Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-521
158 521, or8 &&8«s ttlés 1900. február 5-én, hétfőn. Következik most a napirend szerint az Í900. évi állami költségvetés és az azzal kapcsolatos Jelentés {írom. 768, 774) tárgyalásának folytatása. Jelesen, ki következik ? Nyegre László jegyző: Rohonczy Gedeon! Rohonczy Gedeon: T. ház! Én is a pénzügyi bizottság előadójának szavaival kezdem, a ki midőn a költségvetésről szóló jelentését a t. ház asztalára letette, azzal kezdte, hogy a mostani költségvetés a legelső milliárdos előirányzata a magyar kormánynak. Az összeg nagysága nem tartóztat engem attól vissza, t. ház, hogy legnagyobb lelki nyugalommal megszavazzam ezen költségelőirányzatot. Mert meggyőződésem az, hogy a pénzügyi bizottság tagjai, az én t. képviselőtársaim, a kik hivatva voltak a költségvetés minden egyes tételét felülbírálni, lelkiismeretesen teljesítették feladatukat. Azonban, a midőn én ezen költségvetés indokolásához jutok, nem titkolhatom el aggályaimat, (Halljuk! Halljuk!) az tudniillik, hogy e jelentés előadójának egy szava sem volt, mely némi biztatást nyújtott volna gazdáinknak jelenlegi eladósodott hetyzetüknek javítására nézve, kivéve csak azt, miszerint reméli ,hogy újból kedvezőbb és olcsóbb bitelviszonyok fognak elö'állani. Tudom, t. ház, hogy én nehezen kezdem a bevezetést, nem is vagyok én hivatva tulaj donképen oly nagyfontosságú kérdésben, mint a minőt felvetni szándékozom, kifejezést adni, mindazonáltal ehhez az erőt meggyőződésem fogja nyújtani. (Halljuk! Halljuk!) Ne csodálkozzanak azon t. képviselőtársaim, hogy én bizonyos hatása alatt állok aunak az előterjesztésnek, mit a t. pénzügyminiszter úr ezelőtt 14 nappal tett azon adóhátralékokról, a melyek 7 millió összegre rúgnak s a melynek leírását, illetőleg kegyelem útján való rendezését óhajtja s ezt szükségesnek tartotta a t. háznak tudomására hozni. Én egyike vagyok Torontál-megye képviselőjének és épen Torontál vármegye 2 millió forint hátralékkal szerepel abban az adóhátralékos kimutatásban. Én nemcsak a pénzügyminiszteri jelentésből tudom, de saját tapasztalataimból ismerem azon helyzetet, a mely ott nálunk, és főleg az én választókerületemben fennáll, és látom azt a pauperizmust a maga valósága í egész meztelenségében. Mikor a t. pénzügyminiszter ezen jelentését a t. ház elé terjesztette, azzal indokolta a hátralékos adók leírását, hogy különben is a kincstár a maga adókövetelésének tálnyomó részét, ha azt végrehajtások útján akarná behajtani, elvesztené, s a mellett még a mezőgazdasággal foglalkozó csaladok ezrei semmisülnének meg, a mi kivándorlásra, s ennek folytán a közgazdasági erők gyengülésére vezetnek. Ha Magyarország pénzügyminisztere így gondolkozik, a ki bizonyára ismeri az ottani viszonyokat, és ilyen jelentést tesz a magyar kincstár nevében, a melynek pedig legkönnyebb, szemben más hitelezőkkel, a hátralékokat behajtania, akkor tűnik csak fel, hogy menynyire el lehet az a vidék adósodva. Igaz, hogy a magyar gazdákat főleg az alföldön igen sok elemi csapás érte az utóbbi időben. Először jött a sertésvész; majd a filoxera, több éveken át a rozsda tette tönkre vetéseinket, és éveken át a belvizek dúltak, és mindehhez még hozzájárult nem az egyenes földadónak emelkedése, hanem az ármentesítés, belvízrendezés költségeinek tetemes szaporodása, s végül az állandóan alacsony gabonaár, és még ez akkor is, a midőn a beközetkezett gyengébb termések folytán a védvámok érvényesíílhetése folytán jobb, magasabb gabonaáraknak kellett volna természetszerűleg előállani. A mezőgazdasággal foglalkozókat egyetlen egy rossz esztendő is mennyire hátraveti, hátha még ilyen állandó csapások és terhek nehezednek a vállaira! Ez mindenesetre nehezíti mezőgazdaságunk fejlődését, de sőt előbb-utóbb gazdasági válsághoz vezet; úgy, hogy nem csodálkozom, ha t. előadó úr az ő jelentésében azt konstatálja, hogy a mezőgazdaság terén —- habár azt nem vallja be, hogy hanyatlás és visszaesés jelentkezik, hanem, hogy csak — nagyobb stagnáczió következett be. De ezenkivíü at. elődadó úr jelentése nem elégített ki engem teljesen, már csak azért sem, mert ott a gazdák, az agráriusok számára csak egyetlenegy fénysugár van odavetve, tudniillik az olcsóbb külföldi hitel gazdasági viszonyaink fejleszthetésére. Igaz, erre is szükség van; de én azt látom, hogy a mai viszonyaink, és mai közgazdasági állapotunknál fogva, az olcsóbb hitelnyújtás sokat segíthet ugyan még egyes vidékeken a gazdákon, de azon vidékeknek, — nemcsak Torontált értem ez alatt, hanem általában mindama területeket, a melyek minden ipar kizárásával tisztán nyerstermény, s főleg kenyérmagvak termelésére, előállítására vannak utalva, — hasznára ez már alig lesz. Hogy ezen vidékeken, a már teljesen eladósodott gazdákon segítve legyen, arra az egyetlen feltétel, hogy terményeiket jobb áron tudják a jövőben értékesíteni. Igaz, hogy ez nem tisztán tőlünk függ, hanem függ a nagy iuternacziónális piaczoktól is. De, t. ház, (Mozgás. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) T. ház! Elismerem, hogy ideges vagyok, (Halljuk! Halljuk!) nem is szándékom nagy beszédet tartani, de a mi a tehetségemtől telik, ki akarom fejteni. (Halljuk! Halljuk!) És ha törik-szakad, folytatni fogom, s a végén mégis csak ki fogom magam fejezni. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk/) Ha mi az internacziónális gabonaárak emelésébe, jA vagy sülyedésébe nem
