Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-545

545. orsiägos ülés 1900. márczlus 8-án s csütörtökön. 125 tehetsége, élénk érzéke a magyar közgazdasági tényezők összhangzatos fejlesztése iránt meg fogja találni a helyes utat és módot, mely az ország jólétét épen azon a téren, melyet ő kép­viselni van hivatva, úgy fogja emelni, hogy a többi közgazdasági tényező nem fog e miatt szenvedni és az összjólét az ő működése folytán folytonosan fokozódni és emelkedni fog. Áttérek felszólalásom tulajdonképeni okára. (Nagy zaj. Halljuk! Habjuk!) Komjáthy Béla t. képviselőtársamnak azt a megjegyzést tehetném, a mit a múltkor ő tett, hogy nem nagy érdeklődést tapasztalt fejtege­tései iránt; ugyanoly hibába esik, hogy azalatt, a míg én elég fontos kérdéseket fejtegetek, be­szélget. Komjáthy Bélát Nem indokolt ez a meg­jegyzés. Hallgattam a képviselő urat és nem szóltam bele. Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház! Sághy Gyula: Áttérek felszólalásom tulaj­donképeui okára,, a székesfővárosi pályaudvarok kérdésére. E tekintetben felszólalásra kötelez erkölcsileg az a körülmény, hogy a fővárosban ebben a kérdésben, bárcsak az érdekeltek köré­ből kiinduló, de aránylag elég nagy mozgalom keletkezett, a mely mozgalommal szemben épen ott, az érdekeltek körében már állást foglaltam, és ez erkölcsileg köteleségemmé teszi, hogy ez iránt nézetemet itt a házban, épen a törvény­hozás termében is kifejtsem és indokoljam, mert hiszen a törvényhozást illeti ebben a részben a végleges döntés. Ez a kérdés, megvallom, a kép­viselőházban sokkal szerényebb keretben, sokkal tetszetősebb alakban vettetett fel, mint az érde­keltek körében és hozzá teszem, teljes jóhiszemű­séggel. De épen azért talán még inkább köte­lességem, hogy eltérő álláspontomat azzal a fel­fogással szemben itt a házban kifejtsem és indo­koljam, örülvén annak egyúttal, hogy a felszólaló többi képviselőtársaim, a kik erre kiterjeszked­tek, velem azonos álláspontot foglalnak el. Közismeretű dolog, mindenki tudja, hogy igenis vannak bajok a pályaudvaroknál, vannak bajok egyaránt a nyugati és keleti pályaudvar körűi. De különös mindenesetre az, — és itt nem Hel­tai Ferencz t. képviselőtársam beszédére reflektálok, hanem azon mozgalomra, a mely megindult, hogy az a nyugati pályaudvarra irányítá a közfigyelmet, mint ha annak bajai volnának a legsúlyo­sabbak, a melyek gyors és gyökeres orvoslási igényelnek. Ezt csak azért hozom fel, hogy elő­zőleg rámutassak arra, hogy ez a követelmény, a mely a nyugati pályaudvarral szemben fel­merült, nagy részben az érdekelt körök egyéni érdekéből indáit ki. Mert köztudomású dolog, hogy a keleti pályaudvarnál a bajok sokkal fo­kozottabbak azáltal, hogy ott annyi vonal jön össze, hogy e miatt a lebonyolítás nagy nehéz­ségekkel küzd, és tudvalevő dolog, hogy máris tervben van, hogy egy néhány vonal, ha jól tudom a hatvani vonal irányítása jövőre a keleti pálya­udvar helyett a nyugatira tereitessék, a hol több a terrénum és könnyebb a lebonyolítás. Mégis különös, hogy nem a keleti, hanem a nyu­gati pályaudvar bajairól van csak szó. A kérdés csak az, miután elismertem, hogy mindkét pálya­udvarnál forognak fenn bajok és nehézségek a forgalom lebonyolítása szempontjából, a melyek­nek elhárítása — kétségtelenül igazat adok eb­ben Heltai Ferencz t. képviselőtársamnak,— nemcsak székesfővárosi, hanem egyúttal orszá­gos érdek is, hogy vájjon ezen bajok gyors és hosszú időre való elhárításául az az út-e a meg­felelő, a melyet ő, vagy még inkább amaz érdek­körök tervbe vettek, s a mely sokkal messzebbre ment, vagy pedig az-e, a melyet velük szemben az ellentétes álláspontot elfoglalók megjelölnek? A t. miniszter úr beszédében erre a kér­désre is kiterjeszkedett és nézetem szerint igen helyesen jelölte meg azt az irányt, a melyben ezen kérdés megoldásának haladnia kell. Hiszen én nem vagyok feltétlen barátja a külföldi pél­dák vak utánzásának, hogy azért, mert így, vagy úgy van a külföldön, mindjárt mi is utá­nozzuk; de ha valamely példák a külföldön már beváltak, és ha nálunk nincsenek különle­ges viszonyok, a mint hogy e tekintetben nem is lehetnek, akkor ezen példák mégis bírnak némi súlylyal, legalább annyival, hogy ne térjünk el könnyen az eddig már nálunk is követett külföldi példáktól. Parisban, Londonban, Berlinben, Bécs­ben, mindenütt benn vannak a városban a pálya­udvarok, és központi pályaudvarok sem létez­nek. Más városokban, így Kölnben, Frankfurt­ban behozták az új pályaudvarokat a városba. Ez forgalmi szempontból nagy előny és köz­érdek nemcsak a városokra, hanem az egész or­szágra nézve is. A mikor t. képviselőtársam is elismerte, hogy a nyugati pályaudvar a leg­szerencsésebb helyen fekszik, építkezése is he­lyes, és hogy annak eltávolítását nem kivánja, akkor helyesebb megkeresni azon módokat a bajok orvoslására, a melyek mellett ezen kívánalom csak­ugyan teljesíthetőíegyen és a pályaudvar régi helyén maradjon. Az a kérdés, hogy egy nagy központi pályaudvart alkossunk, személy-és teherpályaud­vart, a mire tulajdonképen ez a mozgalom irányúi, ez lehet egy messze jövő zenéje, egy későbbi köve­telmény, ha oly fejlődéssel fogunk találkozni, a mely azt elkerülhetetlenül szükségessé teszi. De ma ennek szükségét még beláthatlan hosszú időre nem látom, mert ha nagy forgalmak mellett London, Paris, Berlin, Bécs meglehet­nek központi személy- és teherpályaudvar nél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom