Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

44 Sít. országon ülés 1600. márczlns 3-áu, szombaton. van! Ügy van! a szélső haloldalon. Halljuk! Halljuk!) Az országnak felvidéke, mondom, mind oly nemzetiségi elemekkel van telítve, a melyek vallásuk és nyelvüknél fogva idegen ország felé gravitálnak. Tudjuk azt, hogy magukban a nagy tömegekben ezen gravitaeziónális tendeneziák nincsenek meg; hanem, hogy azok rendesen bizonyos anyagi jólétben levő emberek agyában léteznek, kik ha befolyásra tesznek szert vagyonosságuknál fogva, a tömegekre hathatnak és azokat fel tudják használni saját különleges érdekeik és érzelmeik előmozdítására. Azért tehát, a mely ország a maga faji, nemzeti jellegét meg akarja tartank annak gondolkoznia kell arról, hogy ezen vagyonosabb elemeket megnyerje és meggyőzze arról, hogy azon nemzet testéhez tartozzanak, a mely e hazában uralkodik. (Úgy van ! Ügy van! a szélső baloldalon.) HM mi helyes iparpolitikát tudnánk fizni, ha képesek volnánk virágzó ipart teremteni: akkor egy középosztályt is tudnánk a vagyonosodás szempontjából teremteni, a mely a vezetést nem adná ki a kezéből. Itt azonban az eszmetársulat alapján eszembe jút egy másik dolog. Sok szó volt arról, Hegedüs Lóránt képviselőtársam hozta fel, hogy a tisztviselők fizetését emelni kell, a mire a pénzügyminiszter úr azt válaszolta, hogy igen, és hogy ezt 8 helyesli, de akkor ennek természetes következménye az lenne, hogy a tisztivselők száma apasztatnék. Azt hiszem, ezt senki e házlan másként nem is fogta föl, és ezen bekövetkezendő eseméuynyel számolnunk kell, mert hogyha mi az intelligencziának, a bizonyos műveltséggel biró embereknek megélhetését hivatalok útján nem tudjuk majd biztosítani, akkor más módokról kell gondoskodni. Biró Lajos: Községi jegyzők legyenek jogvégzett emberek! Komjáthy Béla: Nagyon helyes! Gondoskodni kell arról, hogy ezek az elemek mégis megélhessenek. A t. képviselő úrnak, a ki közbeszólt, tökéletesen igaza van. Ha jól emlékszem, e teremben a belügyi költségvetések valamelyikénél, egyszer már rámutattam, hogy ha mi a magyar közigazgatást helyes alapra akarjuk fektetni, akkor elsősorban a jegyzői karnak tekintélyét kell emelni, befolyását, tisztességét magasabb fokra keli emelni, mert ha az a régi magyar osztály, mely szereti magát államalkotó elemnek tartani, azt az állást elfoglalná, akkor venné csak igazán kezébe Magyarország kormányzását. Ellentétben tehát nem vagyunk. Én azonban más térre akartam felhívni a t. miniszter úr figyelmét és ez az, hogy magában az ipar megteremtésében is, annak az intelligencziának kell a megélhetést biztosítani. A virágzó ipar és az értelmi osztály egymást kölcsönösen támogatja; emez vezető szerepét megtartja Magyarország érdekében, odaadásával pedig nagy és erős lendületet adna az iparnak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondtam és abban a nézetben vagyok, hogy mindezek a dolgok akadémikus jellegűek, mert, fájdalom, a mi kormányunk jóakarattal lehet telve és van is, de ezen dolgokban elhatározási, illetőleg végrehajtási képessége nincs. De erről hiába beszélnék itt, mert ennek sem ideje, sem helye; de erőm és hatalmam sincs, hogy e politikai viszonyt megváltoztassam. Én tehát a bírálat tekintetében tisztán oly talajon akarom elmondani nézetemet, a melyen közgazdaságilag ma állunk és a melyre azt a meggyőződést fejezem ki, hogy még a mostani alapon sem teljesíti a t. kormány a reá rótt kötelességet. Megint csak arra akarok rámutatni, mondom, a nélkül, hogy nemzetiségi vitát idézzek elő, hogy midőn itt a múlt alkalommal nemzetiségi előhaladásról beszéltein, a túloldal egyik szónoka, nem emlékezem már ki, — megvallom, nem tudtam érveket felhozni ellene, — azt állította, hogy a nemzetiségi kérdés problémája volta* képen gazdasági probléma. Ha tehát gazdasági probléma, akkor nekünk igyekeznünk kel], hogy gazdasági erőnket minden irányban kifejleszsztik, mert magam is készséggel elismerem azt, hogy mi a magyar nemzetnek befolyását, erejét emeljük akkor, ha azt az asszimiláló képességet, mely a vagyonossággal együtt jár, emeljük és képesek vagyunk ezáltal a nemzetiségeket is érdekközösségünkbe belevon id. De, a mint mondtam, e tekintetben a kormány még sem tett elégett kötelességének. És itt nem akarok visszatérni mindazokra, a miket a kiegyezési tárgyalások alkalmával, a pénzügyi bizottság tárgyalásai közben elmondani bátor voltam, csak egyetlenegy kérdéssel akarok foglalkozni, és ez a kartellek kérdése, (Halljuk! Halljuk!) melynek taglalását az én igen tisztelt barátom és vezérem tegnapi beszédében nekem kötelességemmé tett. Ha kartelíekről akarunk beszélni, vizsgálnunk kell először azt, hogy a kormány miképen gondolkodik e részben. Ha nézzük a t. pénzügyminiszter urat, ő azt mondja, hogy a kartelleknek nem ellensége, sőt barátja, ő azoknak fentartását szükségesnek tartja. Ha az igen tisztelt, kereskedelmi miniszter úr gondolkozásába pillantunk, akkor pedig azt kell sejtenünk, — és én nagy megelégedéssel veszem ezt tudomásul, — hogy ő a kartelleknek nem olyan barátja. Mikor a tisztességtelen verseny ellen akar törvényt alkotni, sőt mikor tudomásom szerint a budapesti kereskedelmi és iparkamarához átiratot intéz, hogy véleményüket nyilvánítsák, akkor nekem abban a nézetben kell lennem, hogy a t. miniszter ár a kartelleknek ellene van. Ámde a t. pénz ügyminiszter úr nem ezt az álláspontot foglalja