Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-514

24 514. országos Ölés 1900. január 18-án, csiiíörtokSn. nyék különbözősége szerint, egyes hatalmasok szeszélye által, oda kényszeríthető, hogy sokszor évtizedeknek minden szorgalma és gyümölcse rövid napok alatt tönkre megy; az a nemzet, a melynek nincs nemzeti hadserege, a melynek nincs meg ezen izomereje, az a nemzet nem tényező, a mely önsorsát elhatározza, az csak eszköz, az csak egyes hatalmasoknak játékszere. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Fájdalommal kell konstatálnom, — ámbár nem is szükséges konstatálni, hiszen mindnyájan tudjuk, — hogy a magyar nemzetnek nemzeti hadserege nincsen. Az a hadsereg, a melyet mi vérrel és pénzzel táplálunk, nem a mi erőnket képviseli. Az a hadsereg a mi jogainknak, szabadságunknak védelmére nem fog kelni soha ; az létezésével, szellemével épen ellentétes irányt követ; abban a hadseregben semmi sincs magyar, sem szellem, sem nyelv; arra a hadseregre ennek az országnak jövőjét felépíteni nem lehet. És úgy hiszem, azt talán még a honvédelmi miniszter úr sem fogja tagadni, hogy azt a hadsereget egészen más eszme vezérli, hogy az egészen más eszmének van zsoldjában, olyan eszmének, a melynek diadala a magyar fajnak, a magyar független ségnek elenyészését fogja maga után vonni. (Úgy van ! a szélső baloldaton.) A t. miniszter úr intett, hogy nem. Pedig ez annyira így van, hogy a történelemből rá lehet mutatni, hogy a mint nő ennek a hadseregnek ereje, úgy kevesbadik a mi jogainknak respektálása. Emlékezzünk csak vissza, — nagyon helyesen jegyezte meg itt Madarász József t. képviselő úr, — hogy 1866. junins 24-én, mikor még azt hitték, hogy ez a hadsereg dicső, győzelemreképes, mindjárt feleslegessé vált a magyar országgyűlés, pedig a kiegyezés végett hívták össze. És mikor Königgrätz bekövetkezett rövid idő múlva, november 15-én, már megint szükségesekké váltunk, mert látták, hogy az a hadsereg még sem olyan győzelmes. És tudja-e t. miniszter úr, miért nem volt győzelmes ? Azért, mert az ott levő magyar ifjúságnak nem az a dicsőség iránti vágy adta az erőt, hogy előre menjen, hogy a hadsereget győzelemre vigye, mert tudta s érezte, hogy ezen hadsereg győzelme Magyarországon csak még mélyebb sebeket fog ejteni. (Úgy van l Úgy van ! Zajos helyeslés a szélső baloldalon) Pichler Győző: Fődolog, hogy a verés t le nem lehet tagadni. Komjáthy Béla : Ha már ezekre az időkre visszaemlékezünk, emlékezzünk meg arról is, hogy Kossuth Lajos nagy hazánkfia egyszer azt mondta, — és igízat mondott, mint mindig, — hogy mikor a fejedelmi asszony Deáknak a koporsóját megkoszorúzta, kötelességet teljesített, mert egy koronát köszönt meg vele. Mondtam már, igazsága volt Kossuth Lajosnak, mert talán a magyar történelem tanúsága szerint sohasem lett volna jobb alkalma a magyar nemzetnek összes elkobzott jogainak biztosítását megszerezni, mint 1867-ben, mikor ezen nemzet viselkedésétől függött, hogy a dinasztia tovább is fenmaradjon, igen, vagy nem. De a magyar nemzet akkor már a kishitűség terére lépett, akkor már a küzdelemben elfáradt, és akkor már hajlandók voltak egyesek Magyarország önállóságát elalkudni. És kik követték el ezt az elalkúvást? Azok követték el, a kik azelőtt néhány esztendővel a törvényekből és a magyar történelemből bizonyítót' ták be azt, hogy az crszág minden irányban független és önálló, a mely ügyeit önmaga rendezheti. És uram Istenem, rövid pár esztendő múlva, már egészen más húrokat pengettek, képesek voltak félremagyarázni a törvényeket, képesek voltak Magyarország történetét egészen más színben feltűntetni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Midőn 1897-ben a nemzet többsége nevében a kiegyezési törvényt, az 1867 : XII. törvényt megalkották a nemzet nevében. . . . (Zaj a jobboldalon.) Barta Ödön: Legalább egy kicsit csendesebben méltóztassanak beszélni. Komjáthy Béla: T. képviselő urak .'Csináljunk egy paktumot! Méltóztassanak odakint diskurálni, vagy méltóztassanak utánam felállva, előadásomat érvekkel megczáfolni! Olay Lajos: Tessék az elnöknek odanézni, nyolczan, tízen kaszinót csinálnak és társalognak ! Elnök (csenget); Csendet kérek, t. ház! Komjáthy Béla: Én nem önöknek beszélek, mert azok, a melyeket elmondok, közhelyek, melyek minden becsületes ember lelkébe be vannak irva ; csak pártállásunk különbözőségénél fogva, én ki merem mondani, önök csak gondolják, én a mellett küzdök, önök az ellen törnek. A mellett tisztában vagyok, hogy nem fognak rám hallgatni, de mikor választóim ide küldtek, azt parancsolták, hogy igenis az ország, a nemzet érdekében ne hallgassak önökre, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mondjak meg mindent, a mit eszem, szivem parancsol, s ne hallgassak másra, ha önök kigúnyolnak is érte. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Hiszen nem gúnyolta senki!) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. ház ! Komj áthy Béla :T. ház! Mikor az 1867-iki kiegyezést megkötötték a nemzet többsége nevében, akkor alapúi elfogadtak egy törvényt. Ez volt az 1723 : I., II. és III. törvényczikk és rögtön elnevezték szerződésnek, elnevezték alaptörvénynek, mintegy úgy akarták feltüntetni, — hogy a nemzetet megpuhítsák, — hogy ez abban az időben, olyan törvényalkotás volt, a melyben a nemzet magát egyszer s mindenkorra lekötötte,