyar fogj^asztó közönségtől. Azt mondta Mezei Móricz t. képviselőtársam, — ez volt az ő kardinális tétele, — hogy micsoda iparpártolás az, a mely a fogyasztást apasz­tani akarja ? Bocsánatot kérek, t. képviselőház, ha oly iparpártolásról van szó, melynek czólja olyan fogyasztás, mely még magát a fogyasztót is elfogyaszsza, (Derültség.) akkor ón ebből a kereskedelmi elvből nem kérek. A megrende­lésekre való csábítás a mi büntetőjogunk sze­rint is büntetendő; mert a csalásról szóló rendelkezés, a 386. §. megmondja, hogy a Id valakinek könnyelműségét, vagy tapasztalat­lanságát hitelezés czéljára felhasználja, bün­tetendő. Azonkívül az uzsoratörvény is ren­delkezik erre vonatkozólag. Ha mi azt látjuk, hogy a mi közönségünk a megrendelésekre való csábítással szemben kiskorú, mi egyéb kötelessége lehet a törvényhozásnak, mint hogy azt a kiskorú közönséget a lehetőség­határai közt törvénynyel oltalmazza meg és ne engedje meg azt a pusztulást, a melyet ezen a. téren látunk. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Egy egész generáczió, egy egész had­sereg keletkezett a vigéczek táborából. Kér­dem a t. kereskedelmi miniszter urat ós az egész országgyűlést, megtudják-e önök mon­dani csak megközelítőleg azt, hogy Magyar­országon hány ilyen vigécz jár ós hánynak van igazolványa? Senkisem tudja megmon­dani. Azt, hogy Németországban hány van, meg tudom mondani, de hogv Magyarországon KÉr-vn. NAPLÓ. 1896-1901." XXX. KÖTET. hány, nem tudom. Mert a vám- és keres­kedelmi szövetség következtében az Ausztriá­ban kiadott iparigazolványok és ily liczencziák mellett ezek az osztrák vigéczek tömegesen rohanják meg az országot, azt sem tudjuk, hogy hányan. Azt tudom, t. képviselőház, hogy hány van Németországban, a hol 1897-ben alkották meg a Reisende-Gesehäft-ről és a Wandergeverbe-ről szóló törvényt. Ott meg kell különböztetni a Wandergewerbescheint, a Sonder-Licenz-t és a Detailreisender-Legiti­mationt: de itt elsősorban a Detailreisenderek azok, a kik bennünket érdekelnek. Nos. az említett törvény indokolásából látom, hogy Németországban, az 1897-et megelőző időkben 40.000 ós néháy százan voltak, de fölszapo­rodtak 75.000-re, Csak a Detailreisenderek! A többi brancsban nem állott elő ilyen nagy szaporodás. Nálunk, a hol, mondom, a közös vámterületnek minden hátránya kettős súly­lyal nehezedik a serpenyőbe, nagyon is szük­séges volna tudni, hogy hány az osztrák és hány a magyar utazó-ügynök. És rájönnénk, hogy nagyon csekély százalékban magyar az a foglalkozás-ág, a melyről itt rendelkezni kívánunk, hanem — és ez szolgáljon Mezei Móricz t. képviselőtársamnak megnyugtatá­sára — legimgyobb részben külföldiek, külö­nösen osztrákok azok, a kik veszélyeztetik Magyarországon nemcsak a vagyont, hanem a közbiztonságot is, úgy, hogy az emberiség­nek ezen fajáról, a melyet vigécznek nevezünk, bátran el lehet mondani, hogy az állatvilág­hasonlíthatók, a ember, akkor az nak ahhoz a parazitájához mely, hogy ha nem bántja csip, ha pedig bántja az ember, akkor kelle­metlen szagot terjeszt maga körűi. T. képviselőház! Midőn ilyen tényeket látunk magunk előtt, akkor egy törvényjavas­latot, a mely, habár eredményeiben nem is biztat valami rendkívüli nagy sikerrel, de leg­alább lehetetlenné fogja tenni a további pusz­títást azon a területen, a melyet vázolni sze­rencsém volt ós a mely pusztítást száz és ezer panaszból mindnyájan ismerünk, az ilyen tér­részéről szívesen magam hogy nem a dolog. vényjavaslatot én a támogatom. Meg kell azonban említenem, csupán az ipar terén veszélyes ez Rámutatott már gondolom Barabás Béla t. kép­viselőtársam tegnap a, biztosítási téren űzött visszaélésekre is. Ezzel a kérdéssel én most nem akarok behatóbban foglalkozni. Volt ne­kem alkalmam, t. képviselőház, ezt a kérdést alaposan szellőztetni a képviselőház előtt. Csak rá kell, hogy utaljak arra, mily szerencsétlen ez a: magyar nemzet, a mely megalkotott a kereskedelem számára külön ügybiróságot, kü­íi

Next

/
Oldalképek
Tartalom