Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-500
560. oraz&gos ttlég 1899. deczemfoer fr&n, iserd&n. 47 vált Ausztria csak az emlékezetben élt volna. (Igaz ! Ügy van ! a szélső haloldalon.) Ausztria népe alkotmányt kapott, mert eddig ugyan jóléte lehetett, mert gondoskodott róluk a fennálló hatalom, de nem voltak szabad emberek, mert nem volt joguk és alkotmányuk; ezt csak a kiegyezés biztosította nekik. Ezzel szemben Magyarország lemondott önállóságának látszólag csak egy részéről, tényleg pedig egész teljéről, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon!) és magára vett olyan terheket, a melyek nem engedik az országot előre menni. (Ügy van! a szélső haloldalon!) T. képviselőház! A hozzájárulási arány bázisa a közös költségekhez, nem lehetett más, mint a létező erők mérlep élése. Olyan egyezségnek a kötését feltételezhetik-e önök az akkori államférfiakról, mely szerint Ausztria alkotmányt nyer, Magyarország alkotmányos jogainak egy részét elveszti; Ausztria továbbra is megtartja gazda sági eönyeit, Magyarország marad továbbra is gyarmat; a közös intézményekben nyilvánult paritás csak a papiroson legyen meg, tényleg azonban a másik állam fog ezentúl is vezetni, és ezért az állapotért Magyarország még külön áldozatot hozzon! És az lett volna abban az egyezségben, hogy a hozzájárulási arányt majd úgy állapítják meg, hogy az mindenkor biztosítsa az előnyét Ausztriának és biztosítsa az inferioritásáí Magyarországnak, és Magyarország fejlődését csak addig engedi meg, a míg nem veszélyes és a míg eszébe nem jut az országnak jogait visszakövetelni? T. képviselőház! Egy ilyen alkunak öntudatos keresztülvitelére nem tartom képesnek az akkori államférfiakat! Más politikai iskolának vagyok hive, más érzelmek honolnak az én lelkemben, de róluk ilyent feltenni hajlandó nem vagyok. Ha becsületes volt az a kiegyezés, — a mit kétségbe vonok minden oldalról, — akkor t. képviselőház, a közös intézmények folyományaként mindaz, a mit ezen közösség fentartására egyik-másik állam áldoz, az mind beszámítandó abban az arányban, a mit a közösség igényel. Két állam lépett közösségre, t. képviselőház ; ezt csak úgy lehet mérlegelni, mintha két ember lépett volna közös viszonyaik megállapítására ; mindenesetre mérlegelni kellett ezen közösség megkötésekor saját és a másik államhoz viszonyúit erőiket. Csakis ennek tudatában lehetett a szövetséget megkötni, csakis ennek tudatában tarthatták szükségesnek és megengedhetőnek a másik állammal közös megállapodásra jutni. Ha akár az egyik állam, akár a másik állam annak az államnak erejét, melylyel szövetségre akart lépni és szövetségre lépett, nem tartotta olyannak, hogy vele együttesen saját czéljait elérhesse, akkor ezt a szövetséget nem is volt szabad megkötni. Ebből kiindulva, én egy egész új eszmét akarok itt a képviselőház elé tárni. (Halljuk! Halljuk!) Ez az én eszmém az, — bizonyítottam már az eddigiekkel is,- de bizonyítani kívánom ezentúl is, — hogy bármeddig tartson Ausztria és Magyarország közt ez a közösség, mindaddig, míg ez a közösség tart, mindig a közösség megkötése alkalmával létezett erőviszonyokon alapulhat a hozzájárulás aránya. (Úpy van! a szélső haloldalon,) Egyik vagy másik állam erőviszonyainak változásához kötni a hozzájárulási arányt, nagyon helytelen dolog lenne. Ha megengedhetőnek tartanok azt, hogy a változott erőviszonyok szerint idomuljon a hozzájárulás, akkor a szerződő emberek közt az emberek egyénisége, az államok közt az államok önállósága egyszer s mindenkorra megszűnnék. Hát ugyan nem áll az államokra nézve az, a mi az egyénekre nézve áll? Vájjon lehet-e olyan kötésre gondolni, a hol az egyik félnek takarékossága a nem takarékos félnek prémiumává változnék? Lehet-e olyan szerződést kötni akkor, a mikor az állam a maga haladását, feltételeit biztosítani akarja, hogy lemondjon önfejlődésének minden biztosítékáról ? Köthetett e valaki olyan szerződést, a melyben egyik állam lemondása, megadása, erőforrása mindig a másik állam számlájára és hasznára irandó? (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ha a változott erőviszonyokat lehetne ezen hozzájárulási arány megállapítására felhasználni, akkor ne méltóztassanak szemet hunyni az előtt, hogy akkor igenis, joga van annak a két államnak a kiegyezés egész konczepczióját, a mely 1867-ben megalkottatott, egészen átdolgozni, és akkor a létező erők szerint annak kifejezést adni. (Úgy van! a szélső haloldalon ) Hódossy Imre: Talán megmagyarázza, mert ezt nem értem. (Felkiáltások a középről: Nem érijük! Tessék megmagyarázni!) Thaly Kálmán l Azt mondják, hogy nem értik! Komjáthy Béla: Hát azt állítottam és állítom, hogy csakis az akkori erőviszonyok volnának kötelezők arra nézve, hogy egyik vagy a másik állam a közös intézményekhez miképen járuljon. Ha a változó erők szolgálhatnak alapúi, akkor annak a munkálatnak is, a mely a közösséget megállapította, annak a kiegyezkedésnek, a melyen a közösség nyugszik, minden egyes alkalommal a konczepczióját is bíiálat alá kellene venni. (Egy hang halfelől: Ebben nincs logika !) Mert mikor Magyarország 1867-ben ilyen jogokkalszemben talán megengedhetőnek tartotta azon arányt magára vállalni, most, midőn annak felemelését követelik, annak a kiegyezésnek előnyeit is biztosítani kellene a maga szamára. (Úgy van! a szélső haloldalon.)