Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-546
14Q 5M. országos ülés 1900. márczlus 9-én, pénteken. felhozta, ugyanazon az alapon szólalok fel itt, és szólaltam fel már kéíízben azokkal a sérelmekkel szemben, a melyek minket, mint gazdákat érnek, és a melyeket, minthogy.sérelmeknek tartok, megfelelő indokolással felhozom ott, a hol azt kötelességem felhozni. Kérelmem egyúttal az, hogy a t. kormány azon kereskedőknek is jogos sérelmét, a mennyiben lehetséges, a jövőben igyekezzék orvogolni. Magam is személyesen részt vettem azon delegáczionális ülésekben, a melyekben a közös hadügyminiszter úr részünkről felkéretetett arra, hogy a jövőben a kisgazdákat részesítse abban az előnyben, hogy az általuk termelt terményeket a kereskedők kizárásával az első forrásból szerezze be. Ha jól tudom, ez vitte a hadügyi kormányzatot arra, hogy a termelőkkel lépjen érintkezésbe- A mint tudom, ez megtörtént, de nem lett szigorúan betartva. Egy esetben, mely ma nem tartozik ide, hanem az összeférhetetlenségi bizottsághoz, konstatáltatott tényleg az, hogy oly szerződést is kötött a hadügyi kormányzat, a mely szerződésben nem állott az, hogy mint termelő tartozik az illető azon mennyiséget szállítani. Ez tényleg nagy sérelem a kereskedőkre nézve azért, mert ezen szerződés következtében az árlejtésből, a konkurrencziából ők tényleg ki lettek zárva a nélkül, hogy ebből a termelőket előny érné, s a mi pedig ez intézkedés által czéloztatott. Jó lenne tehát erre a hadügyi kormányzatot figyelmessé tenni, hogy ez a jövőben elő ne forduljon. Már most legyen szabad az igen tisztelt miniszter úrnak több, itt felhozott nyilatkozatára és magyarázatára refllektálnom. A t. miniszter úr nevezetesen felhozta az őrlési forgalmat és hivatkozott arra, hogy az őrlési forgalom Franeziaés Németországban mennyire meghonosúlt, sőt folyton fejlődik és az államnak tényleg a malomipar szempontjából mily nagy jövedelmet nyújt, a mennyiben — ha jól tudom, — Francziaországból 5 millió métermázsa liszt szállíttatik évenként a külföldre. Én magam is, t. ház, a malomipar szempontjából az őrlési forgalom kedvezméuyét, a mely január i-től megszűnt, határozottan hátrányosnak tartom. Hátrányosnak tartom, mert tényleg oly években, a midőn termésünk kedvezőtlenebb, gyakran a malmoknál, főleg a Budapesten konczentrált malmoknál a legjobb akarat mellett is előfordul, hogy nincs elegendő búzamennyiségük, a kevésbbé értékes búzákat pedig őrlési kedvezmény nélkül nem veszik szívesen, mert az abból készült liszt qualitása is természetesen gyengébb. Azonban az őrlési forgalomnak nálunk egy más, és felfogásom szerint határozott hátránya volt az, hogy azon őrlési kedvezmény előnye következtében, a melyben részesült az idegen, orosz, de főleg oláh és szerb búza, nem egy természetszerűleg önmagától képződő tranzitó forgalmat nyert erre mifelénk, hanem a magyar kereskedők a Balkánon fiókokat állítottak fel és kereskedői szempontból irányították, — mintegy SZÍVÓ erőt gyakoroltak, — és elősegítették az idegen búza nagyobb mérvű beözönlését. Mi ennek a hátrányos következménye? Az, hogy nekünk, mezőgazdáknak és annak, a ki a közgazdasági érdekek szempontjából óhajtja bírálni ezt a jelenséget, czélnnk az, hogy oly években, a melyekben nincs nagy, fenomenális termésünk, a vámunk érvényesüljön egy bizonyos — a jelenlegi statisztikai adatok szerint, — negyvenmillió métermázsás termésnél. Ha már most mi 2 millió métermázsát ezen előny nyújtása által megint beszívunk az országba, mely talán ezen őrlési forgalom kedvezménye nélkül nem jött volna be: ennek a plusznak, akár 2 millió,akár 1 millió métermázsa, megvan az a természetes ereje, hogy a mi eladandó búzamennyiségünk árát a védő vámok magasságáig lenyomni iparkodik. A különbség — miután Francziaországra méltóztatott hivatkozni, — az, hogy Francziaország, ha a gabonaárak esökkennek is némileg azáltal, hogy idegen búzát beereszt az őrlési forgalom révén, minden métermázsa lisztért, ha jól tudom, egy visszatérítési bont ad, 7 frankért, s ha a gabona vámjának erejét rövid időre elenyészti, de viszont iparának előnyére szolgál; minálunk azonban, kik Ausztriával közös vámterületben állunk, a 67-es kiegyezésből folyó vámszerződések alapján az ipar terén semmi hasznunk nincs, sőt gátlólag hat a mi iparunk fejlesztésére. (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Azon egy előnyünk volna csak ezen szerződésből, hogy ha beáll az a termelési eredmény, hogy Ausztria a mi nyersterményeinket, nevezetesen azt a 10—15 millió métermázsa búzát, a mire akár lisztben, akár búzában utalva van, tőlünk megveszi, mert az idegen búza ellen 1 forint 80 krajczáros vámjai vannak, ezt drágábban kell megfizetnie; s az én felszólalásom czélja az volt, hogy mi ily években lássuk a vámok érvényesülhetését. Tehát ez az egy előny lehet a kiegyezésből, a mit élvezhetnénk, de reám azt a benyomást teszi például az idei esztendő, hogy az árak mesterségesen vannak lenyomva. Ha én múltkori felszólalásomban azt a kifejezést használtam, hogy »kifosztatnak«, ezalatt azt értettem, hogy kifosztatnak azok, kik a tőzsdén áremelkedésre játszottak, vagy prémiumüzletet csináltak, nevezetesen a gazdák. Én ugyan mindjárt rektifikáltam ezen kifejezésemet, és újból rektifikálandónak tartom, mert nem volt czélom azokat a kereskedőket, kik az én felfogásom szerint közgazdasági szempontból bírálva a dol-