Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-575

Sí 575. országos ülés 900. május 11-én, pénteken. főzés deczentralizácziója tökéletesen helyén van, mert a burgonyát sem messze elszállítani, sem hosszú ideig eltartani nem lehet. (Helyeslés.) Ott nagy ipari szeszgyárak nem is létesülhetnek, mert nem képesek a nagy iparukhoz szükséges burgonya-anyagot konczentrálni. Ott igenis he­lyén való a mezőgazdasági szeszfőzdéknek istá­pol ása. De nem látok reá abszolúte semmi okot, hogy ott, hol magból történik a szeszfőzés, rö­viden szólva az alföldön, a mezőgazdasági szesz­főzdék érdekében az állam áldozatot hozzon. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Ez a meggyőződésem. (Úgy van! tfgy van! a jobboldalon.) T. ház! A törvényjavaslattal kapcsolatosan tárgyaltatik és szőnyegen forog több városnak kérvénye is, a melyek felszólaltak abban az értelemben, hogy az ipari szeszfőzdék helyzete ne rontassék és ne csonkíttassék. És ezek a városok ezt nagyon alaposan indokolták. Egy városnak az, hogy ipartelep álljon fenn ott, mindig roppant nagy érdeke. Először azért, mert a lakosság keresethez jut, azután közvetlenül a városi háztartás érdekében is, miután az illető ipartelep ott tetemes adót fizet s egy ipartelep­nek megszüntetése akárhányszor közvetlenül maga után vonja a városi pótadó felemelégét. Azt hiszem, hogy ezeknek a városoknak a kér­vényei, köztük Arad város, az én választókerü­letem kérvénye is, e városok szempontjából töké­letesen jogosult. Ezek védik a maguk érdekét, és épúgy vannak hivatva azt védeni, mint akár a mezőgazdák a maguk érdekét, akár az ipari szeszfőzdék a magukét. (Helyeslés jobbfelöl.) T. ház! Hátra van még, hogy az ipari szeszfőzdék helyzetéről szóljak. Azt hiszem, hogy ha igazságosan akarjuk a helyzetet megítélni, a következő momentumokat figyelmen kivíü hagy­nunk nem lehet. Mikor 1888-ban a szeszadó tetemesen fölemeltetett, (Halljuk!) s midőn ennek folytán előre volt látható a szeszfogyasztásnak nagyon tetemes alábbszálläsa, akkor ezek az ipari szeszfőzdék sokkal nagyobb termelőképes­séggel bírtak, mint a mennyi a felemelt adó folytán várható, vagy bekövetkező fogyasztásnak megfelel, s a mennyire én tudom, — habár ném vettem részt az illető tárgyalásokon, — ez volt egyik oka annak, hogy a kormány elfogadta a kontingentálás elvét. Akkor megszabták a kon­tingenseket : a mezőgazdasági szeszfőzdék szá­mára az ő teljes termelőképességük arányában, az ipari szeszfőzdék számára pedig nem egész teljesítési képességük szerint. Igyekeztem utána járni a dolognak, s a mennyire ez sikerült, rá­jöttem, hogy az ipari szeszfőzdék az ő teljesítő képességüknek körülbelül 80°/o-át kapták meg akkor kontingens képében. (Úgy van! jobbfelöl.) Lehet, hogy téves ezen értesülésem, de nem jár­hattam alaposabban utána. (Halljuk! Halljuk!) Egyet mindenesetre ki akarok emelni: azt, hogy a mezőgazdasági szeszfőzdék megkapták az egész termelésüknek megfelelő kontingenst, az ipari szeszfőzdék pedig csak termelőképességük egy részének, nem pedig az egész termelésüknek megfelelőt kapták, tehát mindenesetre hátrányo­sabb helyzetben voltak, mert akár mezőgazda­sági, akár ipari szeszfőzdéről, akár szeszterme­lésről, akár más termelésről van szó: az minden gyárra nézve a dolog természete szerint roppant nagy hátrány, hogyha nem képes termelőképes­sége határáig termelni, és pedig két okból: először, mert ha az üzletnek nyeresége van, az a nyereség kisebb, ha termelőképességét korlá­tolni kénytelen; másodszor azért, mert hiszen minden e fajta üzemnél az előállítási Önköltségek annál nagyobbak, mentül inkább megszoríttatik az üzemek terjedelme, mert az általános költsé­gek egy bizonyos fokon alól le nem szállíthatók, és ennélfogva mentül nagyobb száma az egysé­geknek termeltetik, annál kisebb hányad esik az általános költségekből egy egységre. Az 1888-iki kontingens megállapításánál tehát a mező­gazdasági szeszfőzdék határozott előnyben voltak az ipari szeszfőzdék felett. Már most bekövet­kezett tényleg az, hogy a mezőgazdasági szesz­főzdék a nekik kiutalt kontingenst kiégetni nem voltak képesek, az ipari szeszfőzdék pedig a nekik utalt kontingensen felül is voltak képesek termelni, és daczára ennek az 1899-iki évi XXII. törvényezikk a mezőgazdasági szeszfőz­déknek kontingensét emelte, az ipari szeszfőzdék kontingensét pedig leszállította, tehát azt a hát­rányos helyzetet, a melyben 1888-ban az ipari szeszgyárak a mezőgazdasági szeszgyárakhoz képest voltak, még súlyosbította. Egy év sem múlt el az 1899: XXII. törvényezikk megho­zatala óta, és ime most egy újabb törvény, igaz, hogy most már részben kárpótlás mellett, de részben kárpótlás nélkííl, újra megszorítja az ipari szeszgyárak kontingensét, [és azokat megint rosszabb helyzetbe hozza. Hát, t. ház, ezzel az irányzattal szemben egyáltalában nem kell azon csodálkozni, hogyha az ipari szeszgyárak tulajdonosai rájöttek arra a vélekedésre, hogy esetleg teljesedni fog a mezőgazdasági érdekelteknek az az óhajtása, hogy az egész szeszipar utaltassák át a mező­gazdaság terére, mert hisz;en fokról-fokra le­szállott termelőképességük és ezzel természete­sen anyagi helyzetük is fokról-fokra rosszabbodott. Rakovszky István t. képviselőtársam a szesz­termelők áldozatkészségéről beszélve, azt mondta, hogy ő nem talál semmi áldozatkészséget náluk. Tessék elhinni, én nem vagyok az ipari szesz­főzdék pártján, én a dolgot egész objektíve tár­gyalom, de megvallom, hogy nem látom sehol a mezőgazdasági érdekeltek áldozatkészségét sem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom