Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-516

4H 516. országos illés 1900. január 22-eu, hetién. alkotmányos képviseletével léphetni bármiféle érintkezésbe. Ha már most Ausztriában bárminő okból nincs teljes alkotmányosság, ennek nem az a következménye, hogy akkor az alkotmányosság szurrogátumait Magyarországon keressük, hanem az, hogy nem lévén odaát alkotmányosság, az 1867 : XII. törvényczikknek alapfeltétele romba dőlt, ennek folytán nincs közösügy és ha közös ügy nincs, akkor nincs a közös ügyekhez való hozzájárulás aránya sem. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Már pedig a felett nem is akarok bővebben meditálni, mert többször ki lett itt fejtve, hogy a kormányzati rendszer, mely Ausztriában az úgynevezett hivatalnok-minisztérium alakjában fennállott, az alkotmányos feltételeknek abszolúte nem felel meg. De nem kizárólag, sőt többet mondok, nem is főleg erre fektetem én abbeli érvelésemet éa meggyőződésemet, hogy ez a felségdöntés ezen anteczedentiák szerint nem felel meg a törvény követelményeinek, hanem a következőkre. Az 1867 : XII. törvényczikk 19—20. és 21. §-aiból kétségen kivfil kitűnik először az, hogy a quótabizottságok csak véleményező bizottságok, de semmiféle törvényhozási allűrjeik nem lehetnek, mint például a delegácziónak van, melynek Ausztriára vonatkozólag egyenesen törvényhozási jogköre vau és melynek a magyar alkotmánynyal szemben bizonyos megszorított jogköre van; hanem a quótadeputácziók tisztán véleményező testületek, úgy, hogy ezeknek munkálatait megegyezés esetén is a törvény világos rendelete szerint a két parlamentnek alkotmányosan tárgyalni kell. Ez azt jelenti, hogy úgy az osztrák, mint a magyar parlament a quótadeputáczióknak megegyező javaslatát vagy elfogadhatja, vagy visszautasíthatja. Már most tehát azon esetben is, ha a quótabizottságok megegyeztek, a hozzájárulási arány tekintetében, a nemzeti szuverenitás elve szerint, azért, mert azt az 1867 : XII. törvényczikk is kifejezetten fentartotta, maguk a parlamentek azok, melyek a felett, a Felséggel egyetértőleg szentesítendő törvény alakjában, végérvényesen határoznak. Az is kétségtelen, hogy ha a két quótabizottság egymással meg nem tud egyezni, az 1867. évi XII. törvényczikk 21. §-a szerint, melyet később még fel kell olvasnom, a két parlament közti egyezkedés eszméje vau a törvényben lefektetve és a felségdöntés csak az esetben jogosult, ha a két parlament nem tudna egymással kiegyezni. A felségdöntésnek tehát, mint harmadik stádiumnak van csak lehetősége és jogosultsága akkor, ha a quótadeputácziók ki nem egyeztek, vagy a két parlament egymással ki nem tud egyezni — ez a második stáczió. — Ezen esetben van a felségdöntésnek jogosultsága. Hogy e tekintetben tisztán álljunk, szükséges, hogy a törvényt szó szerint felolvassam. Az 1867 : XII. töivényczikk megalkotásakor az úgynevezett 67-es bizottságban is rendkívül eleven és mélyreható tanácskozás tárgyát képezte az., hogy a kiegyezést megkíséreljék. De az minden kétségen kivííl áll a parlamenti bizottságok jelentéseiből is, hogy ezen esetre vonatkozólag is a parlament határozatának feltétlenül meg kell előznie a felségdöntést, és pedig vagy azon alakban, hogy a quótaarányhoz a két parlament hozzájárul, a mely esetben törvény keletkezik a Felség szentesítésével, vagy ha a két parlament hozzá nem járul az egyezséghez, úgy a parlament határozata kell, hogy alapját képezze a bekövetkezendő felségdöntésnek. Szóval, míg a quóta arány kérdésében mind a két parlament határozatot nem hozott, míg nincs kimondva az, hogy az egyezséget elfogadjuk, vagy el nem fogadjuk, míg a törvényhozó testületek, a népszuverenitás ez a része nem nyilatkozott, addig az 1867 : XII. törvényczikk szerint a felségdöntés be nem következhetik. Mit mond a 21. §.? (olvassa): »Ha a két küldöttség nem tudna egymással megegyezni« — a mely eset itt fenn nem forog, mert a kiegyezés itt alkotmányos úton tárgyaltatott s a képviselőháznak határozatot kellett volna hoznia — »mindegyik ügyfél véleménye mindkét országgyűlés elé terjesztendő; ha pedig a két országgyűlés nem tudna egymással kiegyezni, akkor a kérdést az előterjesztett adatok alapján ő Felsége fogja eldönteni.* A mi jelenleg praktizáltatik, hogy tudniillik kormányzati úton lehetetlenné tétetik, hogy a két parlament közt a kiegyezés létrejöjjön, ez az, a mi az 1867: XII. törvényczikk szerint be nem következhetik, mert nyilvánvaló törvénytelenség. Az, a mi odaát Ausztriában történik, hogy akkor, mikor javában tárgyalja a magyar országgyűlés a quótakérdést, kormányzati úton a császár jogán az osztrák parlament egyszerre elnapoltatik, és az osztrák parlamentnek lehetetlenné tétetik az, hogy a qótaarány kérdésében határozatot hozhasson, ez az, a mi nemcsak a teljes alkotmányosságba ütközik, melyet a 25. §. megkövetel, de az 1867 : XII. törvényczikk 21. §-ba is világosan ütközik. Méltóztassanak magunkra gondolni; nálunk is van 5 Felségének feloszlatás! joga, nálunk is van elnapolási joga. Ha egy ily praxist mi alkotmányosnak ismetUuk el, vájjon mit fog a magyar közvélemény és az alkotmányt tisztelő nagyközönség szólni ahhoz, ha például — kegyeskedjenek megengedni, hogy egy kissé drasztikus példát hozzak fel, — a két quótabizottság úgy állapodnék meg, hogy Magyarország 60°/o-ot, Ausztria 40°/o-ot, vagy mondjuk 50—50°/o-ot fog fizetni? A magyar parlament összejön, fel*