Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-541

5(1. országos ülés 1900. létfentaitásért való küzdelmet. Igaz, hogy ezért privilégiumokat élvezett, megkapta a hivatalviselési képességet és más előjogokat. Minden kiváltság azonban előítéleteket szül, a mennyiben az illetők azután foglalkozásukat sokkal arisztokratikusabbnak tartják, az ipari és kereskedelmi foglalkozásokat pedig alsóbbrendííeknek, magukhoz nem méltóknak. Pedig ha nézzük az illető fajokat és nemzetiségeket, melyek iparral és kereskedelemmel foglalkoznak, látjuk, hogy ezeknek annyi jó tulajdonságuk van, hogy érdemes hozzájuk fordulni és tőlük ezen jó tulajdonságokat, kitartást, erényt elsajátítani. Addig pedig, a míg ezen sok jó tulajdonságát, erényét el nem sajátítottuk, ne üssük a zsidót. A mai században pedig, midőn ezen átalakulásra szükség van, egy kérdés merül fel, hogy képesek leszünk-e azt elérni. Mert, hogy ezt elérhessük, bizonyos, hogy külön új nemzedéknek kell nevelődni, a mely lemondva előítéleteiről, egyenlő jogúvá teszi az ipart, kereskedelmet más foglalkozással. Ma azonban, midőn a legnépszerűbb erőnek, a gőzerőnek úgyszólván a felmondása napjának küszöbén vagyunk, mivel a villanyszikra gyorsaságával mindent kiszorít, ezt bevárni nem lehet. Nem lehet bevárni, hogy az illető új ipar és kereskedelem a maga erejéből nőjjön fel, erősödjék meg, hogy ezen új iparvállalatok maguk keressék fel segélyforrásaikat. Itt segélyre vau szükségük, sőt méltán el is várhatják a segélyt, mert nehéz feladat vár rájuk, nemcsak elérni a nyugaton már oly nagy mértékben kifejlett ipart és kereskedelmet, hanem azzal versenyképessé is lenni. Nagy örömmel hallgattam és igazán mondhatom, lelkesííléssel, a kereskedelmi miniszter úrnak az intézkedéseit, a melyekben minden ipari, kereskedelmi változásokra, czélokra kiterjed a figyelme, mindennek az istápolására gondol. Engedj meg, hogy én is felhívjam a figyelmét egyre-másra, különösen azon ok által indíttatva, hogy tegnap volt szives az újjonan keletkezett gyárakról is megemlékezni. Azt hiszem, hogy 28 új gyár keletkezését méltóztatott említeni. Ha tán a miniszter úrnak tudomása nem volna, leszek bátor a 29-iket is megemlíteni, a melynek igen nagy missziója volna. Déli Magyarországon akadt egy ember, ki nem sajnálván táradságot, kiment külföldre tanulni, belefektette tőkéjét, megalapított egy posztÓ8zö vő-gyárat és pedig oly berendezéssel, hogy gőzerővel egyszerre húsz szövőszéket képes foglalkoztatni. Ez az ember megérdemli a segélyt annál is inkább, mert önzetlenül egész vagyonát bele fektette és semmi mást nem akart egyelőre, mint azt, hogy a versenyképességet kiállja. A kereskedelmi miniszter úr a midőn említette és nagyszerű" programmjába fel is vette, hogy segélyezni fog minden új vállalatot, azt hiszem nem fog megfeledkezni erről sem. .árczins 3-án, szombaton. (Az elnöki széket Tallián Béla foglalja el.) Legyen szabad még egyre kitérnem, a mi szintén a kereskedelmi tárczához tartozik és talán összefügg némileg azon kérdésekkel, a melyekről a belügyi táreza tárgyalása alkalmával hallottunk, tudniillik a nemzetiségi kérdéssel. A nemzetiségi vidékek azelőtt többé-kevésbbé valamely privilégiumot élveztek. Az ilyen nép érzékeny és rosszul esik nekik, ha — megengedem a törvény alapján — igazságosan, de nem méltányosan bánnak el vele. Már pedig ezt a különös tekintetbevételt igen megérdemelnék azok, a kik a nemzetnek és az állami eszmének mindig hívei voltak. Van egy ilyen község az alvidéken, O-Fattak község, a melynek lakosai azelőtt a túlsó parton, Szerémmegyében birtak szőlő birtokkal, de azokat a filloxera elpusztította. E község lakosainak ezelőtt meg volt az átkelési joguk ad persouam, de miután ezt a vízjogi könyvekbe bejelenteni elmulasztották, egyszerűen elvesztették és szőlőiket, a melyeket különben is a filoxera pusztított el, újra ültetni nem képesek. E község lakosai az állameszmének mindig barátai voltak, megérdemlik tehát a pártfogást, a segélyt, a melyet ha mással nem, régi jogukba való visszahelyezéssel nyújtsanak neki. A nemzeti politikának csak előnyére fog válni, ha a különböző nemzetiségek látják, hogy a magyar nemzettől, ha szükségük van rá, megkapják a támogatást. Ez erősíteni fogja a hazafias érzést a nemzetiségekben és így be fog teljesülni, be kell teljesülnie a jósíatnak, de nem mint ä költő odaállította, parancsképen, hanem mint a lélek hitvallása és a szívnek megnyilatkozása, a szent meggyőződés érzetében, hogy: »e kivííl nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned-halnod kell!« A költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon) Tóth János jegyző: Major Ferencz! Major Ferencz: T. ház! Engedjék meg, hogy ezen kérdéshez éu is hozzászóljak. (Halljuk! Halljuk!) Megvallom őszintén, hogy a mai vita, a mely a házban ezen kérdés körűi folyt, nem hasonlít azokhoz a vitákhoz, a melyek az előző években lefolytak, midőn az ellenzék leghatalmasabb érvei rideg elutasításra találtak. Örömmel hallottam azt a beszédet, a melyet a kereskedelmi táreza jelenlegi kezelője programmkép elmondott, mert biztosítékát látom ebben annak, hogy immár véget ért az az irány, a melynek tevékenységét jelszavak kötötték le. E részben biztosítékot találok már magában a miniszter úrnak abban az egy nyilatkozatában, hogy a kisipar bajainak szanálásában nem fogja magát vezettetni sem szabadelvű, sem reakezionárius jelszavak által, hanem a gyakorlati tapasztalat fogja megmutatni azt az irányt, a mivel