Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-546
||,g 546. országos Ülés 1900. maradna 9-én, pénteken, esak illuzórius. Ennek következménye aztán az, hogy az iparos pályára mindenki jöhet mioden előkészültség nélkül. így tódulnak most, a nyomortól űzve a falukról az iparos pályára, de nem a java, mert ezt otthon tartja a kisgazda, hisz ez élelmes, okos, erre tehát szüksége van, hanem a kit otthon nem használhat, azt küldi be iparosnak. Ha ez a gyerek, a ki irni-olvasni alig tud, legfeljebb az ábéczét ismeri, bejön a városba, ott iparofitanoncz lesz. Az alsófokú ipariskolában három-négy év alatt alig tudják megtanítani irniolvasni, tehát az alsófokú ipariskola csak ismétlőiskola, a hol semmiféle gyakorlati szaktudást nem sajátíthat e 1 . De a törvény ezt nem is követeli, mert ha a felszabadulás ideje itt van, akármennyit mulasztott is, vagy ha nem is tud irni-olvasni, mégis fel kell őt szabadítani. így állván a dolgok, lehetetlenség, hogy képzettebb elem jöjjön az iparos pályákra, mikor annak a nívója annyira le van sülyesztve a törvény hiányai folytán, emelni kell tehát az iparos, valamint a kereskedelmi pálya nivóját is. Akkor, mikor már mindenkitől képzettséget kívánunk, és qualifikácziót követelnek, csak az iparos és kereskedelmi pálya legyen az, hol qualifikáczióra szükség nincsen? Ebben rejlik egyik főoka annak, hogy az iparospályától az arra hivatott elem távoltartja magát, mert nem foglalhatja el azt a pozicziót, melyet azelőtt birt, mikor az ország tulajdonképeni testét és középosztályát képezte. Ezt kell pótolnunk és erre kell irányítanunk ipari és kereskedelmi politikánkat. Épen azért, mivel a törvény revíziójának küszöbén állunk, szükségesnek tartom erre különösen felhívni az igen tisztelt miniszter úr figyelmét, hogy legyen figyelemmel a tanonczok felvételéről szóló törvényszakasznál, miszerint ki legyen kötve legalább is a négy elemi osztálynak — bár esak lehetséges volna a hat osztálynak — elvégzése. Akkor azután nem kellene vesződni az egész három évi tanonezidő alatt azzal, hogy irni-olvasni tanítsák meg a tanonczot, hanem már ezen idő alatt szakdolgokra lenne oktatható. De egy másik dolog is igen fontos a szakoktatás szempontjából. Tudniillik az, hogy ezek a különböző ipari és mtíhelyiskolák egymással bizonyos fokozatos összefüggésben és kapcsolatban legyenek, úgy, hogy előirt kikötés mellett egyikből fokozatosan át lehessen lépni a másikba. Ma ez nem lehetséges. Igen fontosnak tartom az iparosok és kereskedők tekintélyének emelésére azt is, ha valaki iparjogot nyer, elégséges legyen ez arra, hogy szavazatjogot is gyakorolhasson. Mert lealázó egy iparosra az, hogy azért, mert valaki nem dolgozik segéddel, bár háromszor annyit is fizet, mint a mennyi egy negyed telek utáni adó, szavazati joggal még sem bír. Tehát az iparosoknak értelmiség alapján meg kell a szavazati jogot adni. Tudom, hogy ez nem tartozik a kereskedelmi miniszter úr hatáskörébe, de felhivom a t. miniszter urat, legyen figyelemmel majd arra, hogy az iparosoknak ezen jogot megszerezze, hogy ezáltal az iparos-osztály nivóját emelje. (Élénk helyeslés.) Sokban áll miket mondtam, a kereskedőosztályra is. Sajnos, hogy nekünk igazi kereskedőosztályt még ezután kell képeznünk. Hiszen a mostani kereskedéseknek legnagyobb része — tisztelet a kivételeknek,— tulaj donképen, sajnos, csak kreizler-kereskedés Magyarországon. De hisz nem is lehet az máskép, mikor nem kívánunk oda semmi képzettséget, mikor akárki lehet kereskedőinas ; még két elemi osztályt sem kell végeznie. Azért halljuk a budapesti kereskedőktől, hogy milyen nehéz képzett segédet kapni, s nehéz az elkényeztetett közönséget a megfelelő erőkkel kiszolgáltatni. Tehát feltétlen megkívánható, hogy a kereskedelem is bizonyos előképzettséghez legyen kötve. De menjünk tovább. Ha a kereskedelmi akadémiáinkat nézzük, azt látjuk, hogy az onnan kikerültek nagy része nem lesz kereskedő, először azért, mert a kereskedői pálya nincsen a kellő nívón, másodszor pedig, mert a kereskedelmi akadémiákba jórészt azok mennek, a kik más iskolában megbuknak; kik azután, az akadémián átcsúszva, nem lesznek kereskedők, de nem is valók oda, hanem elmennek dijnoknak, számtisztnek stb. Nagyon kívánatos tehát, hogy a kereskedői pálya nivója emeltessék, mert csak akkor fog a kereskedelmi akadémia is olyan tanulóanyaghoz jutni, a mely képes lesz kereskedelmünket nemcsak befelé, hanem expanzív irányban is fejleszteni, (Igaz! Úgy van! balfelől.) Engedje meg a t. miniszter úr, hogy egy kérdésre hivjam fel figyelmét, a melyet múltkori beszédemben már felemlítettem, de a minisz ter úr épen ennél a passzusnál nem volt jelen. Ez a betegsegélyző pénztárakra vonatkozik. A miniszter úr e pénztárak általános javításával és egységes alapra helyezésével óriási hibát fog szanálni és nagy szocziális kérdést fog megoldani. De kérem, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, vájjon nem lehetne-e ezzel a kérdéssel kapcsolatban az ipari munkások nyugdíj ügyét is megoldani ? Mert hiszen a betegpénztárak funkcziója úgy is azonos, a beteg munkás a gyógykezelésen felül betegsége tartamára bizonyos összeget kap, s így tulajdonképen csak egy további lépés volna ez úton, ha ez intézmény keretébe a munkaképtelenség és elaggottság esetében a munkás bizonyos napi jutalékban részesíttetnék. Ezen uyugdíjmegoldás nagy szocziális kér-
