Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-506

212 506. országos ülés 1899. deczember 14 én, esfltörtökSn. támadták meg osztrák részről azzal az argumentummal, hogy Magyarországnak a vámbevétele körüli részesedése oly nagy kedvezmény, a mely kedvezmény a quótához viszonyítva milliókra menő nyereség Magyarországra nézve. Nem akarom az idő előrehaladottságára való tekintettel becses türelmüket sokáig igénybe venni, (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon) de azt megkell mondanom, hogy Magyarországnak a vámbevételek körüli részesedése önállóan abszolúte nem tényező, mert Magyarországnak a vámbevételek körüli részesedésénél és illetőleg, azon számok megállapításánál, a mely szerint az a megvámolt árú ma Magyarország határ/n bejön, nem azzal kell kezdeni, a mivel kezdik, hogy a határokon elvámolt árúkat számolják, hanem azzá] kell kezdeni, hogy megállapítsák, mennyi árút fogyaszt Magyarország olyant, a melynek proveniencziája nem magyar terület, mert mindazon árúkra nézve a. vátrot Ausztria javára, Ausztria kezére, Ausztria zsebébe fizetjük. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Röviden akarok foglalkozni egy kérdéssel, de méltóztassék megengedni, hogy ezzel foglalkozva rámutassak arra, hogy minden gazda, minden közgazda, a ki ezzel a kérdéssel komolyan, elfogulatlanul foglalkozik, arra a konklúzióra jut, hogy Magyarországnak az önálló vámterület felállítása nemcsak joga, de önmaga iránti kötelessége is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem veszem fel most ebben a kérdésben a vitát, de a t. miniszterelnök úr azon nézetével szemben, a mely a vámterületre vonatkozik, rámutatok én is arra, hogy Magyarországnak az önálló vámterületre való jogosultsága nem azért nem nyer érvényesülést, mert a törvényben nincsen eléggé kidomborítva, nem, mert Magyarország érdeke volna veszélyeztetve az elkülönítés által, hanem igenis, nem fogjuk kiküzdhetni ezen jogunkat — legalább valószínű, hogy nem egykönnyen és egyszerű szóvitával, — az önálló vámterületet mindaddig, míg kormányainkban nem lesz elég energia, hogy az osztrák érdekekkel szembeszálljanak és pedig fel a legmagasabb fórumig, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mert a legfőbb és döntő befolyású akadáljnak én azt tartom, hogy — legalább az én tudomásom szerint — a császári ház vagyonának legnagyobb része osztrák ipari vállalatokban van gyümölcsözőleg elhelyezve, (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) és így a czászári ház nem tud magán erőt venni, hogy Magyarország önállóságának elismerése mellett saját nyereségéről legalább részben lemondjon. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kubik Béla: Ez elleu mer-e valamit tenni a miniszterelnök ? Bárta Ödön: A t. miniszterelnök úr Deák Ferenczre hivatkozik saját álláspontjának megerősítése végett; én is Deák Ferenczre fogok kivatkozni. Komjáthy Béla: Akkor rosszul jövünk ki! Barta Ödön: Tessék nyugodtan lenni, én nem adok okot ilynemű aggodalomra ! 1869. május 20-án Deák Ferencz így nyilatkozott (olvassa): »Két körülmény változtathatja meg nézetetemet: vagy újabb és eddig nem ismert alapos érvek és okok, vagy azon tapasztalás, hogy csalódtunk, midőn a kiegyezést veszélytelennek hittük, mert a gyakorlat igazolta az ellenkező véleményüek aggodalmát.* Van-e itt a házban valaki, vagy van-e az országban gondolkodó és pártfegyelem által nem korlátolt elhatározása ember, a ki megtagadná azon állításomat, hogy Deák ezen nyilatkozata értelmében rég elérkezett az ideje annak, hogy ez a közös viszony végleg megszüntettessék és Magyarország állami önállósága úgy közgazdasági, mint politikai téren teljes mértékben visszaállíttassék. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mind a két feltétel, melyhez Deák ezen elhatározását kötötte, bekövetkezett. Azt mondta: ha azt fogja látni, hogy csalódtunk. Hát nemcsak csalódtunk, hanem csalattunk; csaltak és loptak bennünket 30 éven át. (Mozgás.) A másik feltétel volt a kiegyezés veszélytelensége. Annyi veszély, mely ezen műre ráhárult, még oly összetartó párt segélyével sem hárítható el, mint a mely most ezen mű összefoldozására vállalko • zik. A kiegyezési állapotok tarthatatlanok, erről — nem itt, hanem Ausztriában — elég tapasztalatot szerezhettek a t. miniszter urak, ha ez iránt érdeklődni méltóztattak. Eötvös József szintén egyik nagy alakja volt annak a kornak, melyre a t, miniszterelnök úr tegnap hivatkozott s ő azt mondta egyik felirati vitában (olvassa): »Neoi látom át, miért kellene a birodalom hatalmi állásának fentartására mindig csak Magyarországnak áldozni, miért kellene a magyar nemzetnek többet áldozni, mint másnak; miért ne követelhetne saját érdekében ő is áldozatokat másoktól; s mert ezt nem látom át, nem is érzem magamat feljogosítva, hogy hazám alkotmányos érdekeit, nemzeti önállásunkat bármily érdeknek feláldozzam.« Én is ezt állítom, t. ház. A kiegyezési egész komplexumon keresztül minden egyes intézkedésnél előljártunk, csak azért, hogy az osztrákoknak feltálaljuk készen mindazon előnyöket, melyeket ők maguk a kiegyezésben kierőszakolni elég ügyesek és kitartók voltak, valamint jogot adjunk nekik arra, hogy a mi nekik nem tetszik, azt akkor dobhassák vissza, a mikor érdekeik azt kivánják! (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az idő előrehaladtára való tekintettel bőveb-