Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-548

igg 548. országos ülés 1900. márcztns 12-én, hétfdn. nyugvással állíthatom, hogy a t. földmíveléstigyi miniszter úrnak általában ismert és köztudomású eddigi kezdeményezései, körültekintő gondos politikája a kellő biztosítékot megadják. (Helyeslés a jobboldalon.) Épen ezért, és mert meggyőződé sem, hogy úgy, mint a t. kormány minden egyes tagját, a földmívelésügyi miniszter urat is mun­kásságában hazánk jóléte, gazdasága, boldogsága és jövőjének biztosítása iránti közös törekvésünk érzete vezeti, a költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnöki Öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : T. ház ! Az ülést folytatjuk. Major Ferencz jegyző: Komjáthy Béla! Ijvomjáthy Béla: T. képviselőház! Te­kintve az időnek előhaladottságát és azt, hogy e tárczánál pártom megbízásából hosszasabban akarok nyilatkozni, kérem a t. képviselőházat, kegyeskedjék megengedni, hogy vagy beszéde­met holnap mondhassam el, vagy pedig esetleg a rendes időn túl beszélhessek. Elnök: Minthogy a képviselő úr azt a kérést intézi a házhoz, hogy vagy holnap mondhassa el beszédét, vagy ma a rendes időn túl beszélhessen, a képviselőház óhaját szeret­ném megtudni. (Felkiáltások : Ma ! Holnap !) T. ház! A ház ilyen kéréseket sohasem szo­kott szavazás útján eldönteni. Minthogy legalább is kétes a ház többségének az óhaja, javaslom, hogy az eddigi méltányos tradicziókat követve, a ház adja meg az engedelmet, hogy a kép­viselő úr holnap mondhassa el beszédét. (He­lyeslés.) Ezt tehát határozatul kimondom. T. ház! Javaslom, hogy holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésen folytatólag a föld­mívelésügyi tárcza költségvetése és az ezzel kap­csolatos jelentések tárgyaltassanak. (Helyeslés) Ezt tehát szintén határozatul kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 25 pereskor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom