Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

520. országos Ülés 1900. február 8-án, szombaton. 145 Az ellenségről azonban a 83. zsoltárban van szó, a mely ekképen szól: »Tedd őket, az ő vezéreiket olyanokká, mint Orébet és miot Zeébet s mint Zébahot és mint Szalámimat, az ő fejedelmeiket, kik azt mondják: foglaljuk el magunknak az Isten lakhelyeit. Én Istenem, tedd őket olyanokká, mint a kereket, és minémü a polyva a szél előtt, mint mikor a tűz az erdőt elégeti, és mintha a láng a hegyeket fölemészti. Akkép üldözd őket szélvészeddel és forgószeleddel, riaszd őket szélylyel. Borítsd el őket gyalázattal, hogy nevedet, Isten, keressék meg. Szégyenüljenek és háboríttassanak meg mindörökre, piruljanak meg és veszszenek el, és tudják meg, hogy te, a te neved Isten, egyedül fölséges mind az egész földön.« Ezt nem katholikus ember mondja, ezt református ember mondja. Itt befejezem beszédemnek e részét azzal, a mivel ő, hogy: folytatni kell harczunkat az Urnak nevében! T. képviselőház ! Ha a költségvetést áttekintjük, mindjárt szemünkbe ötlik az a nagy kiadási tétel, a mely a hivatalnoki állások szervezésére és fizetésére fordíttatik. A közszolgálat és a közérdeknek ezen kielégítése óriási pénzösszegbe kerül, a nélkül, hogy azzal bármi tekintetben meg volnának elégedve. A tisztviselők nehéz helyzete is a az önök kormányzatában rejlik, mert sohasem a közszolgálat érdekeit tekintették, hogy mentől kevesebb, de jó tisztviselőket alkalmazzanak és azt megbecsüljük, tisztességesen honoráljuk, hanem e helyett mindenféle felesleges állásokat kreáltak, hogy kortesszolgálatokat nyerjenek és jutalmazzanak. Nem csoda tehát, ha oda lyukadtank ki, hogy ma az állami közszolgálat óriási pénzbe kerül a nélkül, hogy azzal bármi tekintetben is meg volnánk elégedve. A tisztviselői állásoknak folytonos szaporodása természetesen maga után vonja a nyugdíjtétel szaporodását is. így már az idei költségvetésben is ez a tétel 951.000 koronával mint többlet van fölvéve. A nyugdíjtétel pedig a költségvetésben ma már 19,040.949 koronával szerepel. Egy körülményre bátor vagyok az igen tisztelt kormányt figyelmeztetni, és ez az, hogy gyakran találkozunk az életben munkaképes, erőteljes férfiakkal, a kik mint állami nyugdíjazottak magán társaságoknál teljesítenek munkálatokat. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a nyugdíjazásoknál visszaélések követtetnek el, hanem azt kívánatosnak tartanám, hogy a nyugdíjba való átmenések a legszigorúbban biráltassanak el, és csakis beigazolt adatok alapján történhessék a nyugdíjazás. Továbbá szakítani kell azzal a rendszerrel, a mely ezen költségvetési tételt annyira megnövesztette, hogy mindenféle nem jogos igények számára megállapítottak nyugdíjakat a nélkül, hogy azoknak arra valami jogosultságuk KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXVI. KÖTET. lett volna. Ha már nyugdíjakról szólok, lehetetlen, hogy elhallgassam azon kifogásomat, hogy eltörlendőnek tartom a főispáni, államtitkári és miniszteri nyugdíjakat, mert ezeket én nem tartom szolgálati állásoknak, hanem politikai bizalmi állásoknak tekintem, és ezen szempontból nincs annak semmiféle jogosultsága, de tovább megyek, az életben képtelen helyzeteket is teremt és visszás állapotokat szül. így vegyük például, hogy egy minden előfeltétel nélkül kinevezett fiatalember, mint főispán öt év múlva 2000 forinttal megy nyugdíjba, tehát annyi nyugdíjat élvez, mint a birói pályán egy Ügyvédi qualifikáczióval bíró ember 15 évi működés után fizetésűi élvez. Ott vannak az államtitkári és miniszteri nyugdíjak. Ha például olyan esetben neveztetik ki valaki miniszterré, a kinek előző szolgálati évei megvannak, akkor, ha csak egy napig volt is miniszter, 8000 forintos nyugdíjjal megy penzióba. Látunk a nyugdíjazottak közül oly államtitkárt és minisztert, ki 4000 forintos állásból lett miniszterré, államtitkárrá. Azért a 4000 forintért dolgoznia kellett, és félévi miniszterség után a miniszter kap 8000 forintot, az államtitkár kap 5000 forint nyugdíjat, azért meg nem is kell dolgozni. Igazság ez? Tovább megyek; magukra az ezen állásban levő férfiakra nézve sem igazságos a nyugdíjtörvény, mert ha oly politikus neveztetik ki, a kinek nincs előző szolgálati éve, csak három év múlva szerzi meg a nyugdíjat, míg a másik, kinek voltak szolgálati évei, esetleg egy napi miniszteri szolgálat után már 8000 forintnyi nyugdíjat kap. Határozottan kijelentem tehát, a mint beszédem e részében már jeleztem, hogy ezeket az állásokat nem tekintem szolgálati állásoknak, hanem bizalmi és politikai állásoknak, és már ebből az egy szempontból sem tartom e nyugdíjakat, jogosultaknak, azokat eltörlendőknek vélem. (Igás! Ügy van! a baloldalon.) Fejünk felett lóg, t ház, a szoczíálista kérdés a maga teljességében. Ez a kis emberek elhanyagolt érdekeiben gyökeredzik. Ha a kisiparosok helyzetét tekintjük, látjuk, hogy ezeknek legnagyobb része ma már mindenféle hivatalszolgai állásokba menekült. A mely rész pedig megmarad, az sem foglalkozik új árú készítésével, hanem ócskaságok javításával, a gyári ipar rongyain élősködik. És mit tesz a kereskedelmi miniszter úr ezek megmentésére? Azt mondja, itthon kell képezni szakképzett, kiváló munkásokat a gyáripar részére, hogy ennek termékeit versenyképessé tegyük a külföld hasonló árúival szemben. Ily gondolkozás mellett a kisipar az a része is elpusztul, a mely még megmenthető lenne. Ha a földmívelőket, a kisgazdák helyzetét tekintjük, látjuk, hogy azokat a községi és állami 19