Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-506

506. országos ülés 1899. deczember 14-én csütörtökön. 201 tátott körülménynek, hogy Magyarországnak fejletlenebb, néha néha szándékosan is elhanyagolt állapotánál fogva, azon szükségletek, melyek e királyság törvényes önállóságának helyreállása után minden irányban nyilvánultak, a jövedelmek erőszakosabb növelését is követelték; hogy pedig ezen szükségletek kielégítésére még a 265°/o-kal felemelt bevételek sem voltak elegendők, igazolja azon tény, hogy Magyarország államháztartásában az 1868—1894. években együttvéve 691,950.000 forint hiány állapíttatott meg, a mely összeget kölcsönökkel kellett fedezni, holott Ausztriában ugyanazon idő alatt csak 296,405.000 forint hiány merült fel.« Hát, t. ház, a 89 és 265°/o-os emelkedés ténye hivatalos adatok alakjában feküdt előttünk évek ótn, az igen tisztelt miniszterelnök úr aláírásával, olyan adatok alakjában, a melyek tárgyalás alapját is képezik. (Ugy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezzel szemben minden ellenkező állítás vitatása meddő kísérlet maradt, és hivatkozva a tegnapi nagy sikerre, a melyet a t. miniszterelnök úr akkor vívott ki, a midőn Komjáthy Béla képviselő úr ezen adatát leczáfolta, fentartom azon állításomat, hogy ez a siker balsiker volt, (Úgy van! a szélső haloldalon ) T. ház! Hentaller Lajos t. képviselőtársam már tegnap, habár csak érintette, de mégis felemlítette, hogy a quótabjzottságok összeállításában a rendszer bizonyos folytonosságot állapított meg, és ennek tulajdonítható jórészt, legalább szerintem, az a sajnos helyzet, hogy a quótabizottságok abból a labirinthusból, a melybe 1867-ben belebonyolódtak, kibonyolódni sem képesek, mert az önálló gondolkodás tényezője hiányzik. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) A folytonosság alapjára állva a külön, önálló, rendszerbe foglalt gondolkozás, az ország érdekeinek külön alapon való estimácziója teljesen háttérbe szorul. (Úgy van! a szélső baloldalon.) És, t. ház, a mikor Hentaller Lajos t. barátom arra mutatott rá, hogy az 1896-ban, illetőleg 1896. évtől 1899-ig működött quótabizottságok között csak annyi különbség vsn, hogy azon időben a miniszterelnök ár és Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter úr is tagjai voltak, most pedig nem tagjai, ő arra az álláspontra jutott, hogy ebből talán le kellene vonniok a konzequeneziát, mert 1896-ban más álláspontja volt annak a quófabizottságnak, mint a minőt most a t. ház előtt elfoglalt. Én azonban más nézeten vagyok. Én eleinte azt hittem, hogy ennek a két bizottsági tagnak a quótabizottságból való kimaradása eredményezte azt, hogy 1899-ben felemelt quótához jutottunk, de, sajnos, az igen t. miniszterelnök úr engem tegnap az ellenkezőről győzött meg. Az igen tisztelt KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXV. KÖTET. miniszterelnök űr ugyanis nagy önérzettel és határozottsággal mutatott rá arra, hogy nemcsak a quótabizottság 1896. évi jelentéseiben találhatók nyomai annak, hogy ez a quótabizottság nem volt olyan merev a maga állásfoglalásában, mint a minő merevséget a konklúzió mutat, hanem a sorok közt már 1896-ban sejtetni engedte osztrák testvéreinkkel azt, hogy — »Csak kérjetek, csak kopogtassatok, megadatik nektek, be fogtok bocsáttatni!« (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt eddig csak sejtelemként tartottuk magunkban, de a t. miniszterelnök úr tegnap enné! jóval tovább ment. A t. ház emlékezni fog reá, hogy csakhamar a miniszterelnök székfoglalója után a közgazdasági érdekek iránti kíváncsiságból, — legalább a túloldalnak interpretácziója szerint ezen okból — de hazafiúi kötelességünk által is sarkalva, indíttatva éreztük magunkat arra, hogy a miniszterelnök úrhoz ismételten kérdéseket intézzünk az iránt, hogy minő álláspontot foglal el a quótakérdésben, és különösen tekintettel arra, hogy az előző kormány ellenében igen nyomatékosan, igen jogosan, igen alaposan, támadások intéztettek részünkről, a miatt, mert Magyarországot a jövendőbeli közgazdasági helyzet mikénti alakulása iránt tájékoztatni nem akarta, igen igen helyes konzequens dolog és hazafias kötelesség is volt az ellenzék részéről, az újonnan alakúit kormány fejétől azt kérdezni, bogy minő álláspontot foglal el azon kérdésekben. Akkor az igen tisztelt miniszterelnök úr státusférfiúí előrelátásra, mérsékletre és bölcseségre való hivatkozással, utalva Magyarország érdekeire, a táloldal élénk helyeslése mellett azon álláspontra helyezkedett, hogy ez státustitok, azt nem lehet elmondani, mert hiszen a mit a mi miniszterelnökünk, mint maximumot mondana itt, az az osztrákokkal folytatott tárgyalások keretében minimumként tekintetnék, és egyenesen ösztönzésül szolgálhatna az osztrákoknak, hogy magasabb igényiekkel lépjenek fel. Ez olyan argumentáezió volt, a melylyel szemben, tekintettel arra, bogy a t. többség magáévá tette, tehetetlenül kellett állnunk, ég várnunk, hogy vájjon aggodalmaink csakugyan megfognak-e valósulni. És tegnap mit hallottunk? Ugyanazzal a lelkesedéssel, a melylyel a t. többség a miniszterelnök úrnak ezt az államférfiúi begomboltságot honorálta, — a megnagyobbodott többség, — most a miniszterelnök úr tegnapi leleplezését is nagy applausussal fogadta. A t. miniszterelnök úr elmondotta nekünk, hogy álláspontja nem új dolog, mert ő ezt már 1896-ban elmondotta mint quötabizottsági elnök, nem egy képviselőtársának, hanem saját választókerülete érdemes választóinak is. "3 Én igazán meggyőződésből, és lelkesedéssel 26