Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-557

557- országos ülés 1900. márczfus 23-án, pénteken. 169 tetés kérdése, az esküdtszéki kérdés, azt hiszem, mind olyan kérdések, a melyeknél a parlamenti szónokokra nézve legjobb lenne, hogyha ilyenkor egyszerűen azon könyvek óriási jegyzékére mutatnának rá, a melyek e tárgyakról Írattak és a szerzőknek azon nagy sokaságára, a kik azzal foglalkoztak. De Magyarországon az esküdtszék különös jelentőséggel is birt, t. képviselőház, mert abban politikai institucziót is látunk. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy az 1840: V. törvényczikkel kiküldött országos választmányunknak legjobbjai és legkiválóbbjai voltak azok, a kik már ott is az esküdtszék mellett foglaltak állást. Ezek közt ott volt: Deák Ferencz, Pulszky Ferencz, Klauzál Gábor és Eötvös József és nagyjainknak egész sokasága. És a midőn ezen murikálatok folytán a javaslat az alsó ház elé keríílt, inkább lemondott a nemzet arról, hogy új bűnvádi perrerdtartást csináljon, semhogy nélkülözze az esküdtszéki institucziót. És hosszú munka és fáradság után is, minthogy az előző kormányok a bűnvádi perrendtartásnak több tervezetét és javaslatát matatták be itt e háznak, hogy az alkotás terére vigyék s belőle törvényt csináljanak, méltóztatik tudni, hogy ez a ház is a bűnvádi perrendtartást helyesen megalkotva csak abban látta, hogy az akkori igazságügyminiszter, Szilágyi Dezső, az ő munkájába s a jelen törvény alapját képező javaslatába beleillesztette az esküdtszéki intézményt. Ezek ismert dolgok; de a mi fájós és a mi engem mégis arra birt rá, hogy szóvá tegyem, ez az, hogy akkor, mikor épen a nagy társadalomnak itt ebből a teremből biztatást kellene merítenie a jövő nagy munkájához, épen itt szólal meg a kormányzat háta mögött álló pártokból máris a kicsinyes hang, a kislelkűség, kishitűség, a mely bizonyára künn a nagy nemzetben, a hol az össze* tényezők összetétele mellett a birói kar, az ügyvédi kar, az ügyészi kar annyi odaadással igyekszik végrehajtani a törvényt, nem fog biztatást kelteni, hanem azt a kishitűséget, a mely itt már az első igazságügyi vitánál keletkezett, a társadalomba is tovább fogja plántálni. Epúgy azt hiszem, hogy teljesen alaptalan, vagy legalább is nagyon elhamarkodott az a vád, melyet ugyancsak a kormánypárti padokról a bűnvádi perrendtartásnak előnyomozati része ellen itt emeltek. Mi az oka annak, t. ház, hogy folyton azt haugoztatják itt ebben a házban, hogy ennek a törvénynek ép az előnyomozati része nem ér semmit, mert a rendőrség és csendőrség, a rendőri hatóságok teljesítik az előnyomozatot? Méltóztassék nekem megmondani és engem felvilágosítani arról, hogy először is ki teljesítette eddig Magyarországon az előnyomozást, és másodszor arról, hogyha meghagytuk volna a törvéoyben azt az intézkedést, hogy az ügyészség teljeKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXIII. KÖTET. sítse az előnyomozatot, vájjon az ügyészség a végrehajtást önmaga cselekedte volna; vájjon abban az esetben is nem a rendőrség, a csendőrség, nem a rendőri közegek, nem a szolgabirák, főszolgabirák teljesítették volna-e azt, a mennyiben a királyi ügyészség elrendeli. S mi különbség van, csekély hatásköri különbségtől eltekintve, a között, a mi a tervezetben, javaslatban volt, és a között, a mi a törvényben van? Az, hogy inig az eredeti javaslatban az volt, hogy az ügyészség teljesíti a nyomozatot, termé' szeteseu a rendőri hatóságok segítségével, most az van benn a törvényben, hogy elrendeli, irányltja s veheti a nyomozást. Én igen nagy becsüléssel vagyok a t. főszolgabirák és szolgabíró urak iránt is, de hogy akkor, mikor azokat a t. urakat új és fontos nagy törvény az ö nyugalmukban csak kissé megzavarja és kis tanulásra ösztönzi, a t. miniszterelnök úr máris előáll ebben a házban s azt mondja, hogy ő ezt a törvényt revideálni akarja, ha a dolgok tovább is így folynak, ezt nem tartom összeegyeztethetőnek sem a helyes törvényhozási iránynyal, sem a helyes törvényhozási felfogással, mely mindenesetre egy törvényt, a mely még kipróbálva nincsen s a mely arra van hivatva, hogy új viszonyokat létesítsen az országban, először is kipróbál. De azt hiszem, hogy különben is feleslegesek az aggályok azért, mert ebben a törvényben az előnyomozásra nézve meglehetős nagy garaneziáit látjuk megalkotva a védelem szabadságának, különösen pedig a terhelt egyén szabadsága megóvásának. Igaz s én sem tartózkodtam ebben a tekintetben itt panaszkodni, hogy igen sok bajt okoz a csendőrségnek az a magatartása, a melyről oly sok sötét lap tesz tanúságot, hogy tudniillik az előnyomozat során kínzásokkal és kínvallatásokkal igyekeznek vallomásra birni a terhelteket én gyanúsítottakat. A belügyi költségvetés tárgyalása során, határozati javaslattal is álltam elő, a melyben azt kértem, hogy a csendőrségnek a belügyi előnyomozásnál teljesített munkálatainál a netalán előforduló visszaélések, legyenek azok akár büntetendő Cselekmények, akár fegyelmi természetűek, a polgári bíróságok hatásköre alá tartozzanak. A t. belügyminiszter úr akkor azt jelentetie ki, hogy ő a honvédelmi és igazságügyminiszterrel egyetértőleg utasítást fog adni a csendőrségnek, a melyben gondosgodik arról, hogy hasonló kínvallatások ne ismétlődjenek, és hogy a csendőrség is a maga kellő és helyesen belillesztett szervezetében segédkezzék az előnyomozásnak. Én megszereztem ezt a csendőrségi utasítást és azt jelentem itt ki, hogy a mennyiben a t. kormány szavatosságot vállal azért, hogy ez nem marad egyszerűen csak holt betű, hanem, hogy azok, a mik ebben az utasíts