Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-522

1#0 o22, országos ülés 1900. febmár 6-án, kedden. hogy a nagy tervek tettekké váljanak (Halljuk! Halljuk !) Valahol, t. ház, kétségkívül kell ilyen kis kezdő pontnak, ilyen kivezető fonalnak lennie. Barta Ödön: Önálló vámteriilet! Hegedüs Lóránt: Hogy ez a pont kicsi, ezt azért mondom, mert nagy problémával magam nem mernék foglalkozni; de hogy megvan a kivezető fonál, azt vallom, azért, mert a t. előadó úr előadói beszédében szerintem igen helyesen és egyszerűen bár, de egész határozottsággal rátette a kezét erre a fonálra. Az előadó úr tudnillik azt mondta, hogy állami háztartásunk egész képe, és így Magyarországnak egész pénzügyi élete a jövőben egy dilemma előtt áll. A dilemma a következő: egyrészről a személyi kiadások folytonosan szaporodnak, elannyira, hogy ilyen fokozatban ezt a szaporodást az adózó polgárok tovább nem birják. (Úgy van! Úgy van ! a lál és szélső haloldalon.) A dilemma másik oldala az, hogy annak daczára, hogy személyi kiadásaink szaporodnak, tisztviselőink fizetése olyan, hogy az tovább így nem tarthat: előbb-utóbb lényeges javításokra szorul. {Helyeslés.) A dilemma t. ház, nemcsak teljes, hanem égető is, mert az a két czövek, a melyet a vita medréhez a t. előadó úr igen helyesen levert, egymást üti; mert, t. ház, ha a tisztviselők fizetését javítjuk, akkor az államháztartásban teszünk kárt; ha pedig a tisztviselők fizetésén nem javítunk, akkor semmiféle problémát megoldani képesek nem vagyunk. Én tehát, t. ház, ezzel a kérdéssel, ezzel a kivezető fonállal kívánok felszólalásomban, ha a a t. ház figyelmével megajándékoz, foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Kívánok animál is inkább, mert a tisztviselőkérdés némileg hozzám van nőve, miután, bár csak nagyon szerényen, de magam is részt vettem annak idején a pénzügyi igazgatásban, és ez tehát az, a mit felszólalásom tulajdonképeni tartalmának mondok, Mielőtt azonban erre áttérnék, egyetlen kérdéssel akarok röviden foglalkozni, és gyorsan akarok ezen átesni, mert ez az egyetlen, a melynek némi polémikus éle van. (Halljuk!Halljuk!) A vita első napján, csütörtökön, gróf Zichy János képviselő úr beszédet mondott, a melyben megkritizálta a pénzügyminiszter úr expozéját, és többek között azt mondta, hogy a progreszsziv jövedelmi adó, a melyet a pénzügyminiszter úr kontemplál, gyakorlatilag nem igen vihető keresztül, azt pénzügyi szakember nem helyeselheti ; egyúttal kijelentette, hogy azt az elméletet visszautasítja. Hozzátette a t. felszólaló úr, hogy micsoda liberális a t. pénzügyminiszter úr, mikor jövedelmi adóról vau szó; progressziót és létminimumot emleget, míg a másik oldalon ott van a fogyasztási adók nagy terhe, a mely épen megfordítva, tudnillik degresszive hatnak, mert a szegény embert jobban nyomja, mint a gazdagokat. T. ház! A dolog nem egészen így áll, hanem épen nngfoidítva. Először is ellenkezésbe jött a t. képviselő úr az elmélettel azért, mert a régi franczia iskola tagjaitól és egyes igen szórványos és jelentéktelen német Íróktól eltekintve, jelenleg az egész pénzügyi tudomány a progresszív adózás alapján áll. (Ügyvan! Úgy van! jobbfelől) Minden nagy tanszékről ezt hirdetik, s hogy egyebet ne mondjak: egész tudományos iskolák foglalkoznak azzal, hogy azon határokat megjelöljék, a melyek közt a progresszió mozoghat. Ilyen többek között az osztrák »Grenznutzen« iskola, a melynek Böhm-Bawerk egyik vezére; a másik a holland iskola, a melyuek élén Piersou, a holland pénzügyminiszter áll. De ellenkezésbe jön a t. képviselő úr a gyakorlattal is, mert igaz, hogy a régi, a század elejéről való jövedelmi adók nem ismerik a progressziót,, de a mit ma jövedelmi adónak nevezünk: az 1891. Julius 24-iki porosz törvény s a többi azóta keletkezett jövedelmi adók, úgy az osztrákoknál, mint a németeknél egy alapon készültek: ez pedig a progresszió s ezt az elvet következetesen keresztűlviszik. (Helyeslés jobbfelől.) Harmadszor ellenkezésbe jön a t. képviselő úr önmagával, azért, mert épen azért, mivel — a hogy ő is mondja, — a fogyasztási adók jobban nyomják a szegényt, mint a gazdagot, épen azért, mert itt egy-egy degresszió, tehát aránytalanság áll elő és épen, mert a fogyasztási adók technikája olyan, hogy ott lényegesen a progressziót keresztülvinni nem lehet: épen azért kell, hogy a másik 'oldalon a progressziót kereszttílvigyük a jövedelmi adóban. (Mozgás a szélső baloldalon. Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ebből, t. ház, nemcsak az következik, a mi utóvégre közömbös a t. ház előtt, hogy én mást, mint progresszív jövedelmi adót meg nem szavaznék, hanem következik az, hogy jelenleg a magyar adórendszerbe másféle jövedelmi adót beállítani nem lehet a nélkül, hogy nagy igazságtalanságot ne követnénk el a szegényebb és keresetükre utalt néprétegekkel szemben. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ezen kis csatározás után méltóztassék megengedni, hogy áttérjek arra, a miről tulaj donképen beszélni akarok. (Halljuk! Halljuk!) Ott folytatom tehát, a hol előb elkezdtem, és, illetőleg a hol az előadó úr végezte. Tényleg úgy áll, t. ház, a dolog, hogy dilemma előtt vagyunk, a melyet a t. előadó úr egész helyesen megjelöl 8 a melynek magját a tisztviselők fizetésének kérdése képezi. Azért mondom, hogy magját ez képezi, mert szerintem, ha ez a kérdés megoldatik,