Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-570

1G 570. országos ülés 1900. május 3-án, csütörtökön. nak megválasztását a folyó hó 5-én, szombaton tartandó ülésben fogja megejteni. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Széll Kálmán miniszterelnök! Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! Van szerencsém egy törvényjavaslatot (írom. 837) előterjeszteni, a mely szól a Magyarország és Románia közt létesített határkiigazítás folytán teljesített munkálatok költségeinek fedezéséről, illetve azon határjelek költségeinek fedezéséről, melyek, mint állandó határjelek a két ország, Magyarország és Románia közt felállítandók. Méltóztassék e törvényjavaslatot, minthogy költségekről szól, tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani, és annak idején napirendre tűzni. Elnök: A benyújtott törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni, és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik, Perczel Béni jegyzői Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság előadója! Neményi Ambrus előadó: T. ház! Van szerencsém beterjeszteni a pénzügyi bizottság jelentését (írom. 833, 838) az 1897.-XXX. törvényezikk alapján foganatosított beruházások költségeinek részbeni fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen jelentést kinyomatni, a ház tagjai közt szétosztatni, s annak idején az osztályok mellőzésével napirendre kitüzetni. Elnök: A pénzügyi bizottságnak az 1897: XXX. törvényczikk alapján foganatosított beruházások költségeinek részbeni fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában benyújtott jelentése ki fog nyomatni, szét fog osztatni, s egyúttal javaslom, hogy tárgyalását a ház a folyó hó 5-én tartandó ülés napirendjére tűzze ki. Hozzájárul a ház ? (Helyeslés.) így ezt határozatkép kijelentem. T. ház! Mielőtt a napirendre áttérnénk, a ház tudomására kell hoznom, hogy Hock János képviselő úr a házszabályok értelmében napirend előtti felszólalásra kért engedelmet. 1 Hock János: T. ház! Napirend előtt kértem engedelmet a felszólaláshoz, hogy a t. házban is hivatalos állásfoglalás történjék azon súlyos veszteség folytán, a mely a magyar művészetet és benne kultúránkat, egyik legkiválóbb tehetségünknek és magyar művészünknek, Munkácsy Mihálynak elhunytával érte. (Igaz! Úgy van!) Lehetetlen, hogy mikor az egész nemzet átérzi a mély gyászt és szomorúságot, ez a ház, mely a nemzeti életnek lüktető szerve és erkölcsi központja, ebben a nemzeti gyászban ne vezetne és állást ne foglalna abban az általános szomorúságban, mely ezen súlyos veszteség folytán mindnyájunkat ért. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) T. ház! Az igazi megindulásnak nincsen szebb ékesszólása, mint a könnyek, és a szívnek, a léleknek meghatottsága. E pillanatban azért én parentáló gyászszavakkal, ékes beszéddel nem akarom búcsúztatni azt a nagyot, ki a magyar dicsőség lobogóját körűihordozta az egész külföldön, és az ő talemtumának fényével bevilágított az egész világ szemébe. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Ennek a nemzetnek kötelessége, hogy azt a kis fajbeli súlyt, a melyet úgyszólván idegen népfajok között, és minden rokonságtól menten a nemzetek tengerében, mint önálló kis sziget, képvisel, állandóan fokozza rokonszenvének megnyerésével. Csakhogy ezt a tiszteletet, méltánylást máskép nem érdemelhetjük ki, mint kulturális törekvésünk, haladásunk által; főleg pedig művészeti téren felmutatott sikereink által; mert a művészet közös kincse az egész kulturvilágnak, és úgyszólván a jövő kor művelődési programmja, mert megtanítja az emberiséget a szépnek, a nemesnek kultuszára, fölemeli a sziveket az eldurvulás azon anyagiasságából, a melybe sülyedtünk, s a melybal kiszabadulni kötelességünk, hogy a tiszta eszmények után haladhassunk, és nemzetünknek igazán szolgálhassunk. T. képviselőház! Munkácsy Mihály, midőn kilépett a nagyvilágba, az ő talentumosságával egyúttal a fajunkban rejlő művészi erőt és tehetséget is kinyilatkoztatta. Ismertté tette a magyar nevet, ismertté tette a fajunkban rejlő nagy művészi qualitásokat. Ezelőtt a magyar zseni előtt életében hódolt az egész világ, s az ő dicsősége a mi dicsőségünk lett, a kegyeletes hálával illik azért megemlékeznünk róla most is, midőn ravatalánál könnyezve áll az egész ország és siratja benne ennek a korszaknak egyik legnagyobb mesterét és a magyar művész-tehetségnek egyik kiváló fényes csillagát. (Igaz!Úgy van! a baloldalon.) T. uraim! Ha mi megbecsüljük a politikai nagyságokat, kik bizonyos téren szolgálatot tettek nemzetünknek, épúgy kötelességünk megbecsülni azokat is, kik az ő kulturális törekvéseik körében talán még nagyobb fényt és dicsőséget hoztak a magyar névre. (Úgy van!) Én nem akarok propozicziókat tenni, mert hiszen mindnyájan érezzük mély megindulásunkat s egységesek vagyunk a gyászban is. Reá bizom azért a propozicziókat az illetékes kormányra, reá bizom a kultuszminiszter úrra, kinek szivén fekszik, — tudom, — ennek az ügynek az ország nevéhez méltó elintézése, és agyásznak Munkácsyhoz illő megünneplése. Csak arra kérem a t. házat, méltóztassék majd támogatni őt szándékaiban és arra kérem, járuljon hozzá, hogy nemzeti gyászunk megörökíttessék e ház jegyzőkönyvében is. Mutassuk meg a jövőnek, hogy mikor egyik legnagyobb tehetségünk és egyik legkiválóbb magyar mű-