Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.
Ülésnapok - 1896-595
IQQ 595. országos ülés 1900. fogadnom, mert a mennyire hiszem, hogy ő komolyan ós őszintén fogja fel képviselői kötelességét, meg vagyok győződve, hogyha ezt a törvényjavaslatot választóival »nesze semmi, fogd meg jól* színében állíthatná oda, akkor nem szavazná azt meg általánosságban sem. Lenni kell abban oly intézkedéseknek, melyek a kitűzött czólnak megfelelnek, különben ő ehhez hozzájárulását nem adta volna meg. (Tetszés jobbfelöl.) Hogy az iparosok és kereskedők erről hogyan gondolkoznak, azt, a mint Frey Ferencz t. képviselő úr kifejtette, nemcsak a törvényjavaslat megjelenése után közrebocsátott nyilatkozatok bizonyítják százszámra, de bizonyítj'ák egyúttal a törvényjavaslat létesítése előtt kongresszusokban, testületekben, hírlapokban százszámra menő felszólítások a kormányhoz. (Igaz! Úgy van! jobbfélöl.) Speczifikusan kijelölték egyik külön feladatúi ennek a szakasznak módosítását és ennek következtében, ha a kiket érdekel a dolog, saját érdekeiket megítélni és felfogni képesek, azt hiszem, nem tévedett a kormány, midőn ez meggyőződésével is találkozván és ezt beleilleszthetőnek is találván iparpolitikájába, ennek a szakasznak az érdekeltek részéről rég óhajtott módosítását javasolta a törvényhozásnak. De különben nem követünk el mi valami erőszakos és barbár dolgot. Olyan kérdés ez, mely a külföld sokkal erősebb iparral és kereskedéssel biró országaiban már meg van oldva Barabás Béla t. képviselőtársam csodálkozott azon, hogy én hivatkoztam Ausztriára. Hiszen Ausztriában az 1884. szeptember 16-áról kelt miniszteri rendelet 9. §-a világosan azt mondja, hogy az utazó ügynökök csakis kereskedőkhöz, gyárosokhoz, iparosokhoz, mehetnek. S minthogy ez több magyarázatra szolgáltatott alkalmat, megjött a kellő utasítás, a mely általában a, magánfog3 7 asztókhoz nem exlgedi hatolni az utazó ügynököt. Azt hiszem, Németország sem valami hátramaradt ország; annak az ipartörvónye a 44. §., egészen úgy fogalmazta e tekintetben a tilalmat, mint az én eredeti javaslatom, a mennyiben csakis az írásbeli felkérés alapján enged kivételt. Külföldi országok, mint Svájcz, Francziaország, Bulgária és mások, szerződésekben is biztosítják maguknak ezt a jogot, hogy tudnillik magánfogyasztókhoz az utazó ügynökök ne mehessenek. Ha így, azt lehet mondani, ez az intézkedés szóles Európában megvan az előrehaladott kereskedelemmel és iparral biró országokban, miért ne létesítenők ezt mi a mi hátramaradott, gyenge iparral és kereskedelemmel biró országunkban? október 15-éB, hétfőn. Barabás Béla: De csak ugyanazon mértékben ! Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: Betű szerint ugyanazon mértékben, ugyanazon intézkedéssel, úgy, hogy én attól féltem, mikor behoztam ezt a javaslatot, hogy plágiummal fognak vádolni, azt fogják mondani, hogy a külföldi rendszereket utánzóm. Thaly Kálmán: Ahhoz már hozzászoktunk ! (Derültség a szélső laloldalon.) Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter: De hát ón azt tartom: a mi jó, azt a külföldtől el kell fogadni és valósítani, kivált ha teljesen megfelel a hazai viszonyoknak. (Helyeslés jobbfelől.) Tulajdonképen miről is van itt szó? Az ügynökök, nem lehet tagadni, az utóbbi időkben egészen más feladatot teljesítenek, mint régebben. Régebben igazán az volt a feladatuk, a mit ez a törvény sem érint, ez a javaslat sem módosít, hogy kereskedőkhöz, iparosokhoz, gyárosokhoz eljártak és ott iparkodtak mustráik útján megrendeléseket eszközölni. Ez csak az utóbbi évtizedek óta, azt lehet mondani, másfél évtized óta fejlődött oda, hogy direkte elmennek a fogyasztókhoz ós ott ellenőrzés nélkül, minőségben és árban a persváziónak nem mindig szép eszközeivel olyan üzleteket csinálnak, a melyek sem a fogyasztónak, sem a gyárosnak, iparosnak vagy kereskedőnek javára egyáltalában nem válnak. Nem állítom ezzel, sőt tiltakozom azon feltevés ellen, hogy ezek a szegény emberek mind rosszakaratúak, hogy ezek egyáltalában büntetni valók; de a dolog természetében van, hogy mikor valaki kenyerét keresi ós privát úton akarja ily módon értékesíteni a maga foglalkozását és mikor együgyű emberekkel áll szemben, könnyen olyan argumentácziókkal és olyan eszközökkel él, a melyek talán nem is egészen korrektek. De ha még oly korrekt is volna az eljárásuk, ebben az esetben is — azt hiszem — sem az árképződés, sem az ár minősége egyáltalában nem nyer az ilyen üzletek által. Mert Mezei Móricz t. képviselő úr nagyon téved, midőn állítja, hogy ha ezeket az ügynököket eltiltjuk a magánosokkal való üzletkötéstől, abban az esetben romlik az ár és romlik a minőség. Ellenkezőleg van, t. képviselő úr; most az a minőség rossz, és az ár, a melyet ellenőrizhetetlenül, részletfizetés mellett, váltóval biztosítanak maguknak, egyáltalában meg nem felelhet a dolog természeténél fogva még annak az árnak sem, a mely abban a vidéki városban az illető kereskedőnek jótállása és annak a becsületes iparosnak egész becsülete ós vagyonának kezessége mellett szabatik meg, és a mely nyilvános ellenőrzés alatt áll. Ennek kö-