Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-501
501. országos Illés 18i». deczeraber 7-én, csütörtökön. §7 rendű közművelődési és emberbaráti intézményekre sincs egyetlenegy árva krajczárunk sem; mikor az ország polgárai csak úgy görnyednek a hihetetlen magas adók súlya és terhe alatt: akkor igazán csaknem hazaárulás számba menne, ha az ország törvényhozói minden elegendő ok és indok nélkül, tehát vétkes könnyelműséggel akarnák osztrák érdekekben több mint 4 és fél millió forinttal megterhelni ezt a már annyira agyonzaklatott és sanyargatott, szegény magyar hazát. (Igaz! Ügy van! a szélső baluldalon.) Nem, uraim, önök ezt nem akarhatják! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Dehogy nem akarják!) Azt hiszem, nem akarhatják most, mert nem akarták a képviselő- j választások alkalmával sem, legalább közülök a többség nem akarta. Hiszen, t. ház, emlékezzünk esak vissza, hogy a legutolsó alkotmányos országgyűlési képviselőválasztások alkalmával, miként azt Justh Gyula t. barátom ma már felemlítette, e választások harczai között erősen viharzott azon kérdés, hogy: tisztelt képviselő úr, kell-e quótaemelés, és ebhez, képest kell-e az ország ; anyagi érdekinek elárulása: igen, vagy nem? 1 Erre a kérdésre az önök soraiból is igen sokan tagadó választ adtak. Igen sokan vannak önök közt, régi kormánypárti férfiak közt, a kik a quótafelemelés ellen való tiltakozással verbuválták választóikat. A volt nemzeti párt férfiairól, ezekről az új kormánypárti férfiakról nem is beszélek. Hiszen ezek az urak nem is oly régen, két évvel ezelőtt, sőt még tavaly is tüzes szenvedelmekkel harczoltak minden quótafölemelési törekvés ellen, tüzes mennykövekkel fenyegetőztek minden oly kormány ellen, a mely elég vakmerő lenne a quóta felemelésének révén az ország r anyagi érdekeit elárulni. Előre tehát uraim! Álljanak önök is elő, mert a quóta kérdésében önöknek itt ebben a házban is szint kell vallaniok, mert ebben a kérdésben nem szabad bujkálni senkinek sem, Bolgár Ferencz l Nem is bujkál senki! Polczner Jenő: Ha önök előtt a férfi szónak értéke, súlya van, (Halljuk! Halljuk!Az elnök csenget.) ha a választóik előtt tett ígéreteiknek événye van, akkor önök is kötelesek a quóta fölemelésének merényletével szembeszállani és a harczot nyíltan fölvenni, mert ebben a kérdésben a hallgatás egyenlő az árulással, a távolmaradás, vagy a folyósokon való settenkedés pedig egyenlő a gyávasággal. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A politikai tisztesség és az erkölcs minden képviselőtől elvárja és megköveteli, hogy a választóknak adott szavánál megmaradjon, hogy a választók előtt kijelentett álláspontja mellett nyíltan férfiasan harczoljon. Ha pedig a képviselő előbb vallott meggyőződését megváltoztatta, előbbi elveihez hűtlen lett, akkor a politikai tisztesség és az erkölcs azt követeli, hogy képviselői állásáról mondjon le, vesse alá magát új választásnak, mert a választók ítélete esak új választás útján nyilatkozhatik meg; de legalább is annyit meg keli tennie, hogy köpönyegforgatásáról az elvtagadásnak oly bátorságával számoljon be, mint a milyennek igazán páratlanul álló példáját láttuk a llentzi-kérdésben Horánszky Nándornál, és láttuk a kiegyezés kérdésében ugyancsak Horánszky Nándornál és gróf Apponyi Albertnél. Én, t. ház, elvi álláspontomat ezekben jelezvén, mielőtt beszédemet befejezném, arra kérem önöket ott a túloldalon és itt a középen, hogy ne számbeli túlsúlyukkal, hanem lelkiismeretük meggyőződésének alapján döntsék el azt a kérdést, a mely az ország sorsa felett tiz évre veti el a koczkát, mert ellenkező esetben, számbeli túlsúlyukban rejlő rideg szavazataikkal legyőzhetnek ugyan bennünket, legyőzhetik az igazságot is, de ez a győzedelem egy oly pyrrhusi győzelem lenne, a mely a hazát károsítaná, (Ügy van! a szélső baloldalon.) és a mely az önök részére babért nem teremne soha. Úgy van! a szélső baloldalon.) Én a beterjesztett törvényjavaslatot visszautasítom,. (Helyeslés a szélső baloldalon.) azt általánosságban a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el, hanem pártolom a Kossuth Ferencz és Komjáthy Béla urak által beterjesztett határozati javaslatokat (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Javaslom a t. háznak, hogy legközelebbi ülését szombaton délelőtt 10 órakor a mai napirenddel tartsa meg. (Helyeslés.) A mennyiben a ház ezt elfogadja, (Helyeslés.) ezt határozatkép kimondom és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 1 óra 50 pereskor.)