Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-523

623. ortrcágos Blés 1900. február 7-én. sgeráán. 215 jében most is fennálló 1868. évi nemzetiségi törvényben nyert kifejezést. »Fájdalommal kell visszatekinteni«, úgymond Komjáthy Béla képviselő úr, »ezen Deák-párti tradicziókra; azok elmúltak, el vannak temetve«. Hát meglehot, t. ház, hogy a ki a napi politika küzdelmei és szenvedélyei között áll, azt hiszi, hogy annak az ellentétes áramlatnak felcsapkodó hullámai elborították ama tradicziókat és azon eszméket is, a melyekből e tradicziók keletkeztek; de az én hitem szerint el fognak folyni ezek a hullámok és meg fog maradni szilárd talajként elmúlt idők nagy államférfiainak szellemi munkája azon eszmékben is, a melyekhez a Deák-párti tradicziók nemzetiségi politikája hozzáfűző lik. Hiszen ott áll ez eszmék egyik nagy harezosának, báró Eötvös Józsefnek érczszobra a Duna partján, és most készül újra felelevenedni az a szellemi szobor, a melyet ő önmagának állított, — összes munkáinak új kiadása. S olvasni fogják újra azokat a szavakat, a melyekkel ő ismételten és ismételten ama kizárólagos faji irányzat ellen fordult, a a többek közt mondván: »Miután az érzéseket, melyeket a nemzetiségi eszme polgártársaink nagy részében gerjeszt, nem nyomhatjuk el, ezen eszme, mint eddig, úgy legalább egy icíeig ezentúl is elhatározó befolyást fog gyakorolni minden viszonyainkra; de e befolyásnak módja egészen tőlünk függ, S miután egyrészről bizonyos, hogy Európa ezen részében nagyobb állam nem alakúihat, mely több nemzetiséget nem foglalna magában, s mintán más részről a magyar nemzetiségnek legvérmesebb hive sem ringathatja magát azon reménynyel, hogy a hazában lakó különféle nemzetiségeket a magyarba egyhamar beolvasztani lehessen, s miután e szerint bármi történjék, hazánk különböző nemzetiségei a jövőtől nem várhatnak többet, mint hogy saját nemzetiségűk kifejlődése az államban biztosítva legyen, s mi magyarok nem kívánhatunk egyebet, mint hogy különböző ajkú polgártársaink közös hűséggel ragaszkodjanak közös hazájokhoz, azon ellentéteknek eltávolítására, a melyekre a nemzetiségi kérdés hazánkban alkalmat adott, sőt arra, hogy a nemzetiségi érzések államunk és szabadságunk legbiztosabb garancziäivá váljanak, nem szükséges egyéb, mint hogy fényes ábrándjaink helyett valóságos helyzetünket tartsuk szemünk előtt, s azon vágyakról mondjunk le, melyeknek teljesítését, viszonyainkat higgadtan átgondolva, mi magunk is lehetetlennek ismerjük el.« De a ki azt akarja, hogy saját nemzetiségének fennállása az állam egységes fennállásában találja biztosítását, és akarja ezt abban a tudatban, bogy saját nemzetisége fejlesztésével, szellemi és anyagi gyarapításával hozzájárul az állam szellemi és anyagi megerősítéséhez is, annak akarnia kell azt is, a mi egy vegyes ajkú lakossággal biró államban nélkülözhetlen, ha ez az állam egységes akar maradni és ki akarja kerülni a folytonos nyelvi súrlódásokkal és viszálykodásokkal járó belső zavarokat, akarnia kell a nyelvkérdésnek az egységes állami kormányzat szempontjából bizonyos határok közt való szabályozását. Ezért alkotta meg a Deák-párti nemzetiségi politika 1868-ban a nemzetiségi törvényt, a mely felállítja a tételt: »az egyenjogúságot csak az országban dívó többféle nyelvek hivatalos használatára nézve és erre nézve is csak annyiban lehet külön szabályok alá vonni, a mennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és igazgatás gyakorlati lehetősége és az igazság pontos kiszolgáltatása szükségessé teszi« ; ebből a tételből kifolyólag a történelmi fejlődés, a magyar faj államalkotó és államvezető állásának megfelelőleg a magyar nyelvet teszi az állam hivatalos nyelvévé, szabályozza annak jogkörét, és e körön kivff 1 szabad érvényesülést enged a többi nyelveknek is. Az állam egységének feltétlen biztosítása, megakadályozása mindennek, a mi ezt az egységet a fennálló jogrend ellenére megbonthatná, ezen korlátokon belől azonban a nemzetiségi igényeknek méltányos kielégítése és a nemzetiségek fejlődésének biztosítása, és ily szellemben az egész kérdésnek a jogegyenlőség és a szabadság alapján való megoldása, ez, gondolom, a. nemzetiségi kérdés terén az a Deák-párti tradiczió, a mely Komjáthy Béla képviselő úr kijelentése szerint »elmúlt és el van temetve«. (Mozgás a szélső baloldalon.) Mert ez a tradiczió abból a nézetből indáit ki, hogy a nemzetiségi mozgalom nem egy mesterségesen szított agitáeziónak eredménye, hogy a nemzetiségi törekvések csak azon nagy mozgalmak egyik ágát képezik, mely a szabadság elvéből kiindulva, a vallás körében tovább folyt, és most a nemzetiségi kérdés terén is csak a szabadság, az állam létfeltételei, az ;álíam jogrendje által szabályozott szabadság alapján nyerhet megoldást. Ilyen megoldást akart ennek az országnak törvényhozása, a midőn 1868-ban a nemzetiségi törvényt az állam jogrendjébe beillesztette. S valamint minden jogállam kormányzatában a legjobb politikának első előfeltétele a fennálló jogrendnek tisztelete, a törvényeknek részrehajlatlan, becsületes végrehajtása, a polgárok jogainak megoltalmazása, úgy előfeltétele ugyanez a jó nemzetiségi politikának is. És ebben, nem másban, látom én okát annak, hogy az ország magyarajkú polgáraival egyetemben a nem magyarajkú honpolgárok is rokonszenvvel fogadták a miniszterelnök úr kormányralépésének tényével azokat a kijelentéseit, a melyeket kormányzatának elveiről és I szelleméről tett, a midőn az ország jogrendje