Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-544
Qg 844. országos ülés 2900. márczius 7-én, szerdán. az, hogy az osztrák iparos jöjjön ide. De akkor annál inkább tekintettel kell lenni a munkamegosztásra, és e mellett kombinálni kell, hogy oly iparágak honosodjanak meg, a melyek nemcsak a belszííkségletet elégítik ki, de a melyeknek egyszersmind a kivitel szempontjából is megvan a maguk igazoltsága. (Helyeslés jobbfelől.) Tehát ez az első törekvés az ipar terén, a melyet én teljesen helyeslek és rokonszenvesnek találok. És azt hiszem, e tekintetben n gy támogatásra fogunk találni osztrák részről is. Mert nemcsak igen előkelő theoretikusok, mint a bécsi egyetem közgazdasági professzora, Philipovics, hanem kiváló osztrák szaktestilletek is, mint a bécsi kereskedelmi kamara, nagy súlyt fektetnek arra, hogy a kereskedelmi politikában ezek az áramlatok érvényesüljenek. De vannak más áramlatok, a melyekkel szemben azt hiszem, óvatosabbaknak és tartózkodóbbaknak kell lennünk. Eddig az osztrák iparosoknak törekvése rendszeresen az volt, valahányszor vámszerződésről volt szó, hogy emeltessenek az ipari védvámok és szállíttassanak le a nyerstermelési vámok. Ezáltal biztosítani akarták maguknak egyrészt azt, hogy minél drágábban lehessen értékesíteni az osztrák iparczikkeket, és másrészt minél olcsóbban kaphassák meg a nyerstermékeket; a minek természetes következménye a*2 volt, hogy mi vesztettünk e mellett mint fogyasztók, és vesztettünk egyszersmind, mint termelők. Ez az irányzat, mely fokozni akarja az ipari vámokat, az osztrák ipar kedvező alakulása következtében ma már gyengül; míg az az irányzat, mely a nyerstermékek vámját akarja leszállítani, erősbbödik. Ezzel szemben kell nekünk állást foglalnunk. Nevezetesen egy iparág van Ausztriában, mely nem tud a német iparral konkurálni, és ez a vegyészeti, a modern technikának egyik legnagyobb iparcsoportozata, a hol egészen új eszközökkel dolgoznak, és a hol a természettudománynak és a technikának minden vívmányát felhasználják. Talán méltóztatnak emlékezni reá, hogy Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt — azért is emlékszem rá, mert még magam is szolgálatban, voltam akkor, — a magvar állam a szomolnoki kéubányákat eladta azzal a czélzattai, hogy így Magyarországon a vegyészeti ipart megteremtse. És tényleg keletkezett is egy pár gyár. Már most, ha mi oly törekvésekkel állunk szemben, a melyek a vegyészeti szerekre szükséges anyagokra nézve a vámot le akarja szállítani: akkor kettős érdeket kell óvnunk; nemcsak a uyerstermelőét, hanem azt is kombináczióba kell venni, vájjon annak a fejlődő magyar iparuak nincs-e épen abban előnye az osztrákkal szemben, hogy közelebb, olcsón kapja a nyersanyagot, holott az osztrákok nem kapják. (Helyeslés.) Ha már az osztrák ipar j abban a helyzetben van, hogy ugyanoly olcsón kapja, nem teszszük-e ki kezdődő, fejlődő, fiatal iparunkat annak, hogy nem fog tudni ezzel szemben megállni? Azért mondom ezt oly kérdésnek, a melynél nagyon óvatosnak kell lenni. Következik harmadik csoportja az osztrák ipar >sok kívánságainak, és ez az, a mely arra vonatkozik, hogy a kelet piaczait, nevezetesen Romániát segítsünk meghódítani; más szóval, hogy Romániával szemben járjunk el akként, hogy a mi nyerstermelésünk az eddiginél kedvezőtlenebb helyzetbe jusson. Azt hiszem, itt ismét nagyon óvatosnak kell lenni. A magyar politikának e tekintetben már a múlt kereskedelmi szerződéseknél az volt a felfogása, hogy előbb nekünk tisztába kell jönnünk a nyugattal, aztán beszéljünk majd arról, mit csináljunk a Kelettel. Nem védvámos tendenczia kell, de nem is kellenek szabad kereskedelmi velleitások e kérdéseknél. A tény az, hogy az egész világ védelmezi a maga nyerstermelését, az egy Angliát kivéve, mely azt lehet mondani, annyira nagyiparos állam, hogy nála az élelmi szerek és nyersanyagok megdrágítása az ipar uralmát koczkáztatná. Minden más államban, Francziaországban, Németországban, iegerélyesebb agrárius védelem áll fenn. Mi közepette állunk egyrészt oly országoknak, a melyek nagyipar mellett mesterségesen elzáiják magukat nyersterményeink elől, másrészt oly országokkal állunk szemben, a melyek nyersterményeikkel a mi piaczainkat el akarják özönleni. Ez nem rokonszenv, nem ellenszenv, hanem az egyszerit önvédelem kérdése. (Helyeslés.) Nekünk igenis óvnunk kell mezőgazdaságunkat, abból az egyszerű okból, mert, még ha a jövő ipari fejlődést tartjuk is szem előtt, az első dolog megtartani a mi van, és a jövő ipar fejlesztésének kiindulási alapot kell teremteni a mezőgazdaságból is, vagyonunk, gazdaságunk alapját sérthetetlenű! meg kell tartani. (Helyeslés.) Már most, azt hiszem, ezt annál nagyobb erővel tehetjük, annál nagyobb jogosultsággal, mert ha nézzük a forgalmat, a mely a Balkán felé irányúi, azt fogjuk látni, hogy Romániában a közös vámterület a vámháború megszakítása után mindjárt 20,000.000 forint értékű árút exportált, az utolsó évben azonban már 30,000.000-ot. A közös vámterület összes exportja tehát lényegesen fokozódott. Igaz, hogy nincs meg a közös vámterületnek az a pozicziója, a mely megvolt valamikor a vámháború előtt, de ma is a legtekintélyesebb exportáló Romániába, úgy, hogy még a németet is megelőzzük, az angol pedig messze hátra marad. De nemcsak Romániával szemben nem áll kedvezőtlenííl a közös vámterület, hanem az egész Balkán-félszigeten sem, mert a 90-es évek elejétől a 90-es
