Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-514

u 514. országos ülés l»0ö. január 18-An, cstttJSrtBkSiiu a védelem közössége megállapítva, hogy még a magyar törvényhozás esetleges fővezérekről gondolkozott. A magyar hadseregnek fővezére a nádor volt. Igaz, hogy Pálffy János után nem töltötték be egy ideig ezt az állást, de hát ez Magyarországon meg szokott történni; türelmes nép vagyunk, velünk azt csinálnak, a mit akarnak. De már az i 791 : V. törvényczikk ezt a tisztséget megint visszaállította. Ugyan, méltóztassék rágondolni, vájjon, ha az 1723-iki törvény akkép intézkedett volna, a mint ráfogták, vájjon e törvény meghozatala helyet foghatott volna-e. vagv nem? Érdekes dolog jön ki ebből. Azt hiszem, sokan talán csodálkoztak a felett, hogy én e kérdésnél miért immorálok oly hosszú ideig. Mindjárt rá fogok jönui: azért, hogy az általam felállított tételt önök előtt bizonyítani képes legyek. 1867-ben meghozta a nemzet többsége nevében az akkori országgyűlési többség az 1867 : XII. törvényczikket, és mi történt? Már akkor el volíak határozva arra, hogy olyan állapotot fognak teremteni a hadügy terén, mint a minőt a t. honvédelmi miniszter úr képviselt mindig, azonban a nemzet elébe még nem mertek így jönni. Méltóztassék csak a törvénykönyvet megnézni; annak a törvénynek 11., 12. és 14. §-aiban még ott van, hogy »magyar hadsereg*;. Igaz, hogy Bécsben nevettek ezen, mert tudták, hogy ez épen csak olyan, mint »az önálló vámterület jogi állapota«; épen annyi értelme van. Ott nagyon jól tudták, hogy az erő az ő kezökben van, és ők fognak e tekintetben határozni. És nagyon jól tudták, hogy a magyar ember egy darabig talán még kötözködni fog, hogy ez a törvényben van, de azután szokása szerint majd beadja a derekát. És most rátérek arra a tételre, a melynek előzményeként ezeket felhozni bátor voltam. Egy kérdést intézek az igen tisztelt honvédelmi miniszter úrhoz, és erre nyílt választ kérek, sőt nagyon szívesen fogom venni, ha a képviselőház jogászai e vitában részt véve, engem esetleges tévedésemről fel fognak világosítani. Az a kérdés, hogy az 1867 : XII. törvényezikk szerint Magyarország és Ausztria között a hadügy közös-e, vagy sem? Tényleg az, s fájdalom, mi úgy is érezzük, de én a törvény értelmében való közösséget kérdem. Hát az én felfogásom szerint, t. ház, nem közös, és az én felfogásom való és helyes, mert a törvényből merítettem, az a törvény szavában gyökeredzik. Az 1867 : XII. törvényezikk 9. §-a szerint csak annyiban van a hadügy közösnek elismerve, a mennyiben a király személyes jogára visszavihető. Mindazon jogokat, a melyek a hadügy tekintetében a király személyével összeköttetésbe nem hozhatók, egyáltalában nem lehet közöseknek neveznünk. Három része van tehát a hadügynek, midőn az 1867 : XII. törvényezikk alapján bírálni akarjuk. Első része a felség azon jogán alapszik, a mely a vezérletre, vezényletre és belszervezetre vonatkozik; a második része, a mely nem közös, a magyar hadsereg kiegészítése, s az újonczajánlásra vonatkozó elhatározás, mert ehhez semmi közük. A harmadik, szintén nem közös része az, a melyet az imént itt elfogadtunk, a mely azonban egyetértőíeg intézendő el, tudniillik a védelmi rendszer megállapítása. Ez annyiban nem közös, hogy ebben mégis, végső esetben, minden ország belátása szerint határoz. Miért? Mert, igaz ugyan, hogy a törvény küldöttek általi érintkezést ír elő, de szankeziót ehhez nem kötvén, ha nem tudunk megállapodni, minden ország saját akarata és belátása szerint jár el. Ha tehát az 1867 : XII. törvényezikk szerint csak annyiban közös a hadügynek egy része, a mennyiben az osztrák császár és a magyar király egy és ugyanazon személy, akkor kérdezzük, hogy mily jogköre van ebben a közösségben az osztrák császárnak, és mily jogköre van a magyar királynak? Helyes felfogás szerint az osztrák hadseregre nézve, felségjogánál fogva határoz az osztrák császár, azon korlátok között, a melyeket a törvény neki előir és megszab; a magyar hadügy szempontjából, azon jogkörben, a melyet számára a magyar törvény megalkot és biztosit. Mikor a magyar király hadfenségjogán kimondatott a közös hadsereg vezérlete, vezénylete és belszervezetére a közösség, akkor mit mondott ki a törvényhozás? Azt, hogy azt a hadfenségjogot, a melyet eddig is gyakorolt, a király ezentúl is gyakorolni fogja. De hát kérdem itt, — és erre megint az igen tisztelt miniszter úrtól, sőt a többség bármely tagjától a választ nagyon szívesen fogom venni, — hogy ezen törvény alapján joga volt-e a magyar királynak a magyar hadsereget az osztrák hadseregbe beolvasztani? Hát hol van a királyi jog Szent Istvántól kezdve mostanáig, mely a magyar királynak azt a jogot megadja, hogy nemzetét elárulja? hogy a nemzetnek erejét idegen erőkkel egyesítve, azt akc/ióképességében megbénítsa? de kérdem én a t. miniszter úrtól, vagy a képviselőház bármelyik tagjától, hogy miesoda jogon határozta el a magyar király, hogy a magyar hadseregben a vezénylet német legyen, hol van az előírva? Hiszen ő magyar király, őt a magyar törvények kötelezik, Magyarországon az állam nyelve a magyar, és ezt a jogkört egy törvény sem biztosította neki, és legkevésbbé az 1867 : XI. törvényezikk 14. §-a. Hiszen hogyha megengedjük és elismerjük is, a mit én határozottan megtagadok, tudniillik a királynak ezt a jogát, akkor a görög nyelvet épúgy behozhatná, mint ezen másik idegen nyelvet. A ma-