Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-545
515, országos Ölés 1900. márezius 8>áu, cgtitSrtSkön. 115 dig lemondani azért, mert ha nézem a képviselőháznak termeit és tapasztalom, hogy maga a szakminiszter úr is elkésik akkor, midőn az ember esetleg nagy eszmék ventillálásával szándékoznék foglalkozni; és ha látom azt, hogy a padokban és a kouloiron ülő képviselők sokkal szívesebben foglalkoznak a napirenden levőpáibajés egyébb kérdésekkel, semmint az ország nagy érdekeit érintő kenyérkérdésekkel: akkor, tiszttelt képviselőház, egész őszintén meg kell vallanom, hogy a falra borsót hányásnak akármilyen művészetével fognék is a dologhoz, eredményt elérni nem tudnék. Azért a magam részéről inkább csak jelezni szándékozom azokat a nagy kérdéseket, a melyek meggyőződésem szerint azon programmon túl, a melyet a kereskedelmi miniszter úr adni szives volt, kellene hogy a magyar közvéleményt is foglalkoztassák. Egy pár kérdésre azonban, sporadikus jelentőségüknél fogva rá fogok térni in konkreto is. Ha valaha volt idő, midőn különösen egy nyerstermelő, mondjuk őstermelő kis országnak érdekeit a messzelátó politika szemüvegén keresztül kellene rátermett férfiaknak vizsgálni, úgy bizonyára a mostani időszak az, t. képviselőház. Talán kevesen foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy magának Európának, hogy úgy fejezzem ki magamat, kereskedelmi térképe a legrövidebb idő alatt a helyzet kényszerűségénél fogva oly átalakulásokon fog keresztül menni, mely még a gőz és villám korszakában is talán minden messzesejtő képzeletet is túl fog haladni. Magának a nagy német csatorna kérdésének problémája, különösen Magyarországon a kereskedelem és ipar szempontjából egy oly új területet fog megnyitni, a melylyel, hogy mennyire fontos, előre, kellő időben gondosan foglalkozni, talán nem is tudom eléggé felhívni reá a kormány és a nemzet figyelmét. De, t. képviselőház, ki ne tudná, hogy az európai nemzetgazdákat, politikusokat és diplomatákat egyaránt foglalkoztatja egy nagy kérdés, a mely, — semmi kétség sem fér hozzá, — az osztrák-németek hegemóniájának fentartása szempontjából is nemcsak gazdasági, hanem Ausztriát és Magyarországot érdeklőleg evidenter politikai kérdés is; a közép-erurópai vámunió, vagy vámszövetség, vagy ha szűkebb korlátok közé vonjuk: az Ausztria-Magyarország és a nagy Németország közt köthető, vagy kötendő vámunió és vámszövetség kérdése. T. képviselőház! Politikai pártállásomnál fogva, de igaz meggyőződésemből, igaz, tántoríthatatlan hive voltam és maradok az önálló vámterület eszméjének. Erre nézve mai beszédem fonalán is igyekezni fogok a mélyen tisztelt túloldal szónokainak és a kormánynak néhány megszívlelendő adattal szolgálni. De egy pillanatig sem habozom kijelenteni, hogy azon esetre, ha Magyarországon az önálló vámterület eszméje és gazdasági tendencziája — most nem vitatom, mily tényezők akadályozása folytán —• politikai nehézségekbe ütköznék, mert én más nehézséget nem látok: én Magyarország közgazdászainak egyikéről sem akarom feltenni, hogy a mai viszonyok között, a midőn anuyi kényszerítő indok áll előttünk, valaki elvből Ausztriával szemben a közös vámterület álláspontjára helyezkedjék a védvám-rendszer mellett. Tehát nem gazdasági indokok gátolják Magyarországon az önálló vámterület életbeléptetését, hanem gátolják azt politikai indokok. De ha és a mennyiben ezen politikai okok továbbra is akadályul szolgálnának arra, hogy Magyarországon az önálló vámterület életbeléptettessék, akkor én nem habozom kijelenteni, hogy egy közép-európai vámunió eszméje, vagy csak a nagy Németországgal való vámuniónak kérdése oly dolog, a mely kétségtelenül az őstermelésben marasztaná a jövendőben is egy bizonyos határig Magyarországot, de szemben az osztrák iparnak napról-napra nyilvánuló kizsákmányolási rendszerével, én mégis ebben az eszmében kétségtelenül találnék egy oly orvosszert, a mely Magyarországon legalább egy kezdő és fejlődő iparnak a lehetőségét biztosítaná; másrészt Magyarország nyersterményeinek nagyobb piaczot biztosítván, ezen érdekeket is hatalmasan istápolná. Vgy, hogy ha már kell közös vámterületnek lenni, úgy annak előnyei — ha vannak ilyenek, — nézetem és meggyőződésem szerint lényegesen emelkednének akkor, ha ez a vámterületi közösség nagyobb területre terjedne ki, és különösen ha Németországgal magával egy vámunió egészséges alapon létesíthető volna. Én ma behatóbban ezzel a kérdéssel foglalkozni nem szándékozom. De egy nagy konczepcziójú miniszterrel szemben, mint a milyennek az igen tisztelt mostani kereskedelemügyi miniszter urat irodalmi működése után és talán személyes istnerettség révén is tisztelhetem, joggal feltolakodik a kérdés, hogyha kérdezem a t. miniszter urat, hogy a nagy német csatornakérdéssel szemben és az európai államokat foglalkoztató középeurópai és a nagynémetországi vámunióval szemben van-e egy meghatározott, körvonalozott álláspontja, talán nem lepem meg őt a kérdéssel. Nagyon lekötelezne tehát, ha legalább általánosan irányító eszmét találhatnék e tekintetben várt beszédében, mert én nagy haszonnak tekinteném magát azt is, ha Magyarország közgazdasági faktorai ilyen, a legközelebb jövő problémáit képező kérdéssel abból a székből irányítókig foglalkoznának. Ntm akarok terhére lenni a t. miniszter úrnak, legtávolabbról sem akarok pedig esetleg feszélyező indiszkrécióra okot 15*