Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-522

176 522. országos ülés 1900. február 6-án, kedden. lője az iparosnak, tehát ha a mezőgazdának nincsen pénze, akkor megrendeléseit a legszűkebbre kénytelen szorítani, és ennek folytán az iparosnak is kevesebb jut. Kisiparosaink olyan súlyos helyzetben vannak, hogy sokan még mesterségük- 1 kel is kénytelenek felNagyni, mivel az olyan keveset jövedelmez nekik, hogy abból megélni nem képesek, A fővárost tömegesen ellepik a mi vidéki iparosaink és itt keresnek munkát és megélhetést, sőt — mivel természetesen az a sok ezer iparos, a ki ide jön a fővárosba munkát keresni, annyi munkát és állást nem kap, — még napszámba is kénytelenek menni, sőt még örülnek, ha szolgálatot kapnak. Beszéltem röviden a nagy-, közép- és kisbirtokosokról,, megérintettem a kereskedők és iparosok helyzetét és röviden foglalkoztam a mezei munkások helyzetével. Mindezekből mi következik? A mint már beszédem kezdetén is felemlítettem, az következik, hogy elérkeztünk a Rubikonhoz, a melyen túllépnünk semmi körülmények között sem lehet, nem szabad. Ha már most azt akarjuk, hogy népünk az adóteher alatt össze ne roskadjon, arra kell törekednünk, hogy a nép anyagi helyzetét minden erővel javítsuk és könnyítsük. Én nem szoktam soha olyan propozicziókkal előállni, a melyeket teljesíteni ne lehetne; nagyon sajnálom, hogy a t. miniszterelnök úr és a földmívelésügyi miniszter úr nincsen jelen, ez azonban nem fog engem meggátolni abban, hogy néhány rövid propozieziómat fel ne soroljam, (Halljuk! Halljuk!) Én azt hiszem, hogy tekintve óriási költségvetésünket és el nem felejtkezve a községi, városi költségvetésekről és az itt röviden felsorolt adókról, nekünk arra kell törekednünk, hogy állami költségvetésünket úgy rendezzük be, hogy az egy milliárd koronát túl ne lépjen. Hiszen még az előbbi években, mikor még állami költségvetésünk nem haladta túl az egy milliárd koronát, már akkor is be tudtuk rendezni államháztartásunkat és pedig deficzit nélkül. Egy milliárd korona rengeteg nagy összeg. Ezzel állami költségvetésünket helyes beosztással be lehet rendezni, de ezen túllépni nem kell és nem is szabad. Azok a nagy összegek, melyek állami költségvetésünkben az egy milliárdot túlhaladják, ha nem tévedek, körülbelül 46 millió koronára rúgnak, a tényleges eredmény pedig az előirányzott összeget az eddigi tapasztalatok szerint túl is fogja lépni. Körülbelül azt hiszem, hogy a mi költségvetésünk 1900-ra az egy milliárd koronát mintegy 60 millió koronával fogja túllépni. Már most azt hiszem, hogy egymilliárd koronával legalább a jövőre nézve költségvetésünket be lehetne rendezni, és azt az összeget, mely az egy milliárd koronán felöl van, szukczesszive a Iegterhesebb adónemek leszállítására lehetne fordítani. Meg vagyok róla győződve, hogy ha a t. kormány az adóemelésekkel egy pár éfig szünetelni fog, és azokat az összegeket, a melyek az egymilliárd koronát túlhaladják, fokozatosan a legsúlyosabb adóknak leszállítására fogja fordítani, akkor ugyan abban a mérvben az indirekt adók bevétele emelkedni fog. El van az ismerve, — a nyugati államokban praktizálják is, — hogyha fokonként leszállítják a direkt adókat, megfelelő mérvben emelkednek az indirekt adók. A szegény adófizetők, ha igy egy ideig pauzáihatnak, meg vagyok győződve, hogy össze fogják magukat szedni és az állam jövedelme nem fog csorbát szenvedni. Ez az egyik propoziczióm, a melyet szíves megfontolásra ajánlani bátor vagyok. Már most, t. ház, ehhez az ajánlathoz hozzá teszem azt is, hogy a mi a súlyos adónemek leszállítását illeti, azt is elsősorban a kisbirtokos osztálynál kell alkalmazni, mert ez az osztály segíthet helyzetén a legnehezebben és aránylag ez az osztály van legjobban megterhelve. De proponálok még valamit. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt gondolom, a t. kormány előtt nem ismeretlen, hogy a kisbirtokos osztály is óriási mérvben meg van terhelve magántérkekkel. Nem azért merül azonban adósságokba, mintha könnyelmű, vagy pazarló volna. Korántsem. Hanem azért, mert egymásra következtek a rossz évek, és velük párhuzamosan jár a termények árának csökkenése. Hiszen a földmíveléBügyi miniszter úr is a termények árának csökkenése folytán beállott évenkénti különbözetet 150 millióra tette. Egyrészről tehát a terhek szaporodása, másrészről a termények értékének csökkenése folytán adósodott el kisbirtokos osztályunk. Már pedig a mi hitelviszonyainkat illeti, azokat igazán nyomorultaknak mondhatjuk. Hiszen még a nagybirtokosok, a középbirtokosok, a rendezett viszonyok közt levők is, alig kapnak kölcsönt a földhitelintézetektől, sőt a földhitelintézetek, a megszavazott kölcsönök eszkomptálását is csak hónapok múlva foganatosítják. Mit tegyen a szegény megszorult kisbirtokos? Hiába fárad fel Budapestre, hiába kopogtat a nagy budapesti intézeteknél kölcsönökért, bizony csak költekezik, mert sok költségébe van az idejövetel, az eredmény pedig az, hogy kölcsönt nem kap. Már most nézzük, hogy milyen kölcsönforrások állanak a szegény kisbirtokosok rendelkezésére. Csak kétféle: a hitelszövetkezetek és a vidéki takarékpénztárak A mi a vidéki hitelszövetkezeteket illeti, örömmel konstatálom, hogy már egy kicsit nagyobb körben is mozognak, ámde még nagyon távol állanak attól, hogy a nép hiteligényeinek eleget tehessenek. így tehát a megszorult kisbirtokos kénytelen a vidéki takarékpénztárakhoz folyamodni, azt pedig tudjuk — fel is említettem párszor, de jó ezzel a dologgal többször is fog-