Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-522

184 522. országos Blés 1900. február 6-án, kedden. ismét ar £ mondja, hogy ő nem fizet. A bizottság erre az mondja, — és ez Írásban van, — fizessen a fél i t százalékot. (Élénk helyeslés és derültség.) Ez, t. ház, lehet a józan észnek, a jó akaratnak laikus nyilvánulása, de ez nem közigazgatás, különösen nem közigazgatás ott, a hol az adózó polgárok zsebére megy a dolog. Első propozíczióm tehát az, hogy a közigazgatási bizottság, mint pénzügyi fórum, nem alkalmas, mint fegyelmi fórum megNagyható, azonban teljesen felesleges azért, mert szerintem két instanczia elégséges, annál is inkább, mert hiszen a törvényhozás kimondotta, és erre nézve törvényt is hozott, hogy mikor jövedéki büntető kihágásról van szó, a hol tehát arról lehet szó, hogy valakit hat hónapra esetleg bezárnak, akkor elég két fórum, akkor a törvényszék és a tábla ítélkezik. Semmi értelme sincs tehát annak, hogy fölösleges kerekek fentartásával megakaszsziik a gépei, (Helyeslés.) megvárakoztassuk az adózót, és hiábavaló munkát adjunk a tisztviselőnek. (Élénk helyeslés.) Most, t. ház, a közigazgatási bizottsággal végezve, bátor vagyok némely további fórumokat is kissé megbírálni:' (Halljuk! Halljuk!) A pénzügyi közigazgatás két össze nem hasonlítható részre oszlik: az egyik a közvetett adók igazgatása, a másik, a mely különös érdeklődésem tárgya, az egyenes adók igazgatása. A mi a közvetett adók közigazgatását illeti, méltóztassék megengedni, hogy egy körülményre felhívjam a t. ház figyelmét, a mely, ágy látom, nemcsak a közönség, hanem a sajtónak figyelmét is elkeitílte. A mi közvetett adó-közigazgatásunk az utolsó három év alatt oly működést fejtett ki, oly bámulatos eredményeket mutatott fel, aminőnőket a világnak egyetlen jól berendezett közigazgatása sem tudna elérni. (Úgy van! jobbfélöl.) Nem adóemelést értek én ezalatt, hanem azt, hogy két év alatt kétszer megváltoztattuk fogyasztási adónk rendszerét; és milyen komplikáezióval! A szeszfogyasztási adó helyébe tavaly a szeszforgalmi adó, azután a szeszpótadó lépett. Hasonló volt az átmenet a sör- és czukorfogyasztási adóval is. Mind ez a fórumoknak, a törvényeknek, a rendelkezéseknek egész tömegét változtatta meg, anélkül, hogy a közönség észre — vette volna, anélkül, hogy akár az államháztartásban, akár a gépezetben a legkisebb zökkenés lett volna, és a nélkül, hogy ezek a hivatalnokok, mástól, mint a miniszterüktől elismerést kaptak volna. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Azért nem mondom, hogy a fogyasztási adó közigazgatása tökéletes. Két kifogásom volna ellene. Az egyik, a melyre már ezéloztam, a jövedéki bíráskodás, a mely jelenleg polgári törvényszék elé tartozik. Azt hiszem, ez nem egészen vált be, mert látunk ítéleteket, a melyek azt mutatják, hogy az illető biró, a ki az ügyet előadta, az illető törvényszék, mely az ítéletet meghozta, kiváló jogászokból állott, a kik, elismerem, a jogászainak és törvényismeretnek igen magas fokán állottak, de a ki elolvassa az ítéletet, az látja, hogy a biró nem igen volt tisztában azzal, hogy mi az a malátaszérű, hogy mit jelent az, hogy a szeszmérőgép egyik dobjában a kanál nyele bedugult. (Derültség.) Ehhez szakismeretek, pénzügyi és kémiai ismeretek szükségesek, a mihez azt hiszem, szükséges volna minden törvényszéknél egy bírónak erre külön qualifikácziót szabni elő. A másik, a mit a pénzügyi közigazgatás ezen ágában nem tartok egészen helyesnek, arra vonatkozik, hogy még itt is, a fogyasztási adók terén is túlságos a czentralizáczió. A pénzügyi szakaszoknak igen kevés, a pénzügyigazgatóságoknak szintén nagyon kevés önálló hatáskörük van, és méltóztassék megnézni, hogy mi következik ebből. Ennek az a követkéz ; énye, hogy a pénzügyminisztériumhoz felküldenek egy aktát, a melyben van egy elszakadt madzag és egy pecsét. Ez egy fogalmazó elé kerííl, a kinek azután abból a pecsétből kell megítélnie, vájjon szándékosan tépték-e le a kazánról a pecsétet, vagy pedig az egerek rágták-e le. Ez így van, és ezen, azt hiszem, segíteni lehetne azáltal, hogy az illető helyszíni közeg rendelkezhessék ebben. Most áttérek t. ház, a másik kérdésre, a mely sokkal fontosabb és nehezebb és az egyenes adó kérdése. Nem tudom, nem untatom-e a t. házat, (Halljuk/ Halljuk!) ha erről is néhány szót szólok. (Halljuk! Halljuk!) Álláspontom az — és azt hiszem, méltóztatnak látni, hogy nem épen pártszemüvegen nézem a dolgokat — hogy az egyenes adók reformját nem lehet keresztülvinni addig, a míg vagy egyszerre, vagy már előtte, a pénzügyi közigazgatás javítása meg nem történt. Én oly szoros összefüggésben látom a dolgot, hogy akként látnám a sorrendet megállapítandónak, hogy előbb a pénzügyi közigazgatás reformáltassék, azután következzék be az egyenes adók reformja és végűi a közigazgatás többi ágazatainak reformja. Most — miután ezt nem is tehetném — nem akarok hozzászólni az egyenes adóknak ama nagy és nagyszerű reformjához, melyet a t. pénzügyminiszter úr kontemplál, csupán a sorrend és a keresztülvitel az, a mely engem izgat. Én azt hiszem, hogy egyszerre kontemplálni és egyszerre törvényhozásilag megalkotni ezt a reformot lehet, de egyszerre keresztülvinni nem lehet. Nem pedig azért, mert az egész közigazgatási gép összetörik, ha ily tömeget teszünk reá egyszerre. Én csak egyre vagyok bátor figyelmeztetni, t. ház, hogy például olyan kis dolog is, mint a mikor a törvényes kamatláb ot 6°/o-ról 5°/o-ra szállítottuk le, a