Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-520
520. országos ülés 1900. február 3-án, szombaton. 147 séget kelt. Azért ismétlem, én ez akczióhoz nagy reményt nem fűzök. S most rátérek beszédemnek egy, azt hiszem, igen érdekes részére, a bevándorlás kérdésére. A zsidó bevándorlás szerintem szintén szocziális kérdés, és pedig azért az, mert nagyon sok nyomorúságunknak okát ebben találom. Egyszer már e kérdést iterpelláczió alakjában szóvá tettem, és akkor a miniszterelnök űr is azt felelte, hogy a zsidó bevándorlás nagyobb, mint kívánatos. Elismerte, hogy az bizonyos bajt képez, meg is mondta miért: mert a bevándorlók keresetképessége labilis és kétes alapon áll. A miniszterelnök úr ennek beismerésével is hazafias szolgálatot tett, bár annak legenyhébb formáját válasz totta. De nem elég a bajt konstatálni, le kell vonni abból a következtetést is, ezt tenni azonban már elmulasztotta, pedig le kell vonni, ha csak a nép százezreit nem akarjuk végpusztulásnak kitenni. E labilis, kétes exisztencziák becsempészik magukat az országba és a községi életbe, települési engedély nélkül községi lakosokká válnak és honpolgári jogokat gyakorolnak, de honpolgári esküt sohasem tesznek le. Kossuth Lajos fiától, mikor vissza'ért hazájába, megkívánta a törvény, hogy tegyen le honpolgári esküt, ha honpolgári jogokat akar gyakorolni, velük szemben a törvénynek nincs szava. Nagyon kényes ez a kérdés, és azért kijelentem, hogy azok a súlyos adatok, a melyeket felhozok, nem tapasztalataimon alapúinak, hanem hivatalos adatok, csak a következtetés, melyet azokból levonok, lesz az enyém. Van ezen zsidó bevándorlóknak egy specziális foglalkozása, és ez az uzsora. Az uzsoratörvényt jobban ismeri minden egyébnél. Talán egyetlen törvény Magyarországon, a mely zsidó nyelvre is le van fordítva, egy példány a birtokomban is van. (Derültség hdfelől.) Különös gondot fordítanak arra, hogy a törvénynyel összeütközésbe ne jöjjenek, s ép azért az úgynevezett rejtett uzsorát kultiválják, a mely a felvidéken marhauzsorában, az alvidéken gabonauzsorában nyer kifejezést. Hogy ez miként történik, erre vonatkozólag hivatalos adatokat fogok felsorolni, mely hivatalos adatok származnak á ruthén mozgalmat vezető miniszteri biztos kezeiből, ki azokat hivatalos jelentés alakjában irta meg a földinívelésügyi miniszter úrnak; nagy terjedelménél fogva a házat untatná s így ebből csak szemelvényeket fogok felolvasni (olvassa): »Minden egyes üzletnél a legbásásabb haszonnal dolgozva, kezökben tartják a szegény földmívelő nép mindennapi életét, egész évi keresetét, egész jövőjét, a földmívelő ott a szó teljes értelmében rabszolgájává vált a kereskedő osztálynak.* Azután folytatja: »A legkisebb kamat, melyet e vidéken találtam, rendes viszonyok közt 10 forint után egy évre 3 forint, vagyis 30°/o szokott lenni. Mihelyt a hitelt kereső megszorul, már szorosabbra kötik a hurkot, s akkor lOfrt után hetenként 1 forint a rendes kamat, (Mosqm.) de helyenként nagyobbat, sőt kétszer oly magas kamatot is találtam, és pedig oly feltétel alatt, hogy 10 forint után a hitelezőnek hetenként két forint jár. Ehhez hasonló viszonyok találhatók más vidéken is. A kereskedők nagy mennyiségben adnak előleget az új termésre, s ennek árát métermázsánként 3 forint 50 krajezárjával előre lekötik. A marhanzsora átlag a következő adatokban nyilatkozik meg. A kereskedő vesz két ökröt 70 forintjával, kiadja a parasztnak felébe 100 forintért, egy év múlva eladják közösen 180 forintért, azonban a kereskedő titokban már eladta 160 forintért, de a paraszt szemeláttára lefolyó alku 140 forintról szól. A kereskedő az eladási árból levonja a maga részére a hitelezett 100 forintot, a feles 40 forinton pedig megosztoznak ; csakhogy ez irányban is kutatásaim alkalmával egy esetre sem akadtam, melyben a paraszt a neki járó pénzből látott volna valamit, mert adóra, bocskorra, tengerire, élelemre kivett itt-ott egy két forintot, s így a leszámolás alkalmával a paraszt nem kap semmit, hanem még ő adósa a kereskedőnek a marha eladása után. A kereskedő tehát a közetkezőket nyeri a befektetett 70 forint tőke után: először a 20 forintot, mely összeggel a parasztot a marha eladásnál megcsalta, a 20 forintot, vagyis az eladásnál elért többletből a kereskedőt megillető felerészt, harmadszor 10 forintot, mert legalább 50°/o-ot nyert azon anyagokon, melyeket a parasztnak azon 20 forint érték fejében időközben eladott; negyedszer 20 forintot, mely összeggel a parasztot az eladásnál megcsalta, összesen 80 forintot uyert egy év alat 70 forint után, vagyis 115°/o kamatot. Hasonló az eset, ha a kereskedő nem ökröt, hanem tehenet ad a parasztnak. Számos esetet tudok, melyben a legjobb módú kereskedő vagy korcsmáros két évig, sőt még huzamosabb ideig is hátralékban marad az adóval. Az utolsó pillanatig várnak, mert mindig lesik az alkalmat, hogy talán mégis kibújhatnak valamikép ezen kötelezettség alól. Hogy a hadkötelezettségből hogyan szoktak kibújni, mily fortélyokkal szokták a fiatal legények tagjaiknak mesterséges eltorzítása, vagy némely testrészek erős szerekkel történt bedörzsölése által odahatni, hogy a sorozás idejében egyes szervei erős gyulladásban levőnek látszassanak; mind ismeretes. A közigazgatási és állami közegek megvesztegetése e vidéken idáig oly mérvben űzetett, hogy még rövid idővel ezelőtt ritkasí^számba 19*
