Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-507
220 507. országos fllés 1899. deczember 15-én, pénteken. millió forintra és Magyarországon 83 millió forintra teszi; a quótánk tehát itt is csak 13"32 0 /o. Ha pedig a nemzeti jövedelmet mérlegeljük, Horánszky Nándor Ausztriának nemzeti jövedelmét 1.163 millió forintra, Magyarországét pedig 373 millió forintra teszi s így e téren quótánk 24*32°/o-nak felel meg. Én azonban a magam részéről szintén elismerem azt, hogy Horánszky Nándor igen tisztelt képviselőtársam, — isii,erem az ő számításának alapját — itt kevésre tette a nemzeti jövedelmet Magyarországnál is, Ausztriánál is, mert hiszen a 373 millió forintnyi nemzeti jövedelemmel hogy tudnánk évenként állami költségvetésünk fedezésére 520—530 millió forintot kiizzadni? (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Bizonyos azonban és kétségbevonhatatlan, hogy Horánszky Nándor egy alapon eszközölvén a számítást Ausztriában is, Magyarországon is, az ő számítása is becses adatot szolgáltat arra nézve, hogy Magyarország és Ausztria nemzeti jövedelmei miként viszonylanak egymáshoz. (Halljuk! Halljuk !) T. ház ! A mikor én azt látom, hogy Földes Béla is arra a következtetésre jut tanulmányában, hogy Magyarország vagyonosodási és jövedelmi viszonyai még a régi quótához mérten is kedvezőtlenül alakultak, (Ügy van ! Úgy van! a szélső haloldalon.) és Horánszky Nándor t. képviselőtársam is ugyanarra a konklúzióra jutott, hogy tudniillik Magyarországnak még eddigi 31'4°/o-os quótája is túlmagas és megdöbbentően igazságtalan: akkor, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) a quótaszámon oly könnyen átsiklanunk nem szabad, mert bizony annak megindokolására igen kevés súlylyal bírnak a miniszterelnök árnak azon érvei, a melyeket a jelenlegi quótaszámnak a megindokolására felhozott, mert azzal az egyenes és a közvetett állami adók aránya igazságos kulcsot nem szolgáltathat, a mire nézve azt hiszem, mindnyájunknak egy véleményen kell lennünk, De azért sem nyugtathat meg a t. miniszterelnök úrnak a quótakules megindokolására előadott beszéde, mert hiszen azt láttuk, hogy ugyanazon az alapon, a melyen ő most, fizetési képességünkhöz képest megfelelőnek állítja a 34"4°/o-os quótát, akkor, midőn ő nem Magyarország miniszterelnöke, hanem a magyar quótabizottságnak volt az elnöke, a magyar országos bizottság egészen más eredményre jutott és ez az eredmény oda konkludált, a hová Horánszky Nándor t. képviselőtársam, Földes Béla, Papp Dávid, és mindazok a szakférfiak, a kik ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Azt mondja az igen tisztelt miniszterelnök úr, a mint emlékszem a szavaira, hogy lehetetlenség azt tagadni, hogy Magyarország haladt, fejlődött és ez a haladás és fejlődés különösen a mi állami egyenes adóink emelkedésében nyilvánult. Én azt megengedem, t. ház, sőt ép az a sajnos és végtelenül szomorú, hogy az adóink nagyon is magasra emelkedtek, és most látjuk az eredményét, hogy hova jutottunk azzal, hogy adóinkat, úgy egyenes, mint közvetett adónkat a a nemzeti erők számbavétele nélkül a végletekig fokoztuk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És én e tekintetben nemcsak Smialovszky Valér t. képviselőtársam vármegyéjére hivatkozom, a ki lelkesedett a quóta emeléséért és a kinek földiéi is annyira lelkesednek érte, hogy tömegesen szöknek ki az országból. Én az országnak arról a vidékéről való vagyok, a melyet úgy ismerek, mint tejjel-mézzel folyó Kánaánt és én lelkiismeretesen és legjobb meggyőződésem szerint állíthatom, hogy az állami közterhek hozzájárulván ehhez a helyi különböző közigazgatási, egyházi, ármentesítőtársulati és egyéb terhek, mindezek a népre oly óriási mérvben súlyosodnak, hogy nálunk is az elszegényedésnek a jeleit láthatjuk. Hódmezővásárhely és vidékén az úgynevezett szoczíalizmus, a melyről olyan sokat irtak és beszéltek az utóbbi időkben, egyenesen a nép elszegényedésében birja gyökerét. Hogy a mi haladásunk nem gazdagodás volt és a mi haladásunk nem gazdagodásunkat bizonyítja, arra nézve csak az 1898. évi zárószámadásunkat kell a kezünkbe vennünk. Ha megtekintem az 1898. évi zárószámadásunkat, az állami adósságunknak egy elijesztő óriási tömege áll szemben a mi haladásunkkal, mert mennyi a mi állami adósságunk, t. ház? Hivatalos kimutatás szerint az állami adósság volt Í898. deczember 31-én 2.213 millió forint, és ha ehhez hozzáadjuk a szenvedő hátralékokat, azt találjuk, hogy összes passzívánk 2.444 millió forintra emelkedett, vagyis megközelítette a harmadfél milliárdot. Smialovszky Valér: Hát az aktivák? Endrey Gyula: Smialovszky Valér t. képviselőtársam az aktívákat kérdi? Arra is felelek, t. képviselőtársam. Az aktivák a zárószámadásban 3.060 millió forintot tesznek ki. De hogy van ez felvéve? Méltóztassék csak a zárószámadásban megnézni, hogy az ingatlanok mily magas értékben vannak feltüntetve. Az operaház ott szerepel 3,600,000 forinttal s a középületek közt az új országház, ha jól emlékszem, 12 millió forinttal. Ez nem valóságos érték és nem reális vagyon. Leltárának elkészítésénél ily módon még egy kereskedő sem járhatna el, hogy minden értékveszteség leírása nélkül, évről-évre, 30 esztendőn keresztül egy értékben vegye fel ingatlanait. Hát a másik oldalát is bemutattam az éremnek. És mit szólna t. képviselőtársam az olyan emberhez, a ki 1867-től fogva úgy gazdálkodott volna, mint a magyar állam, hogy akkor, midőn 1867-ben egy krajczár törvényes adóssága nem volt, ma a 67-es közösügyes gazdálkodás
