Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-501

70 B°l* országos ölés 1899. deczember 7-én, esütBrtSkön. leczáfolta magát, megváltoztatta nézetét és feladta álláspontját. Ez pedig erkölcsileg és anyagilag káros dolog. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A bizottság aztán a lejtőn egyszer megindulva, addig nyesegette elvi álláspontját, addig igazítgatta és kerekítgette ki számbeli adatait (Egy hang a szélső baloldalon: Felfelé !) mindig Magyarország rovására, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) míg aztán egyszer elérkezett ahhoz a quótaarányszámhoz, a melynek elfogadását a t. pénzügyi bizottság most a képviselőháznak ajánlja. Jellemző az, hogy a míg 1896., 1897. és 1898-ban a Magyarországra nézve kedvezőbb évek vétettek a számítás alapjául, addig 1899-ben már a Magyarországra nézve kedvezőtlenebb tíz év adatai vétettek a számítás alapjául és a reánk nézve előnyös 1886.és 1887. esztendőket minden indokolás nélkül egyszerűen önkényesen kihagjták a számításból. Azonkívül a mi quótaarányunk megállapítására szerfelett hátrányosan lettek a bruttó-bevételek közé felveendő és az azokból kiNagyandó tételek megállapítva. Ha a magyarországi bruttó-bevételek közül az első és másodosztályú kereseti adó, továbbá a jelentékeny adó és jövedéki tágítások kiNagyattak volna, másfelől pedig az osztrák bevételek közé felvétettek volna, az osztrák szelyényadó és a szeszadó emeléséből előállott eredmények a számításból kiNagyattak volna, akkor kétségkívül még a mostani quótaarányszámig sem lehetett volna eljutni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az állami bevételek, az adójövedelmek egyáltalában nem alkalmasak két vagy több állam erejének az összemérésére. A quótának ily módon való számítását általában elítélik. Elítélik azt a többek között Horánszky Nándor, Matlekovits Sándor és Földes Béla is. Hogy Ausztria és Magyarország viszonylagos fizetésképességének megállapítására az állami egyenes és közvetett adók bruttó összege egyáltalában nem alkalmas, az, t. ház, épen a quótabizottság tárgyalásaiból világlik ki a legerősebben. Ugyanis a quótabizottság alapúi véve az állami egyenes és közvetett adók bruttó összegét, arra az eredményre jutott, hogy Magyarország quótáját fel kell emelni. Már pedig a kereskedelmi és iparkamaráknak Magyarország közgazdasági állapotáról szóló jelentéseiből minden kétséget kizárólag bebizonyosodik, továbbá maga a kormány és a pénzügyi bizottság is elismeri, de hiszen fájdalom, mindannyian tudjuk és érezzük, hogy a mostoha közgazdasági viszonyok következtében Magyarország az utolsó tíz év alatt köz gazdaságilag nem hogy előre nem ment, hanem, hogy e téren bizonyos visszaesés is észlelhető, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogyha tehát az állami egyenes és közvetett adókat véve számítás alapjául, daczára a közgazdaság terén mutatkozó nyomasztó viszonyoknak és általános pangásnak, arra az eredményre lehet jutni, hogy Magyarország az utolsó tíz év alatt nagyobb mértékben vagyonosodott, mint Ausztria, akkor ebből egyáltalában nem az következnék, hogy Magyarország quótáját fel kell emelnk hanem, hogy azt a számítási alapot, melylyel a való tényekkel szemben ily abszurd eredményre lehet jutni, mint az erők összemérésére, a viszonylagos fizetési képesség megállapítására egyáltalában nem alkalmas eszközt egyszerűen mindenkorra félre kell dobni. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Két vagy több állam gazdasági erejének megítélése kétségen kivul nehéz dolog. Igen helyesen mondta Földes Béla kitűnő munkájában, hogy csak több, helyesen megválasztott tünet alapos megfigyelése nyújthat biztos alapot. A kérdés nem az, hogy vájjon a legutóbbi tíz év alatt gazdagodott-e Magyarország, hanem a kérdés csak az lehet, hogy vagyonosodott-e nagyobb mértékben, mint Ausztria. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már pedig erre a kérdésre, sajnos, igennel válaszolni nem lehet. Azt mindannyian tudjuk, hogy az utolsó tíz év inkább kedvezett az ipari, mint a mezőgazdasággal foglalkozó országoknak. Ki ne tudná, t. ház, hogy a rossz termés, alacsony gabonaár, filoxera pusztítása, sertésvész, a sertéskivitelnek hanyatlása, a munkás kéz drágulása és a kamatlábnak magas volta válság elé juttatta mezőgazdaságunkat. (Úgy van! Úgy van! a szelő baloldalon.) A kereskedelmi és iparkamaráknak jelentései a legszomorúbb színben festik le Magyarország közgazdasági állapotát. A kereskedelmi és iparkamarák egyike a következőképen festi le a közgazdasági viszonyokat (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon. Olvassa); »A nélkül, hogy sötéten látnánk, önkénytelenül szemünkbe ötlenek azon tünetek, a melyek a gazdasági élet egét elhomályosítják, a melyek sajnos, nemcsak elszigetelten, nemcsak időlegesen, de egy immár sok csapástól elgyengített szervezet bajait árulják el; évről-évre tapasztaljuk, hogy az ország ama részében, amely egykor, nem is oly rég, a jólétnek s az ennek nyomában járó fejlődésnek és emelkedésnek képét mutatta, a melyben az áldott anyaföld gazdagon nyújtott termése révén bőségben élt a földmívelő, gondtalanul dolgozott az iparos és napról-n ipra növekvő forgalomnak örvendett a kereskedő, a megállapodottság, később a csökkenő irányzat lett úrrá a közgazdaság minden tényezője fölött. A rossz termésnek előbb csak bőségét apasztották meg, nemsokára érezte azok visszahatását a kereskedés és az ipar is, ma pedig elérkeztünk addig a pontig, a mikor a