Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-500
§4 r,(M, « országos Biés 1899. deczember 6-án, szerdán. a legélesebben formulázott kérdést intézi hozzám, én nekem semmi kifogásom az ellen; a képviselő uraknak ez teljes joguk, és nekem kötelességem felelni úgy, a mint tudok. (Helyeslés a középen.) De az én igen tisztelt képiselőtársam a bevezető beszédében egy kicsit, talán egy kicsit amolyan modern szeczessziónista módra (Derültség.) megfestette ezt a hátteret. (Egy hang a szélső baloldalon: Tiszta dolog!) Mindenképen a dologról fogok beszélni, de ez ide tartozik a dologhoz. Hát ha Barta Ödön úrnak ahhoz joga volt, hogy erről beszéljen, nekem is jogom van arra válaszolni. (Egy hang a szélső baloldalon: Azt mondotta ; Tiszta dolog!) # Azt mondja Barta Ödön képviselő iir, hogy minden hir, a mi megjelenik a lapokban arról, hogy a magyar kormány engedményeket tesz az osztrák kormánynak, az rendesen, bármi alaptalan is, valónak szokott bizonyulni. Nos, ha ebben nincsen szubjektivizmus, akkor nem vagyok tisztában az objektív és a subjektiv felfogás közti különbséggel. Azatán azt mondja a t. képviselőtársam — nem meri ugyan feltenni a magyar kormányról, arról szó sincsen, de azután azt mondja, hogy mégis így fog tenni a magyar kormány, hogy mondogatja mindig a szegény kocsisnak, a ki elébe jön, hogy térj ki, mert különben így meg ágy, ha nem fog kitérni. Hát ha ebben sincs valami kis szubjektív momentum, akkor valóban nem tudom, miben van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már most én ezzel szemben kénytelen vagyok kijelenteni, hogy én meg igen nagy gyűjteményét a tarka-barka híreknek össze tudnám hozni, a mely T ek április óta a kiegyezés ügyében folytatott tárgyalásokat némely lapban, itteniben és bécsiben kisérték, a melyek előrehirdették, hogy ezt vagy azt adta fel ez a kormány, ez a rövidlátó, ez a könnyelmű kormány, ezt vagy azt ejtette el és csinált ilyen meg olyan rossz szerződést, ebben meg abban alkudott meg, így meg ágy adta be a derekát, Bécsben meg azt hirdették, ezt vagy azt csikarja ki és erőszakolja ki, egymásnak ellenmondó dolgokat is ugyanabban a lapban, no kérem, ugyanabban a lapban és még se következtek be a jósolt dolgok, mert hányszor olvastam, hogy ez a kormány nem mer a quótakérdésben állást foglalni, (Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem a korona háta mögé bájtk. Könnyen tehettem volna. Éppen az ellenkezőjét tettem. Ez nem történt meg. Azt olvastam nem egyszer, de talán kilencz.enkilenczszer, hogy megegyeztem az osztrák kormánynyal egy quótaszámban és hogy ezt vagy azt fogom előterjeszteni. Hát, ez se történt. De most nem erről beszélünk. (Mozgás a szélső baloldalon. Egy hang ugyanott; A quotáról!) Majd arról a quótäról lesz alkalmam nekem is nyilatkoznom. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy a miniszterelnök sohasem nyilatkozott határozottan ebben a kérdésben, és felolvassa a nyilatkozataimat. Bocsánatot kérek, vitatom és állítom, hogy azok a nyilatkozatok egész határozottak voltak, talán nem a képviselő úr kedve szerint és talán nem a képviselő úr által fejtegetett és kivánt modorban, — a mire visszatérek, — de határozottan nyilatkoztam. De azt, a mit a képviselő úr akart volna, nem mondtam, és pedig azért nem, mert nézetem szerint a képviselő úrnak nincsen igaza. Én határozottan kijelentettem, akkor, a mikor kérdezték tőlem, hogy a kormánynak mi az álláspontja az átutalási eljárásban, hogy az átutalási eljárás kiegészítő részét képezi az egyezségnek, és mint olyan, január elsején életbeléptetendő is lesz, és életbe is fog léptettetni; és ha nem lesz életbeléptetve, akkor ezen kiegyezésnek egy integráns része csorbul meg. És a mikor kérdezték tőlem, hogy mi történik akkor, arra azt feleltem az átutalási törvényről is beszélve, hogy az történik, hogy megvan ennek a kormánynak és az országnak kezében a fegyver erre az esetre is. Miért? Barta Ödön: De fogja-e használni? (Mozgás és zaj. Elnök csenget.) Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen most akarom megmagyarázni. (Halljuk! Halljuk!) Azért, mert az átutalási törvényt, a mely ezen országnak elfogadott, szentesített törvénye, végre fogjuk hajtani és január elsejére végre is kell hajtani. Polónyi Géza: De ha Ausztriában nem fogadják el? Széll Kálmán miniszterelnök: Akkor is végrehajtjuk, és ebben van a fegyver, — méltóztassanak meghallgatni, akár elfogadják odaát, akár nem, — itt van az erősségünk, végrehajtjuk. Ezt moüdtam akkor is. Ez nem azonos azzal, a mit a képviselő úr — abból, hogy ha a viszonosság e téren megsértetnék, — következtet, hogy akkor január elsején az önálló vámterületet fel kell eo ipso állítani . . . Barta Ödön: De úgy kelleue tenni! Széll Kálmán miniszterelnök: Hát, lehet, hogy az igen tisztelt képviselő úr nézete szerint úgy kellene annak lenni, de az én nézetem meg az, hogy ennek nem így kell lennie, és e nézetemet a törvényre alapítom, a mely — bocsánatot kérek, — valamivel mégis csak kompetensebb és autoritativusabb, mint a képviselő úr nézete. A törvény mit mond? De engedtessék meg, mielőtt erre térek, kijelentenem, hogy nem engedem magam letereltetni erről a térről, a törvény teréről, azáltal, hogy azt akarják a t. képviselő urak, hogy én a törvényt úgy hajtsam végre, a mint önök szeretnék, és ne úgy, a mint a törvény világosan mondja.
