Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-519
519. országos ülés 1900. február 1-én, csütörtökön. 117 havast és a Valea-Negra-havast. Számítottak egyszóval minden eshetőségre, mert nincs a világon semmi, a mi a szivet és agyat gondolkodóbbá tenné, mint az erős nemzeti érzés! (Élénk tetszés szélsőbahtt.) Érdekes, t. ház, hogy a román kormány egy kicsit körültekintőbbnek tartotta, mint tényleg bebizonyult, a magyar kormányt, és így gondolkodott: egyszer szóvá, találják tenni, hogy mi Ígéretet tettünk s mégis itt van költségvetésünkben évről-évre a magyarországi iskolák és egyházak szubvencziója s ezért az 1890-es években már nem találjuk többé a költségvetésben az összeget a brassói iskolák s az erdélyi egyházak segélyeképen, hanem egyszerűen azon gyűjtő név alatt, hogy külföldi román iskolák és egyházak segélyezésére az 1892— 1893-iki budgetbe 350.000 frank, az 1893—1894 iki budgetbe pedig 525.000 frank vétetett fel. Nem tudom, ki volt az a titkos feljelentő, a ki a magyar kormánynak ezt valahogy tudtul adta, mert tényleg egyszerre fellendülés történt. Szóvá merték tenni ezt az akna-munkát, és 1894-ben a delegáczióban kérdést intéztek az akkori külügyminiszterhez, Kálnokyhoz, hogyan áll ez a dolog? Kálnoky meglepő nyíltsággal kijelentette, hogy igenis, neki tudomása van arról, hogy 1894-ben is 525.000 frank van felvéve, azonban az ő kutatásai és felvilágosításai szerint ebből Magyarországba évente csak 150.000 frank jön be. Akkor a magyar kormány megint gondolt egyet, — már csak neki is tudni kell valamit erről, — s akkor Román Mirón érseket szépen felszólította, legyen oly szives és világosítsa fel ezt a helyzetet. Román Mirón válasza a következő volt: Nincs oka semmit titkolni, külföldi államtól, uralkodótól vagy kormánytól, ideértve különösen a romániait is, iskolák és egyházak segélyezésére tudtával pénz ebbe az országba nem érkezett. Nem tudom, elhitte-e ezt a kormány, vagy nem; erről az akkori kormány adhatna felvilágosítást, de annyit tudok, hogy kételkednie kellett, a minthogy kötelessége is volt, mert egy pár év múlva, 1898-ban — azért a szubvenczió folyt mindig egyfolytában, — a kormány vizsgálatot rendelt el, hogy ezen tényeket domborítsa ki. Mi történt ezen vizsgálatban, mi volt az eredménye, arról tudomásom nincs. Kérdéseket intéztem több irányban, de felvilágosítást nem nyerhettem. Remélem, hogy megteendő kérdéseim után sietni fog a kormány bennünket erről felvilágosítani. T. ház! Kellő rövidséggel és meglehetősen vázlatosan előadtam ezen dolognak történetét. Ha tévedtem, a mit nem hiszek, örömmel fogom venni és le leszek kötelezve, ha a kormány kegyes lesz tévedésemet helyrehozni, sőt ha arra leszek utalva, talán még bővebb adatokkal is elő fogok hozakodni, mert én bennem ezt a tényállást az általam elhallgatott még nagyon sok adat erősítette meg. A historikumot elmondtam, de azt hiszem, kötelességem megjegyzést tenni arra is, hogy az én felfogásom szerint ezen brassói iskolák szub veneziójának ügye nemcsak egyik legfőbb mozzanata ennek az oláh kérdésnek, hanem annak egyúttal Sark- és ütközőpontja is. Rá akarok mutatni, hogy ennek mikénti elintézése a kormány nemzetiségi politikájának lesz a kifejezője. Ez fogja megmutatni, hogy a magyar kormány a román nemzetiségi törekvéseknek milyen irányban akarja útját állani, vagy mi képen segíti azokat elő. Ezek a román vagy oláh törekvések nagy horderejű dolgok; ezek felett olyan könnyen napirendre térni nem szabad. Emlékezzünk vissza, csak rövid két évvel azelőtt hova fajultak már ezek az állapotok; már mindenki azt hitte akkor az országban, hogy azon törekvésnek érvényesítésérc még forradalom is fog kitörni. Hiszen a kik az akkori erdélyi és kolozsvári viszonyokat ismerik, azok nem tarthatják túlzottnak az én kijelentéseimet. Nagy horderejű dolog ez, mert ennek a román törekvésnek, a mely Magyarország szuverenitása és mondjuk ki nyíltan, integritása ellen folyik, (Úgy van! a szélső baloldalon.) két erős pulzusa van; az egyik inpulzus forrása Bukarest, a másik impulzus forrása Bécs ; (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) és épen azért veszedelmes, mert abban a küzdelemben ez a két oldalról jövő impulzus nagyon agresszív jellegű. Hát nézzünk egy kicsit a geográfiára. Brassó Románia tőszomszédságában fekszik, torkolatában annak az útnak, a melyen keresztül a román értelmiség itt Magyarországon a román állam hatalmát, erejét képviselő Bukaresttel folyvást érintkezik. Tekintsünk csak arra, t. képviselő urak, hogy hazánknak délkeleti részén egész hosszúságban mindenütt ott laknak azok az értelmes emberek, a kik mind a román iskolákban szerezték meg műveltségüket, a mely mindenütt érintkezik határával Romániának, a honnan ők az erőt, a jövőt, a faj dicsőségét várják. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És az az irredentista vágyakat tápláló román állam és kormány mindent elkövet a maga kultúrpolitikájával, hogy ezt a magyar hazai román értelmiséget a szellemi és erkölcsi kapcsokkal minél inkább közelebb vonja magához, mert modern ország az már, a modern Romániának politikusai már rájöttek arra, hogy ha ők akarnak valamit a faj érdekében tenni, annak legnagyobb és legbiztosabb előfutárja mindig a kultúrai közösség és az egyiivétartozandóság érzetének felkeltése. És