Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-523
528, mmaágm Más 1000, febmér IMn, snrdán. 211 Egyik az általános jövedelmi pótadónak megszüntetése. Ezt amúgy is el kellett volna már törölni, mint kimatattam. Ilyen könnyítés, és a szegényebb polgároknak nyújtott kedvezés lenne a II. osztályú kereseti adónál az, hogy azok, kik más adó czímén 5 forintot sem fizetnek, a II. osztályú kereseti adó alól mentesítessenek. Továbbá az I. osztályú kereseti adó alá tartozó, nem ipart Űző szegényebb egyének, kiknek évenkint nincs 300 forint jövedelmük, adómentesek lennének, mint most a napszámosok. Az I. osztályú kereseti adót fizetők közül az iparosok a III. kereseti adóosztályba soroltatnának, miáltal a szegényebbek enyhébb megadóztatás alá jutnának, és a családtagok adójától is szabadulnának. Végre tervezi a miniszter úr az új jövedelmi adót, mely szerinte nemcsak a fokozatosság elve miatt leend a társadalmi szempontból megfelelőbb, hanem azért is, mert a 300 forinton aluli jövedelemmel birok ezen adó alól mentesek lesznek. Ismételve használja a miniszter úr azt a szót: létminimum. Igazán föltűnést keltett vele, néppárti körökben bizonyos jóleső" érzést is szült; de konstatálnom kell, hogy sokaa alaposan félreértették a miniszter urat. Azt hitték, hogy ő is úgy érti az adómentes létminimumot, mint például a néppárt. (Úgy van ! Úgy van ! balfdöl.) A néppárt ugyanis úgy gondolja ezt, hogy ha valakinek csak annyi jövedelme vau, — akármiből nyeri is azt, napszámból, iparból, földből stb., — a mennyi az ő megélhetésére okvetlenül szükséges, és a mely létminimumos jövedelem nagyságát szintén a törvényhozás határozná meg, akkor az ilyen ne fizessen adót semmi után sem. (Úgy van! Ügy van! bal felől.) A miniszter úr felfogása és terve egészen más. ö minden kis darab földet, minden kis viskót meg akar adóztatni a jövőben is, és csak ezen adókon felül veszi tekintetbe az illetőnek összes jövedelmeit, s a mennyiben azok 300 forinton alul maradnak, nem akarja azokat az új jövedelmi adóval megterhelni. Azonban, t. ház, ha tapasztalni fogjuk azt, hogy a miniszter úr által gondolt módok elégségesek e néposztályok, kisgazdák, kisiparosok, adóterheinek könnyítésére, nem fogunk elméleti vitatkozásokba bocsátkozni, hanem az eredményhez képest mégis leszünk elégedve. Láthatja a t. kormány azt, hogy bennünket a mi idevágó követeléseinkben nem vezet más, mint a védelemre szoruló kisemberek védelmezése, terheiknek könnyítése. Ég épen ezért előleges tapsolás helyett, inkább arra kérem a t. kormányt, ne halasztgassa tovább az^adóreform megvalósítását, mert minden elmulasztott év megszaporítja azoknak számát, kik a terhek nagysága miatt fokról-fokra az elbukás szélére jutnak, ha ugyan eddig is már össze nem roskadtak. De, t. ház, ajánlok én egy reambuíácziót, mely az ország népére sok tekintetben még hasznosabb lenne, mint a földadó-revízió, és óhajtandó lenne ezen ajánlatom megvalósítása végett akár egy parlamenti bizottságot kiküldeni : és ez az, hogy a mi egész államháztartásunkat vesszük beható vizsgálat alá, és mérlegelve az összes körülményeket és a jövő esélyeit, Nagyjunk ki abból minden olyan kiadást, a mi fölösleges, a mi kivethető, és változtassuk meg az ilyen elkerülhető kiadásokra vonatkozó törvényeinket. Az adókezelési reformra nézve csak annyit jegyzek meg, hogy az adókezelést lehetőleg egyszerűsíteni kell és könnyen érthetővé tenni nemcsak a közönség miatt, de a tisztviselők miatt is. Mert tessék elhinni, káptalan legyen annak a feje, a ki teljesen tájékozva van a rendeletek tömkelegében. A legnagyobb botlásokat követik el az adókivetéseknél, az illetékek kiszabásánál, leletezéseknél, a hol különben amúgyis nagy szerepet visz a »kincstár érdeke«-féle frázis, azonkívül a bírságokban, jutalmazásokban való részesedés reménye. Sokszor nyilian, tudatosan veinek ki a felekre több adót, s ha zúgolódnak, azt mondják nekik, felebbezzenek. De senkinek sincs gondja arra, hogy a készakarva igazságtalan tisztviselő büntetést kapjon. Ha a tisztviselő tudatlan, vagy a közönséget zsaroló, úgy vonassék hivatalból felelősségre és ne|szolgáíjon mentségéül az, hogy a kincstár érdekében cselekedett. (Helyeslés abal~ és a ssélső baloldalon.) Nem is akarják as embert az adóhivatalokban felvilágosítani, a szegény falusi emberrel pedig egyszerűen gorombáskodnak. A német császártól jött ki az a szálló ige: gyűlölöm a kincstárt. De hát bizony nálunk is az az úgynevezett kincstár nagyon szívtelen. Közmondásos a pénzügyi tisztviselők kíméletlensége, kiknek legtöbbje az adófizetést még azzal is súlyosbítja, hogy a felett gorombaságokkaí illeti és zaklatja. Ilyen eljárás például az is, midőn a fél fizet, és a pénzéből néha egy forintot, vagy koronát egyszerűen keresztül ütnek egy vésővel, mint használhatatlant odadobják neki, a helyett, hogy visszaadnák, megmagyarázva a pénzdarabnak csorbáját, vagy egyéb hibáját, s útbaigazítanák arra nézve, mikép lehetne azt valahol beváltania vagy értékesítenie. A kinek tetszik, egy-két ilyen korpusz deliktit ezennel megtekinthet. (Szónok néhány pénzdarabot maga elé tesz.) Hanem, t. ház, most már békét Nagyok a pénzügyminiszter úrnak, s más dolgokról beszélek. (Bálijuk! HaUjukí) Már tavaly elmondottam itt a Széíl-kabiuetre %7*
