Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-538
562 538. országos filéa 1900. február 24-én, szombaton. bet tenni nem lehet, mert roppant költségbe kerülne. Arra nincs szükség, hogy itt a központban azért, mert csendőrkerületi parancsnokság van Budapesten, külön egészségügyi előadói állás szervezhessék. Mert van az országban hat csendőrkerületi parancsnokság, Horvátországban egy. Ezek az egészségügyi előadók nem tehetnének semmit addig, míg orvosi állások nem reudszeresíttetnek. Ez állásokat pedig nem rendszeresíthetjük, mert sok költségbe kerülnének és nem is volna érdemes mindenütt, pár legény kedvéért is orvosi állásokat rendszeresíteni. Ismétlem, intézkedés van téve régóta, hogy előforduló esetekben a parancsnokok hogyan, miként gondoskodjanak legénységről. A másik dolog a képviselő úrnak az az óhaja, hogy a mentő ügyben, a rögtöni segélynyújtására oktattassék a legénység. Mint méltóztatott említeni, rendelet, illetve már törvény létezik arra, hogy a tisztek és az altisztek ott, a hol az lehetséges, kioktattassanak, de ismétlem, csak ott, a hol lehetséges. Mert, engedelmet kérek, mint említettem, az egész országban szétszórt legénységet kividről beidézni, a kerületi parancsnokságok székhelyére, alig lehet, Major Ferencz: Csendőrségi tanfolyamokba lehet! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : Az körülbelül egyre megy. Egy csendőrörsnek mondjuk négy-öt legénye van; ha egy-kettőt elveszünk, a visszamaradó három legény nem képes a szolgálatot ellátni. A.csendőrség túl van terhelve. Fájdalom, a pénzügyi viszonyok nem engedik a létszám felemelését. Megtörténik lassan-lassan, de nem oly mérvben, mint tulaj donképen szükséges volna. Hogy a legénységet beidézzük, lehetetlen. Major Ferencz: A próbacsendőröket lehet! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter : A próbacsendörök oktatása alkalmával erre figyelemmel vagyunk és leszünk ezentúl is. Kérem a t. képviselő urat, hogy ezt tudomásul venni szíveskedjék. Major Ferencz: Tudomásul veszem. Hiszen én is csak ezeket mondtam. Molnár Antal jegyzős Visontai Soma! Visontai Soma: Sokkal nagyobb érdeklődést reméltem a csendőrségi tétel tárgyalásánál itt e házban. Hiszen ha az utóbbi esztendők eseményeit tekintjük, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy Magyarországon hosszú időn át a csendőrség nemcsak közbiztonsági, de nagyfontosságú kulturális, közművelődési és czivilizácziónális tényező is volt. Ha a belügyminiszter úr jelentéseit olvastuk a múltban, azt láttuk, hogy a szoczial-reformokat, a bevándorlások kérdését, minden nagyobb kérdést, melyet a társadalmi lüktetések, vagy az osztályérdekek összetűzése az állam elé feladatok gyanánt állított, rendszerint a csendőrségi őrségek szaporításával oldották meg. Igaz, most az a különös eset ért bennünket, hogy a költségvetésben, mely 164.867 koronával szaporította a csendőrségi kiadásokat, és a mely a létszámot is szaporítja, igaz, mondom, hogy ebben a költségvetésben, az indokolás ez egyszer hallgatással mellőzi az okokat, hogy például Hódmezővásárhelyen miért kellett a csendőrséget szaporítani és miért kellett itt a csendőrök működését belterjesebbé tenni ? Hiszen igaz, hogy nekünk népképviselőknek az lenne feladatunk, hogy azért jöjjünk ide ebbe a tanácskozási terembe, hogy a mit elénk tesznek a költségvetés alkalmával, azt minden mélyebb mérlegelés nélkül szavazzunk meg. Igaz, hogy az egyik füzet azt a czímet viseli: »Indokolás, a magyar királyi belügyminisztérium költségvetéséhez*, de méltóztatik látni, hogy mikor a csendőrség szaporításáról van szo, úgy látszik, a t. kormány abból indái ki, hogy hiszen mi már úgy is tisztában vagyunk azzal, hogy Hódmezővásárhelyen sem a közbiztonsági állapotok jobb karba helyezése és emelése végett, hanem alighanem a munkáskérdés megoldása szempontjából kell a csendőrséget szaporítani. De akárhogy van, t. képviselőház, mindenesetre joggal elvárhatjuk, hogyha a költségvetésben a múlt évihez képest kiadási többlet mutatkozik, hogy ez az indokolásban kellőleg és világosan feltárva legyen a képviselőház előtt. De nem akarok én ma ezzel a dologgal bővebben foglalkozni, hanem teljes őszinteséggel kijelentem, hogy a mint mindenki ebben az országban, úgy magam is meg vagyok arról győződve, hogy a csendőrség Magyarországon a közbiztonsági állapotokat, mióta ez az intézmény létezik, nagy mérvben emelte, a közbiztossági tudatot fokozta és annyi odaadással, buzgalommal és erélylyel teljesítette szolgálatát, hogy ezzel a törvényhozás elismerését érdemelte ki. De valahányszor a csendőrségi intézményről van szó, van egy fájós pont, melyet érinteni kell. Nem akarok most azokról a rettenetes összetűzésekről és háborús állapotokról beszélni, melyek a múltban az országban lefolytak, a hol a csendőrség az ártatlan polgárok annyi tömegét pusztította el, és annyiszor kellett a esendőrszuronynak a polgárok vérébe mártatui, mert hiszen azt hiszem, igazat adnak a t. képviselőtársaim abban, hogy ha azokat a lefolyt esztendőkben tapasztalt szörnyű viszonyokat tekintjük, — hiszen nem kell azokat újra felsorolnom, egyes megyékben valóságos ostromállapot volt, a csendőröket igen helytelenül sokszor a néptömegek feloszlatására használták fel, — akkor én ezt az akkori kormányzat szellemének tudom
