Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-557
657. országos Illés 1900. márcztns 23-án, pénteken. J55 nem pótolják azt, a mi az ambiczió fejlesztése szempontjából szükséges. Minden embernek tudnia kell azt, hogy a ki fokozott munkát, buzgalmat fejt ki az állam érdekében, az meg fogja kapni a kellő időben való előléptetés útján a megfelelő jutalmazást. Ezt ajánlom a t. miniszter úr figyelmébe. (Úgy van! Helyeslés a szélső baloldalon.) Egy előttem szólott szónok úr, Janits Imre t. képviselőtársam, jónak látta egy oly eszmének a megpendítésével foglalkozni, a mely onnan túlról egy kissé reakczionárius ízíí, és hitbizományi jelleggel bír. Ez a numerus clausus az ügyvédek karában. Nem tudom, a t. képviselő úr mit vár ettől a numerus clausustól? Hol akarja a hiveket toborzani ennek az eszmének, mikor magában az ügyvédi karban, az ügyvédi kamarákban sem sürgetik azt; mikor erre reá fogni nem lehet azt, hogy ez liberális intézkedés ! ? Ha ugyanabból a táborból a kartelleket a szabad versenynyel szemben védelmezik, azt értem. De hogy az ügyvédi karra nézve a jogkeresők érdekében javulást vár a t. képviselőtársam a numerus clausustól, és ezt a liberális haladás jellegével akarja felruházni: ezt gyarló eszemmel felfogni képes nem vagyok. Vegye tudomásul a t. képviselőtársam, hogy Magyarországon a numerus clausus számára hiveket szerezni nem fog; mert ez elzárása volna a sorompóknak azok előtt, a kik a megélhetés tisztességes módját az ügyvédi pályán akarják maguknak biztosítani. Méltóztassék úgy ezen a téren, mint minden más téren, mely Magyarország akármelyik közügyével, közigazgatási, vagy igazságszolgáltatási ügyével ellentétbe jut, a legnagyobb szigort alkalmazni a visszaélések ellen, de a visszaéléseket űzőket nem zárt kolóniába tenni, zárt sorba terelni, a hol egyedül nekik lesz privilégiumuk, hogy az állítólagos visszaélések útján boldoguljanak. A miiii'Zter úr múlt évi beszédének, a mely programmját is képezte, egynéhány tétele'vel kénytelen vagyok foglalkozni, bár kímélni óhajtom a t. ház becses türelmét. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Ázt mondta a t. miniszter ár a múlt esztendőben, hogy a büntető novella sürgőssé vált. Nem tudom, hogy mily fogalom uralkodik uálunk a sürgősségről. Ha egy büntető novella sürgősségét ezekről a padokról évek óta indokolva hangoztatjuk, ha a t, miniszter úr úgyszólván székfoglalója alkalmával rámutat arra a meggyőződésére, hogy az sürgőssé vált, mikor nem nagy, nem széleskörű intézkedésről, hanem a nagy kódexnek novellával való kiegészítéséről van szó, nem lehetett-e módot és alkalmat találni arra, hogy ez a büntető novella már legalább a bejelenthetés stádiumába jusson? A büntető novellát mi azért sürgettük főleg, mert bizonyos anomáliák megszüntetését akartuk elérui, a melyek tűrhetetlenek egy jogállamban. Ilyen például a csalásra vonatkozó vád visszavonhatósága. Ha a t. miniszter úr abban a nézetben volt, és abban a nézetben van, hogy a büntető novella számos más intézkedése is, a melyeket én is revideólandóknak tartok, pótlásra, helyesbítésre, néhol enyhítésre, máshol szigorításra szorul, akkor a bajok orvoslásával, a mely a közélet minden terén és napról-napra érezhető hiányokat volna hivatva pótolni, az ily reperáeziókkal késni engedni, nézetem szerint, nem szabad, még akkor sem, ha a másik alkotás, a kódex széleskörű revíziója, átdolgozása, hosszabb tanulmányt, hosszabb előkészületetet, meggondolást igényelne is. A mely kérdésekre nézve úgy az igazságügyi minisztérium kebelében, mint különösen az egész közvélemény előtt teljesen tisztázott álláspontok vannak, ezeknek életbeléptetésével, nézetem szerint, késni nem lehet, és e tekintetben a miniszter úr egy nyilatkozatára hivatkozom, a melyben a múlt évben azt mondta, hogy »az élet szükségleteit nem lehet tervezetekkel és Ígéretekkel kielégíteni.*' (Igaz! a szélső baloldalon.) Ha valahol áll ez a tétel, a melyet teljes mértékben akczeptálok, áll azon a téren, a hol azt tapasztalhatja az igazságügyi kormány, hogy a büntető törvénykönyv valamely hiánya folytán bizonyos élelmesebb egyének, a kik a törvény kijátszását force-szá, iparrá teszik, a nemzet közéletében nagy rést ütnek, közgazdasági érdekeit sértik. Ezek a bajok orvoslást igényelnek, ezeket a hiányokat nem lehet pótolni sem hosszú experimentumokkal, sem hosszú tanulmányozásokkal, enquetirozással, vagy bírálat provokálásával; nem pótolja azt a múlasztásbeli hátrányt, mely az országot éri, az, ha az intézkedést majd valamikor későn léptettetík életbe. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Szíves figyelmébe ajánlom a t. miniszter úrnak, (Halljuk! a szélső baloldalon.) hogy a- büntető törvénykönyv revíziójától egészen elkülönítve, módja és alkalma lett volna egy intézkedésre, a melyet a közélet nyiívánúlásai már valósággal parancsoló szükséggé tettek, módjában lett volna ugyanis, hogy revideálja az uzsoratörvényt. Nem habozom kijelenteni, íiogy én az uzsoratörvény módosítását, illetve újabb szövegezését elódázhatlan kötelességnek tartom. Megmagyarázom álláspontomat úgy, a hogy tudom és érzem. (Halljuk Halljuk!) Méltóztatnak tudni, hogy az uzsoratörvény készítése, vagy nem készítése, az uzsorának büntetőjogi szankczió alá helyezése, vagy a régi állapotnak fenntartása nagy kontroverziákat szült a jogászvilágban. Ezek a kérdések ma sincsenek tisztázva, de Magyarország mégis arra a térre lépett, hogy egy uzsoratörvény megalkotása után egy másikat is alkotott, és ebben a ao*
