Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-556
556. orsi&gos ülés 1900. márczins 22-éu, csütörtökön. 139 mind a mai napig. Már most, ha a király által, habár abszolút hatalommal és nem a felségjogokból foljó joggal, de már mégis kibocsátott rendelet megvan, ezt a rendeletet a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnak egyszerű rendelete nem teheti félre.« Méltóztatnak tehát látni, hogy én nem egészen alaptalanul vetem fel ezt a kérdést, ha még bíróságaink, tehát jogász emberek tiszta éleslátását is megzavarja. Itt van az ideje, hogy az igen tisztelt kormány mentül előbb terjeszszen törvényjavaslatot a t. képviselőház elé, a mely a főpapi végrendelkezési jogokat szabályozza. T. ház! Érintették itt már a kúriának a holtkézi törvényre vonatkozólag hozott — szerintem téves — határozatát. Az igen tisztelt igazságügyi kormány figyelmébe ajánlom ezt a kérdést. A mennyiben legfőbb itélőszékünk arra az álláspontra helyezkedett, hogy régi törvényeink elévülés következtében megszűntek, méltóztassék új törvényjavaslatot a ház elé terjeszteni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. képviselőház, nem akarom azzal fárasztani a t. képviselőház türelmét, (Halljuk! Halljuk!) hogy ezímenként vegyem bírálat alá az igazságügyi kormány mostani és jövőbeli működését, lehetetlen azonban, hogy egy-egy czímhez egy-két megjegyzést ne fűzzek. (Halljuk! Halljuk!) A legfőbb itélőszékre, a kúriára vonatkozólag, kijelentem, hogy elismeréssel hajlok meg a kúria képessége, érintetlensége előtt. Valóban büszke lehet Magyarország, hogy ilyen legfőbb ítélőszéke van. Egy nagy hiba azonban van a kúria eljárásában, és ez az, hogy még ma is 1<—iVa évbe beletelik, míg a kúriától a bűnvádi és polgári ügyekben Ítélet jön. Miért van ez, t. igazságügyi kormány ? Mert nincsen elég bíró, nincsen elég munkaerő. Abból a 12 millióból, a mit az igazságügyi kormány bevételén megnyerünk, gondoskodjunk arról, hogy sem bűnügyekben, sem polgári perekben ne kelljen 1 — l 1 ^ évig várni a perlekedő feleknek, míg a kúriai itélet lejön. A királyi járásbíróságok kérdésében a't. előadó úr is megpendített egy eszmét: mentül hamarábbb gondoskodjunk arról, hogy biráink fizetése olyan legyen, hogy megélni tudjanak, mert nem elég csak azt kívánni és követelni a bírótól, hogy tisztán lelkiismerete sugallata szerint hozzon Ítéletet, de gondoskodni kell arról is, hogy az a bíró, a ki egyszersmind ember, és igen sok esetben családja is van, családját is becsülettel eltarthassa. Abból a fizetésbői, a mit mi az aljárásbirónak adunk, a mai viszonyok közt családot eltartani nem lehet. Az ügyészekre vonatkozólag szintén van egy megjegyzésem. (Halljuk! Halljuk!) Az ügyészek követik elhunyt Kozma Sándor kiváló elődjüknek azt a jelszavát, hogy az ügyész ne csak azt tartsa kötelességének, hogy üldözzön, hanem, a mint észreveszi, hogy ártatlant üldözött, azonnal védőjévé váljék. Azonban az ügyészeknek egy mulasztását látom, és erre akarom az igazságügyi kormány figyelmét felhívni. Nemcsak azt kell üldözni, a ki anyagi javakban követ el büntetendő cselekményeket, vigyázni kell a nemzeti kincsekre, a nemzet méltóságára is. Ebben a tekintetben tudniillik az ügyészek nem elég éberek. Csak egy példát hozok fel. (Halljuk! Halljuk!) A napokban küldöttek nekem egy naptárt, a mely Szabadkán jelent meg, tehát szerb és bunyevácz vidéken. Ennek a külsején van a vereczkei szoros, felül egy kiterjesztett szárnyú sas, a mely jelképezi a román és szerb eszméket, a szoroson jönnek át az oroszok, lent áll egy bunyevácz, felnéz rájuk és azt mondja: Végre! A második lapon ott van az orosz czár és orosz czárné, aláírva: Reménységünk, hitünk és kincsünk! És a harmadik lapon ott van egy 14 krajczáros bélyeg és rajta a magyar királyi adóhivatal pecsétje. Ezt a képet összeállítva, semmi sem jellemzi jobban a magyar állam együgyűséget és a magyar királyi kincstárnak a pénzvágyát, hogy semmit sem vesz észre, nem veszi észre ezt a mindennapos mérget, mert a naptár a kisebbek asztalánál mindennapos. A könyvet tartalmában nem ellenőrzi, egyre azonban van gondja, hogy a magyar kincstár az ő 14 krajczárját megkapja; méltóztassék az igazságügyi kormánynak felhívni az ügyészségek figyelmét arra, hogy e tekintetben teljesítsék kötelességüket. T. ház! Befejeztem beszédemet. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Befejezem azzal a képlettel, hogy én szeretném, ha a magyar igazságügy törvényeiben, alkotásaiban, tehát eszmeileg, minél előbb olyan volna, mint a minő legfőbb itélőszékünknek épülete:, fenséges és nagy. De, hogy ezt elérjük, szükség van arra, hogy amiként az igazság istenasszonyát ábrázolni szokták, legyen a magyar igazságügynek is bekötve a szeme, jelképezve, hogy elfogulatlan és legyen nagy Szivében magyar nagylelkűség, de legyen kezében magyar kard is, magyar aczéllal, hogy ott, a hol vétek követtetett el a magyar állam ellenében, a hol sújtani és büntetni is kell, ott van ereje sújtani és büntetni! A költségvetést nem szavazom meg! (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) /Janits Imre: T. képviselőház! Az önrendelkezés jogát visszanyert nemzet ezelőtt 33 esztendővel nemcsak arra vállalkozott, hogy az Ausztria és Magyarország közti pénzügyi és közgazdasági viszonyokat szabályozza s a közös uralkodó jogara alatt egyesült két nemzet közjogi érdekeit kielégítse, hanem arra is vállalt kötelességet, hogy a sokszor idegen czélra kizsákmányolt gazdasági életünket és tényleg sok 18*
