Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-560

S6ö. országos Ülés 1900. m&rcztas 27-én, kedden, ggg az, a mely képes lesz ez osztályt újra feléleszteni és lábraállítani, (Helyeslés a jobboldalon.) de a mint mondám, t. ház, és a mint mindnyájan tudjuk, az őstermelés oly korlátolt, hogy lehetetlenség, hogy e téren az ország annyira gazdagodjék, hogy mintegy önmagát adja vissza magának, azáltal, hogy adósságát törleszsze és kultúrájának igazi igényeit saját erejéből könnyen teljesíthesse. És most áttérek, t. ház, azon két nagy kérdésre, a melyre az egész vitatkozás során szintén folyton vissza és visszatértek : (Halljuk! Halljuk!) az egyik a nagy közmunkák teremtésének kérdése. Ez oly nagyfontosságú kérdés, a melyet mindnyájan ismerünk és akkor, midőn a vasúti építkezés majdnem szünetel, a mikor fővárosunkat majdnem kiépítettük, nagyon helyes, hogy a csatornázás kérdését tárgyaljuk, oly kiváló szakértelemmel és terjedelemmel. E tekintetben, miután nem ismerem az ország egyéb részeit, engedje meg a t. képviselőház, hogy itten csak két nagy közmunkára irányítsam a t. ház figyelmét. Először egy nagy vasúti kérdés nincsen megoldva. Ez a Dunának a legrövidebb úton Oderberggel, legfontosabb kiviteli és behozatali pontunkkal való összeköttetése, mert ott hiányoznak még Komárom és Érsekújvár között a csatlakozási vonalak. De ennél sokkal fontosabbnak tartom a kérdést a hajózható csatornázás szempontjából, a melyet természetesen még mezőgazdasági czélokra is fel lehetne használni. ÉszakMagyarországon az északi tengereknek összeköttetése csatorna útján a Dunával, Ausztriának is egyik nagyfontosságú kérdése. Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter úr ezt a kérdést már érintette is jelentésében, és örömmel vettem tudomásul, hogy a kérdést ezen csatornának esetleg magyarországi folyó kombináeziójával, tudniillik a Vággal szeretné megoldani. Sajnos, hogy olyan rendkívüli technikai nehézségek állják útját ennek a dolognak, hogy nem tudom, vájjon megoldható-e, de mindenesetre nagy köszönettel tartozik az egész ország a miniszter úrnak azért, hogy azzal a kérdéssel akar foglalkozni, vájjon ez Magyarországon egyáltalában lehetséges-e ? De még akkor is, hacsak Ausztrián keresztül a Morvavölgyén fogna menni, még ez is érdekében van Magyarországnak, mert hiszen a Morva határfolyója az ország bizonyos részének. Áttérek már most lehetőleg röviden az iparfejlesztésre, mint azon par excellence eszközre, a mely egyedül van hivatva a felszabadult munkáskéznek munkát adni és egyúttal a magyar tőke gyűjtését lehetségessé tenni a szükséges mérvben. Az a politika, a melyet Magyarország 1867 óta űz és amely neki ezen a téren Ausztriával szemben szabadkezet nyújt, határozottan jó politika azért, mert minden nagyobb rázkódIÉPVH. NAPLÓ- 1896—1901. XXVIII. KÖTET. tatás nélkül megengedi Magyarországnak azt, hogy iparát fejleszthesse és egyúttal, a mezőgazdaságának eddig is biztosított fogyasztási területét a jövőre is biztosíthassa. E tekintetben azt hiszem, hogy 1907-ig okvetlenül nagyobb mértékben kell ezzel a kérdéssel foglalkozni, és a kormánynak a társadalom iparkodásának segítségére kell sietnie. Nagyon természetes, hogy itt is, mint minden téren, az állami életben tulajdonképen a társadalomnak jut a főfeladat. De nálunk a társadalom e tekintetben még sajnos, nem ismerte fel feladatát és csak most kezdi azt felismerni, midőn a szükség hajtja rá, hogy neki ebben a kérdésben önvédelemre van szüksége, és hogy saját iparát kell fejlesztenie. Ezt pedig határozottan és legerősebben csakis saját háza körében fejlesztheti a magyar állampolgár. Ha ezt mindenki megteszi és ha mindenki ad egynéhány forint különbözetet minden esztendőben a hazai iparnak prémiumképen, akkor valószínűleg előbbre fog menni a magyar faj. Es ha ezen a téren a gyenge tényezőket, nevezetesen a fennálló ipari tényezőket fogjuk erősíteni és nem engedjük meg azt, hogy azok még jobban elgyengüljenek és elveszszenek, akkor fogja tulajdonképen megtenni az állam azt a kötelességét, a mely a saját létének a kérdése. Ausztria, tudniillik a hivatalos Ausztria e tekintetben ezen iparkodásunknak, *az iparfejlesztés szabad kezének jogosultságát teljes mértékben elismerte. Mondom, és ismétlem, a hivatalos Ausztria; de, hogy a nem hivatalos Ausztria ezt nem ismerte el, az bizonyos. Ezt bizonyítja az utolsó három esztendő története. Mert az ausztriai erős ipar okozta tulajdonképen azt, hogy kiegyezésünk, mely ma már ugyan meg van, három évig nem volt meg. És e tekintetben igen érdekesek azok az erőlködések, a miket az erős osztrák ipar ellenünk tesz. Ezeknek felsorolása, nagyon természetes, hosszadalmasabb volna és nem akarok azokba belebocsátkozni. Mindnyájan tudjuk, hogy mit tettek tulajdonképen az osztrák tényezők arra nézve, hogy először a tartományokból, azután az egész országból kiszorítsák papírjainkat. Mindnyájan tudjuk, hogy a valuta végleges rendezését megakasztották. Mert hiszen 1896-ban már kétszáz milliónyi állampénzünk volt beváltva. Lehetett volna ezen beváltást 1897-ben folytatni, mert aranyunk még volt hozzá. Ebből az országot mérhetetlen kár érte, még pedig két irányban : először a megszerzett arany elmaradt kamatjaiban, másodszor pedig abban, hogy hitelűnket rontotta. Ennél még ruinálóbb a verseny, a mit ipartelepeinkkel szemben ^folytatnak. De legerősebb nézetem szerint maga az, hogy ezen osztrák iparvállalatok egyes ágazatokban kartélbe léptek és ezáltal először a mi iparvállalatainkat gyöngítették meg, és azután megsarezol»9