Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-540

610. orssságos ülés 1900. márczins 2-án, pénteken. v igyekszik is haladni ebben az irányban, de az én szerény nézetem szerint, nem elégséges az, a mit tesz. Egynéhány példát fogok felhozni. (Halljuk! Halljuk!) A textil-iparban például a nyers pamut sokkal olcsóbban jut el az osztrák gyárakba, mint hozzánk. Az osztrák gyárak Brémán és Hamburgon át kapják a pamutot, és egyrészt ez a tengeri út olcsóbb, mint a fiumei, másrészt Hamburgból Laube-n át, például Prágáig az osztrák gyárak csak hatvan krajczárt fizetnek, ellenben a magyar gyárak Fiuméből például Palota-UjPestig egy forintot fizetnek. Egy másik példát hozok fel a gyapjúipar köréből. A zsiros gyapjú 40—50 sőt 60°/o-kal kisebb értékű, mint a mosott gyapjú és a mellett, hogy ugyanazon volumenben nagyobb súlyú, mégis ugyanazon fuvardíjat fizeti. Elismerem, hogy a faiparra, az üvegiparra, a Fiume felé menő szénre, az Ausztriába menő aszfaltra, a gipszre, a tört kenderre, a Gácsországba menő hántolt rizsre, a miniszter úr adott vasúti díjkedvezményeket. Ezeket elismerem, de ismételten megjegyzem, hogy nemcsak ezekre kellene vasúti díjkedvezményeket adni, hanem minden magyar iparágra kivétel nélkül. Barta Ödön: Nem engedik az osztrákok. Kossuth Ferencz: Mert határozottan állítom, hogy a vasutakat nem úgy kellene tekinteni, mint olyan eszközt, a mely a most sűrűn jegyezgető pénzügyminiszter (Derültség.) szekrényeibe önt be sok pénzt, hanem úgy kellene tekinteni, mint a leghatályosabb módot arra, hogy az ország közgazdasági állapotát kifejleszszük. Sajnálattal tapasztalom, t. ház, azt, hogy bár az ország meg van áldva olyan nagy természetes vizi úttal, mint a Duna, ezt a vizi utat oly kis mértékben használja az ország, mint a hogy teszi. Nem tudom egész biztonsággal, mennyi vizi jármű úszik, de ha nem tévedek, körülbelül 140. Barta Ödön: Az egész ország úszik! Kossuth Ferencz: Ez a tréfa jó, vagy rossz-e, azt nem vitatom, de ha az ország úszik, nem úszik elég vizi jármű. Ha jól tudom, az említett 140 közül csak 70—75 vontató gőzhajó van, (Egy hang a jobboldalon: Lehetetlen!) ha valaki ezt nálam jobban tudja, mondja meg hány gőzhajó van, én úgy tudom, hogy annyi, a mit mondtam. Ez a szám semmi esetre sem elég, és felhívom a t. miniszter úr figyelmét ezen tényre, mert nem helyes dolog az, hogy midőn ilyen olcsó vizi útja van az országnak, ez ilyen kevéssé legyen használva. A vizi utakra nézve eljött már annak az ideje, hogy csatornázási hálózatot kezdjünk építeni; (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) még pedig állami költséggel, mert, ha az államnak volt pénze arra, hogy nagy vasúti hálózatot építsen, állami költséggel, kellene pénzének lenni arra is, hogy nagy csatornázási hálózatot építsen, ha máskép nem, úgy kevesebbet költsön a közös hadseregre; azt tudom, hogy ez hosszú és költséges vállalkozás, talán száz év is beletelnék abba, míg egy ilyen csatornázási hálózat ki lenne építve, de, ha sohasem kezdjük el, sohasem végezzük be azt a tényt; hogy mennyire indikált Magyarország nagy része arra, hogy ilyen csatornázási hálózatot építsünk, felemlítek egy történelmi tényt, a melyet talán nem mindenki tud, hogy Mária Terézia idejében egy hollandi társaság akart az alföldön saját költségén ilyen csatornázási hálózatot építeni, de akkor nem kapta meg az engedélyt, mert a hollandusok protestánsok voltak. Most hála Istennek már nem vagyunk olyan helyzetben, hogy protestánsok ne építhetnének nálunk csatornákat, de olyanban sem, hogy hollandusok vállalkoznának rá, (Derültség.) tehát tegyük meg mi magunk. Az ilyen csatornák arra is alkalmasak volnának, hogy trágyázó öntözéseket lehessen eszközölni, s ezzel Magyarország mezőgazdasága óriási segítséget kapna, mert földtermése növekednék, s a meteorológiai viszonyok kedvezőbbé lennének. T. ház ! A kereskedelmi kormánynak nagyon fontos feladatát képezi a külkereskedelem ápolása. Ha külföldre utazunk, megdöbbenve veszszük észre, hogy milyen rossz véleménynyel vannak a külföldi nagykereskedők a magyar kereskedelem iránt. Én, a ki nagyon sokat utaztam a külföldön, többször megdöbbentem ezen vélemény felett, mert távolról sem igazolt. Kik terjesztik hát ezt a csodálatos véleményt a magyar kereskedelemre vonatkozólag a külföldön? Azok terjesztik, a kiknek érdekükben van a magyar kereskedelmet a világgal szemben kezeikben tartani, igenis, az osztrák közvetítők terjesztik a magyar kereskedés rossz hirét, s ezen a konzulátusok némileg segíthetnének. Az, hogy az országnak kereskedelmi állapota teljesen abnormális, bizonyítja az a tény is, hogy annyi kartell képződött Magyarországon, mint a mennyi talán sehol az egész világon. A kartellekről nem fogok hosszasan beszélni, mert tudomásom van arról, hogy pártunk egy igen jeles tagja, Komjáthy Béla fog erről a tárgyról bővebben szólani. De azért mégis felhozok egy néhány példát: az osztrák és a magyar borjubörárúsok kartellje a borjubőrgyártmányok árát métermázsánként 50 koronával emelte. A gyertyagyárosok készülnek kartellirozni, hogy a gyertya árát 40—45°/o-al emeljék, A műtrágyaárások a vízben oldható phoszphorsav kilóját 31°/o-al emelték. A magyar bőrgyárosok kartellje a talpbőr árát métermázsánként 20 koronával emelte. A gztírposztógyárosok kartellje gyártmányaínak