Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-549
gj4 648. országos ülés 1000. márcztus 13-án, kedden. és ezáltal a társadalom megerősödésének ia leghatékonyabb rugóját képezik. Major Ferencz: Mondva igen szép, de valóságban nem így van! (Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) Krístóffy József: De így is van! És bátran meg lehet kérdezni a magyar paraszttól, mit szól ahhoz, hogy az ő tulajdonjogát korlátozni, mit szól ahhoz, hogy gyermekeit egynek kedvéért az egész vagyonból kizárni akarják. Hiába fogjak neki magyarázni, hogy ez családja érdekében történik, büszkén és felháborodással fogja elutasítani ezen indítványt, (Úgy van! jobbfélöl.) a melyet saját felfogásával és érzéseivel összeegyeztetni nem tud és azt fogja válaszolni, hogy, ha már az urak mindenáron segíteni akarnak rajtunk, hát-olyan törvényt csináljanak, vagyannak a módját találják ki, hogy a magunk pénzecskéjén egy darabka földhöz juthassunk, (Úgy van! Úgy van! jobbfélöl.) mert a faluban és a határban már nem lehet kapni; a többivel aztán ne gondoljanak, mert a mit szereztünk, azt meg tudjuk őrizni és becsíílni magunk is. Major Ferencz: De nem tudják megőrizni! (Mozgás és zaj. Halljuk/ Halljuk!) Krístóffy Józsefi Ezek a minden kétséget kizáró tapasztalatok szabják meg a magyar földbirtokpolitika irányát; ez a tradiczonális népfelfogás rajzolja meg már is a nemzeti agrárizmus körvonalait; ez teszi a telepítő és parczellázó földbirtok politikát a magyar nemzeti politika alkatrészévé és ez kapcsolja a nemzeti probléma szövetébe ama nagy kérdést, vájjon a magyar nemzet erőinek kifejtése és mindazon veszélyek elhárítása czéljából, . . . (Mozgás és zaj a baloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfélöl.) Elnök: Csendet kérek! Krístóffy József.... melyek ezen faji erőnek hatályosabb kifejlődését akadályozzák, sikerül-e a Dunántúl népsíírü vidékein, az Alföld medenczéiben és erdély folyamvölgyeiben az a nagyszabású telepítési és parezellázási akczió, a mely a magyar nép szaporodásának, az egységes birtokmegoszlás előmozdításának és ezáltal a magyar faj alsóbb rétegei regenerálásának egyetlen biztos eszközét képezi. (Úgy van ' jobbfélöl.) Az én hitem, az én meggyőződésem azt állítja, hogy fog sikerülni, és ha földbirtokpolitikánk mozgató eszméit nem a külföldről importált agrárelméletek, hanem a magyar nép valódi szükségletei, az alkotmányunkban élő szabadelvű felfogás és a fajkonzerváló nagy nemzeti czélok fogják irányítani: akkor sokan fognak még e t. ház tagjai közül is meggyőződést szerezni arról, mily csodásan fejti ki a magyar nép a benne szunnyadó faji erőket azon megszélesedett alapon, a melyet neki az egészséges birtokmegoszlás előmozdítása által nyújtottunk. És én, t, ház, nem tudom eléggé hangsúlyozni, . . . . (Mozgás és zaj bal felöl. Halljuk! Halljuk!) Elnök : Csendet kérek ! Krístóffy József: . . . nem tudom eléggé hangosan hirdetni, hogy ez a sarkpont az, a honnan a magyar nép rekonstrukcziójának ki kell indulnia, sőt ezzel a nemzeti akczióval a földbirtokos középosztály regenerálása is kapcsolatba hozandó és pedig abban az irányban, a mint gróf Károlyi István t. képviselő úr proponálja, hogy a nagy nemzetiségi tömbökbe egy-egy magyar birtokos telepíttessék, a mit én úgy a középbirtokososztály regenárálása, valamint a magyar állami eszme fentarfcása szempontjából nagyon szerencsés eszmének tartok. És, hogyha már a nemzetiségi kérdésről van szó, (Halljuk! Halljuk!) melynek kezeléséről oly sok szép beszédet hallottunk, méltóztassék nekem megengedni, hogy ezek a szép beszédek is akadémikus jelentőséggel birnak, mindaddig, míg ennek a nagy kérdésnek a szövetébe a gazdasági erőviszonyok problémáját bele nem kapcsoljuk és pedig akkép, hogy a magyar faj gazdasági és vagyoni erejét a nemzeti termelés összes ágaiban, de főkép a birtokviszonyokban és az őstermelésben olyan határozott túlsúlyra emeljük, a melynek természetes hatalmi nyomása és befolyása alatt a nemzetiségi kérdés a saját gyengeségénél fogva idővel önmagától megszűnnék az egész országban. Ha mindezeket az igazságokat jól felismertük, ha felismertük azt, hogy ez a nemzeti agrárpolitika senkinek jogát és tulajdonát nem sérti, senkivel háborút viselni nem akar, hanem a nemzeti termelés összes ágaival egyensúlyt tartva, ezekkel együtt kivan a nemzeti létfentartás nagy czéljának szolgálatába állani; ha elismerjük, hogy itt nem osztály-, hanem nemzeti kérdésről van szó, a mely nem húzódik meg a partikuláris osztályérdekek köpenye alatt: akkor azt hiszem, hogy el fognak oszlani mindazon félreértések, a melyek egy ilyen liberális és nemzeti agrárpolitikai irányban több oldalról keletkeztek és a fenforgó ellentétek békés áthidalást nyerve, a magyar közélet minden számottevő faktora egyesülni fog a nemzeti konszolidáczíó ezen nagy munkájában és ebben követendő példát nyújt nekünk az igen tisztelt miniszterelnök úr, a ki igazi államférfiúi belátással felismervén ezt a helyzetet, székfoglaló beszédében egyenesen rámutatott azon eszközökre, a melyekkel a földbirtokviszonyokat a nemzeti érdek szférájába bekapcsolni, és a melyekre mintegy alapgerendákra a liberális agrárpolitika egész épületét megkonstruálnunk kell. És én az emlékezet okából felolvasom a programmbeszédnek ezt a kiemelkedő passzusát, a mely a földmívelésügyi tárcza feladatairól szólva, a következőleg hangzik (olvassa):
