Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-542

50 642. országos ttlés 1900. márczins fi-éu, hétfőn. dolgában Magyarország nyugot-északi és alvidéki részei közt létezik. Míg Magyarország nyugot­északi részében az ipari és kereskedelmi érdekek fejlődésének alapfeltétele már a nyugathoz való közelség folytán is jóformán adva van, addig az alvidék ezen érdekek kielégítését ezidőszerint legnagyobb részben nélkülözi. Ha Magyarorszá­got par exeellence agrikultur államnak nevezik, melyben a termelési tényezőknek, földmívelés­nek, iparnak és kereskedelemnek kívánatos össz­hangja a földmívelés javára megzavartatik, úgy ez különösen a magyar alföldre nézve áll, a hol tulajdonképeni nyugot-európai értelemben vett iparról és kereskedelemről csupán tartózkodással lehet szólni. A mi az élénk kereskedelemnek előfeltételét képezi, a magasabb fejlődésíi vidéki központok, sűrű népesség, tőkeforgalom, vállal­kozási szellem, stb., ez az alvidéken még mindig a jövő zenéje, jámbor óhajtások tárgya. De hogyha áll az, hogy a legegészségesebb k(3zgaz­dasági állapot az, a hol a három termelési ténye­zőnek, a földmívelésnek. iparnak és kereskede­lemnek egyensúlya áll fenn és ha áll az is, hogy egy államterületre nézve még egészsége­sebb az az állapot, ha ez az egyensúly az állam egész területén fennáll, úgy kétségtelen, hogy meg kell tennünk mindent ;;rra nézve, hogy az alvidék ipara és kereskedelme azon magaslatra emeltessék, a melyen az Magyarország nyugoti részén áll. Ezen tényezők közül a kereskedelmi minisz­ter úr tárezája körébe a forgalom és ipari ok­tatás érdekei tartozván, a t. ház engedelmével ezzel kívánok röviden foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Itt mindenekelőtt elnézést kérek a t. háztól az esetre, ha oly dolgokról is szólnék, melyek e házban már tárgyalva voltak. Tudom, hogy az az ősrégi latin axióma: bis repetita piacent, ezen házban csak bizonyos korlátok közt érvényesülhet, de ha mégis visszatérek oly dol­gokra, melyek e házban már előadattak, teszem ezt azért, mert azon érdekek meggyőződésem szerint nemcsak az Alvidék érdekei, de össze­köttetésben állnak Magyarország egész forgalmi és összes kereskedelmi érdekeivel. Itt mindenek­előtt fel kell említenem azt, a mit a kereske­delmi miniszter úr az ő nagyszabású bevezető beszédében jelzett s a mit tegnapelőtt egy igen tisztelt képviselőtársam alaposan, szakértelemmel kifejtett, a felső Dunának az alsó Tiszával hajóz­ható csatorna általi összeköttetését. A mint mél­tóztatnak tudni, e csatorna kérdése már régen, egy évszázad óta foglalkoztatja az elméket, mert e csatornától várja az alvidék, hogy terményei biztosan és kellő időben juthassanak a uyugotnak világpiaczaira. Ha nemcsak Hollandiát tekintjük, melyet Kovács Pál t. képviselőtársam tegnapelőtt különösen felhozott, hanem Németországot, Olasz­országot, Francziaországot éti Körber miniszter­elnök legutóbbi nyilatkozata szerint Ausztriát, kétségtelen dolog, hogy ott a csatornaépítések be vannak fejezve, vagy a csatornák részben kiépítés alatt vannak, és a forgalomnak egészen új irányai és a föld amelíoriácziója Szokatlan élénkséggel támogattatik. Ha hazánk állapotát összehasonlítjuk ezen általam jelzett országok állapotával, akkor tűnik fel e téren való teljes hátramaradottságunk. Ha tekintjük azon csatornák fontosságát, melyek ez­időszerint kontemplálva és a kivitelre mintegy előirányozva vannak, kétségtelen dolog, hogy a felső Duna és az alsó Tisza összeköttetése a leg­fontosabb és a legsürgősebb. (Zaj. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Ha látjuk azt, hogy Orosz­ország a cerealiák dolgában a legnagyobb ter­melő egész Európában, s óriási sietséggel építi a nyugati piaczokhoz vezető csatornákat, akkor kétségtelen, hogy ha ezen piaczokat egyszer el­foglalja, az esetben mi azokat tőle visszahódí­tani sohasem fogjuk. Emeli ezen csatornának jelentőségét az a körülmény, hogy, a mint az köztudomású, a Duna és Tisza közt óriási ter­méketlen területek vannak, a melyek részint a belvizek, részint az éghajlati viszonyoknál fogva ismétlődő szárazság folytán, ezidőszerint az agrikultura köréből ki vannak vonva. Mennyire más képe volna az egész Duna és Tisza köznek akkor, ha ezen területekről a belvizek lecsapol­tatnának, azok kellőleg öntöztetnének, parczel­láztatnának és kiosztatnának. Százezrekre megy azon holdak száma, melyek ekként visszaadatnának az okszerű földmívelési kultúrának, de ha ezen haszontól eltekintünk is, a Duna és Tisza közötti csatorna két kérdést feltétlenül megoldásra viune, melyek mindegyike akut. Az egyik az, hogy uj területek nyerése által enyhíttetnének az alföldi agrárszoczializmus jelenségei, a másik az hogy megoldaná a Duna és Tisza közti belvizek levezetésének kérdését. (Igaz! Ügy van/ a jobbolda­lon.) Megoldaná azt a kérdést, mely a Tiszának alsó vidékét éveken keresztül sújtja, a megoldás stádiumában van mindig, teljesen megoldva azon­ban soha sincs. Hogy tovább menjek, felvetem azt a kér­dést, hogy az ekként nyerendő területek nem volnának-e felhasználhatók telepítésre, melynek a föl dinívelésügyi miniszter úr oly lelkes hive. Az ankéten, melyet a földmíveléstigyi miniszter úr e tekintetben összehivott, különösen hang­súlyozva volt a magyar faj erősödésének érdeke. Felvetem azt a kérdést, nem volna-e helyes tele­pítési rendszer az, hogyha a nem magyar ajkú magj^arokat ide telepítenők a Tisza és Duna közé, a? ameliorált területekre, hol magukba színák azt a tiszta magyar hazafiságot, a me­lyet a túlzók ez idő szeriut nélkülöznek. Azt

Next

/
Oldalképek
Tartalom