Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

42 541. országos ülés 1900. márczlns 3-án, szombaton. hivatkozás Belgiumra, vagy Hollandiára, a hol harmincz évre előre megállapított terv szerint csinálták meg a vizi utakat, nekünk is így kellene eljárnunk. Az nem elég, a mit t. barátom tett, hogy felhívást intézett a kormányhoz, hogy a szükséges tervet csinálja meg. Megengedem, hogy a kormány a legnagyobb odaadással foglalkoznék a dologgal, hiszen a csongrádi csatorna terve is hosszúévek óta készül és a nagy publikum még sem tud róla semmit. De igenis, arra kérje a miniszter urat, — és ehhez én is hozzájárulok, — hogy tessék az ország különböző folyóvidékeinek érdekeltségeit összehívni, hogy itt egységes tervet legyünk képesek megállapítani, mert ha egyszer egy ilyen nagy munkálatba, a milyet jelzett, belemegyünk, óvakodnunk kell, nehogy oly rendszertelenül, oly ötletszerűen'építsük ki e vonalat, mint a hogy vasútaink ki Yannak építve. Mert nagyon sok vasúti vonalra rá lehet mondani, hogy annak úgy általában véve sem helyi, sem országos közgazdasági érdeke nincsen, csak egyes ember személyes és anyagi érdekét szolgálja. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, t. ház, ha talán egy kissé hosszasabban foglalkozom az igen tisztelt képviselő úr beszédével, de voltak annak egyes részei, a melyek nem szeretném, ha e házban nyom nélkül elhangzanának. Nagyon életrevalóknak és nagyon szükségesnek tartom azokat, és óhajtom, hogy azok felett mindnyájan gondolkozzunk. A t. képviselő úr többek között a uivókülönbségben rejlő erők felhasználásáról beszélt, s hivatkozott e részben Svájcznak példájára is. Én ezt a legmelegebben ajánlanám az igen tisztelt miniszter úr figyelmébe. Ilirlik ugyan már, és hallom, hogy a miniszter úr gondolt arra, hogy itt a főváros közelében a kisiparosoknak villamos erőátvitel munkaerőt bocsásson rendelkezésére, azonban én sokkal helyesebbnek, sokkal czélirányosabbnak, úgy közgazdasági, mint kereskedelmi és politikai szempontból az ország érdekében levőnek tartanám, ha azon útmutatások alapján, melyeketelőttem szólott t. képviselőtársam adott, a létező nivó-esésekben rejlő erőket felhasználni méltóztatnék. Ennek az lenne a következménye, hogy itt nem központosítanánk oly nagy munkástömegeket, a hol nehezebbek a megélhetési viszonyok, hanem kihelyeznők a vidékre, a hol inkább lehet őket hazafias szellemben nevelni. Ezáltal képesek lennénk szétosztani azon szocziális tömegeket, a melyeknek esetleges egytittartása a mai társadalom érdekeivel nem igen egyeztethető össze. Még csak egy megjegyzést óhajtok t. barátom beszédére tenni, a ki figyelmeztetett bennünket arra, hogy figyeljünk, mert a munkások száma apad, a munkakeresők száma pedig emelkedik. (Halljuk! Halljuk! Ellenmondás jobb félő!.) Én így hallottam, és azt hiszem, hogy jól fogtam fel, ám czáfolja meg t. barátom. Kovács Pál: A kézimunkára értettem, a kézimunka fogy ! Komjáthy Béla: Én is úgy értettem, hogy a kézimunka terén a munkások száma fogy, a munkakeresők száma pedig emelkedik. Megvallom, nem értem, miért hozta fel ezt t. barátom, mert ha én vagy más valaki, a ki talán nem foglalkozott oly mélyen e dolgokkal mint ő, felhozzuk ezt, annak talán van értelme. De igen tisztelt barátom, a ki — épen saját munkájára hivatkozom, — nagyon is hosszasan tudta tárgyalni épen e részben az ara erikai munkás viszonyokat, miért nem áll elő azon alapeszmékkel és elvekkel, a melyeket e téren a baj orvoslása végett megvalósíthatóknak tart? Azt hiszem, jobb is lenne, ha az igen tisztelt képviselő úr mondaná meg azt, először, mert ért hozzá, mert tapasztalaton átszűrődött tudással bir. Másrészt az igen tisztelt kormány azt a nagy bizalmat, amit beszédében kifejezett, talán viszonozná azzal, hogy az ő okos, bölcs és a tapasztalaton keresztül szűrt tanácsait hajlandó lenne megszívlelni és esetleg el is fogadni. Ezek voltak azok, t. ház, a melyeket t. barátom beszédére elmondani akartam. Végűi kötelességem kijelentéin, hogy mindenkor örömmel veszszük mi ezen pártról is azt, ha arról az oldalról ilyen tárgyilagos, (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) a tapasztalaton és a tudományon átszűrt beszéddel találkozunk, mint a milyen igen tisztelt barátomé volt, a kit e téren igaz örömmel üdvözlünk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Áttérve most már felszólalásomra, a melyet magamnak körülirtam, fel akarom hívni az igen tisztelt miniszter úr figyelmét arra, a mire nézve, azt hiszem, az országban minden egyes gondolkozó ember osztja nézetemet. Egy oly tőkeszegény és eladósodott országban, mint a minő Magyarország, a legfőbb és legnagyobb feladat talán épen a kereskedelemügyi miniszter resszortjába tartozik. Hogy tőkegyfíjtő ország lehessünk, hogy az adósságcsinálás kényszere alól magunkat kivonhassuk, az minden körülmények között attól függ, hogy kormányunk mily ipari és kereskedelmi politikát ü/.. Nézzük, vájjon a t. kormány e részben mint felel meg kötelességének? T. barátom Kossuth Ferencz tegnap már rámutatott arra, és én aláírom okoskodását egészben, hogy a mi szerencsétlen politikai viszonyaink között helyes megfelelő, ipari és kereskedelmi politikát űzni nem lehet. Ezen ne is csudálkozzunk... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Komjáthy Béla: . . hiszen a mi kezünk tényleg meg van kötve. Ha hü képet akarunk