Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-544

1(J4, 544. országos ülés 1900. märczlus 7-én, szerdán. dezze e kérdéseket ? Elég példánk van erre is: ott van Anglia, Amerika, Németország. Mind e helyeken nemcsak az állam, hanem a társadalom is beleszól a dolgokba s a munkaadó és a munkás közötti differencziákat békéltető bizott­ságok intézik el. A harmadik kérdés, a melyet fölvetettem az, joga van-e a munkásnak követelni, hogy bizonyos humanitárius intézkedésekben, melyek javára válnak, az állam is segédkezet nyújtson? Ilyenek a betegsegélyző-pénztárak, melyek ná­lunk törvény által vannak létesítve s melyekre nézve a kereskedelemügyi miniszter úr már jelezte, hogy reformálni kell őket, mert mint a statisztika mutatja, nagy részük nem felel meg kötelezettségének, minthogy azok az összegek, melyek rendelkezésükre bocsáttatnak, nem elég­ségesek. Nem akarom felsorolni a munkás-beteg­segélyző pénztárak összes bajait. Csak röviden említek néhányat. Első sorban azért kevés a pénz, mert e pénztárak kötelezve vannak, nem ugyan a törvény, de a humanitás által, hogy betegség esetén ne csak a munkást segélyezzék, hanem családját is, tehát nejét, gyermekeit, holott ezektől díjat nem szedhetnek. A másik ok az, hogy a törvény még nincs oly jól keresztűlvive, hogy valaki ne vonhatná ki magát alóla. Alapos informáczió után mond­hatom, hogy az iparosok 40 45 százaléka tel­jesen kivonja magát az alól, hogy munkásai után befizessen a pénztárba; annak daczára, hogy a befizetendő összegnek kétharmadrészét levonta a munkás béréből. Egy harmadik ok az, hogy nagy ügyességgel be tudják magukat csempészni olyanok, kiknek tulajdonképen a munkássegélyző alaphoz joguk nem volna. Egy munkás, aki betegnek érzi magát, beáll egy iparoshoz, be­iratkozik tagnak és másnap már betegnek jelent­kezik és igénybe veszi a segélyt. Hogy melyek a betegsegélyző pénztárak közül a legbetegeb­bek, azt meg tudja mondani a t. miniszter úr, hogy beteg a kerületi, nagy beteg az iparható­sági, legbetegebb az üzemi, legegészségesebb még az egyesületi pénztár. Egy másik követelése a munkásnak az, hogy a gyermek- és női munka tartama meg legyen határozva, hogy védelem nyújtassák a gyenge nőnek és a gyenge gyermeknek, hogy az ő ere­jét ki ne zsarolhassa a munkaadó. Hogy ez fontos és nehéz kérdés, azt mindenki tudja. Hogy erről már a törvény is intézkedik, azt is tudjuk, de hogy a törvény teljesen és erélyesen végre­hajtva nincs, azt is tudjuk. (Igás! Úgy van! balfelől.) Most térek rá azokra a kérdésekre, a me­lyeknek keresztülvitele Magyarországon meg sem kisértetett, melyekre a t. miniszter úr beszédében utalt, tudniillik a baleset- és munkaképtelenség biztosításának kérdésére. Annak a munkásnak, a ki a gyárban dolgozik, joga van arra, hogy az állam oly intézkedéseket léptessen életbe, hogy ha őt a gyári munka közben baleset éri, ez esetben biztosítás útján legalább oly helyzetbe jusson, hogy tovább tengesse életét s ne legyen kényszerítve házról-házra koldusbottal menni kenyeret kérni. Hogy ez a kérdés nem könnyű, hogy megoldása állami hozzájárulás nélkül nem lehetséges, arról is meg vagyok győződve; de hogy azért, mert nem könnyű s mert pénz nél­kül nem vihető keresztül, egyáltalában ne vigyük keresztül, ezt az álláspontot, azt gondolom, senki­sem fogadhatja el. Ennek következtében köteles­sége az államnak oly intézkedéseket életbe lép­tetni, a melyek épúgy, mint a betegsegélyző péuztárak, betegség esetén biztosítanák a munkást a balesetek és a munkaképtelenség ellen. Eddig e téren nem történt semmi, de birjuk a miniszter úr igéretét, hogy mihelyt a betegsegélyző pénz­tárakat reformálja, ezen kérdés megoldásához is hozzáfog. Most jövök arra ä kényes pontra, melyet jeleztem: mennyire van joga a munkásnak köve­telni azt, hogy ő is részt vehessen a politikai jogokban és szavazati joggal birjon. (Halljuk! Halljuk!) Uraim, mindig hallok beszélni a ma­gyar demokracziáról. Megvallom, eddig én ma­gyar demokracziát nem láttam. Rakovszky Istváni r Én sem! B. Fiáth Miklós: Én úgy vagyok meg­győződve, hogy széles Európában arisztokraíi­kusabb nép, mint a magyar, alig létezik; itt csak az arisztokracziának mindenféle tagolását látjuk. Van itt a legmagasabb fokú arisztokraczia majorátusokkal, vannak azok a szegény grófok és bárók, a kik nem birnak majorátussal, van zsentri-arisztokraczia, van ipari és pénzügyi arisztokraczia, (Igaz ! Úgy van !) sőt tovább me­gyek, van paraszt-arisztokraczia, de demokracziát itt nem látunk. Mi azt mondjuk: mi a népkép­viselet alapján állunk, a parlament a népből ered. Magyarországnak 18—19 millió lakosa közül alig 800.000 lakos bir szavazati joggal. De ebből nem szabad azt a következtetést vonni, hogy elérkezett volna az ideje annak, hogy mi az ált-dános szavazati jogot hozzuk be. Tudjuk, hogy ez, a mint a miniszterelnök úr magát ki­fejezte, ugrás volna a sötétbe. Ezt nemzetiségi szempontból követelni nem lehet s a haza érde­kében nem is szabad. De ez nem zárja ki, hogy ne állapítsunk meg, épúgy, mint más osztályok­ban, a munkásokra nézve is egy bizonyos ezen­zust, a mely megadja nekik a jogot a politikai szavazati jog gyakorlására. Ha azt hiszik, hogy a munkás nem fizet adót, akkor nagyon csalódnak. Igaz, hogy nem fizet egyenes adót, nincs neki földje, háza, de a

Next

/
Oldalképek
Tartalom