Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-504

j 4-2 •'•<>*• országos illés 1899. deczeniber 13-én, kedden. nyünkre van a mérleg, és e tekintetben meghajlok a t. ellenzék előtt is, mert a parlament tekintetében határozottan hozzájárult ahhoz, hogy a mi parlamentünk Európában még mindig megóvta a maga tekintélyét és fensőségét. Áttérek azonban beszédemnek tárgyára, tulajdonképein czéljára, tudniillik arra, hogy a közgazdasági bilanezia tekintetében bebizonyítsam a magam szerény véleménye és eszközeivel, miszerint e tekintetben az igen tisztelt ellenzék által festett közgazdasági kép határozottan túlzott és bármily mértékben méltánylom is azt a lehetőleg tárgyilagos és nagy munkára valló összeállításokat, a melyeket az előttünk szóló képviselő urak, nevezetesen Komjáthy Béla és Kossuth Ferencz elénk tártak, de azoknak adatai szintén a mi álláspontunk mellett bizonyítanak. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Ha a t. képviselő urak oly kegyesek lesznek engem meghallgatni, állításomat igazolni is fogom. Komjáthy Béla igen tisztelt képviselőtársam bebizonyította előttünk ékesen, szépen és kiváló adatokkal, hogy 1867-ben milyen visszamaradottak voltunk; de nem is lett volna helyes, ha azt bizonyította volna, hogy szegények voltunk, mert én elismerem, hogy volt ősereje a magyarnak és megengedem azt is, hogy ennek az őserőnek fennmaradásában érdeme van annak a szomorú állapotnak, a melyben azelőtt voltunk. Ez a szomorú állapot, az abszolutizmus korszaka hozta össze ismét a magyart minden téren. Barta Ödön: Ausztriával! Smialovszky Valér: Nem Ausztriával. Kérem, ne méltóztassanak zavarni, nem vagyok oly kitűnő szónok, mint a képviselő űr. Igazat adok Komjáthy Béla képviselő úrnak, mikor azt mondta, hogy a közgazdasági téren elért eredményeket ez a korszak szintén nagyon hátráltatta, visszavetette. De elfeledkeznénk gróf Széchenyi István politikájáról, hogy ha ebben a házban el nem ismernők, hogy mennyire ment a nemzet előre nevezetesen azon agitáezió segítségével, a melyet ezen a téren a védegylettel Kossuth Lajos, az önök ideálja . . . Barta Ödön: Hát az öné nem? (Zaj a szélső baloldalon.) Smialovszky Valér:... és az én ideálom is . . . ezen a téren kifejtett. Széchenyi közgazdasági politikáját azonban mindnyájan igen gyorsan el szoktuk felejteni. Ez a baj és ez az ellenzéknek legnagyobb hibája, hogy csak gravaminákkal foglalkozik . . . Barta Ödön: És nem vasutakkal! (Derültség a szélső baloldalon.) Smialovszky Valér: Kérem, ez egy rossz jelszó, a mely után nem szabad indulni. Nekünk igenis foglalkoznunk kell közgazdasági kérdésekkel; tessék csak megnézni Angliát és az ott szerzendő tapasztalatok alapján eldönteni, hogy nem helyes dolog-e az, közgazdasági politikával foglalkozni, a mikor mi közgazdasági visszamaradottságunkból ki akarunk emelkedni? Komjáthy Béla és Kossuth Ferencz bizonyítása a mellett szól, hogy 1867-ben csakugyan nem voltunk olyan állapotban, hogy arra a panaczeára, a melyet a t. ellenzék annak tart, az önálló vámterületre menjünk át. Ez erős bizonyítéka annak. A mi pedig a második bizonyítékot illeti. hogy 1899-ben mennyire vagyunk visszamaradva Ausztriával szemben, arra nézve szükséges, hogy egyet-kettőt elmondjak. Először is véleményem szerint nem helyes dolog, ha mindig csak Ausztriával hasonlítjuk magunkat össze. Meg kellene próbálnunk, hegy sokkal szebb, sokkal magasztossabb példákkal hasonlítsuk magunkat össze, a nyugati kultúra igaz példáival. De mivel együtt élünk Ausztriával és el kell ismernünk, hogy vele szemben bizonyos kényszerhelyzetben vagyunk, összehasonlítási adatainknak ez a legelső formája s így helyes, ha ezt az összeállítást megcsináljuk. És ha ezt az összeállítást megcsináljuk, akkor is bebizonyították épen az az igen tisztelt képviselő urak, hogy csaknem minden téren legalább is 20°/o erejéig emelkedtünk, sőt bebizonyították, hogy bizonyos tereken magasabb a perczent. Egyébiránt nagyon kevés teret tudnának is felhozni az igen tisztelt képviselő urak, a hol 20 perczentnél kevesebb volt az emelkedés. Ez tehát erős bizonyítéka annak, hogy 1867 óta ezen az alapon is fejlődtünk közgazdaságilag. De már, ha veszszük, hogy mi ezen, mondjuk, 1867-ben megszaporodott őserőnket jobban is kihasználhattuk volna, főleg ha nemesak Ausztriára tekintünk mindig és ha nem azt kutatjuk örökösen, hogy mit okozott velünk szemben Ausztria, hanem ha a saját gyengeségeinket is veszszük, ha odaállítjuk azt, hogy 1867-ben közgazdaságilag csakugyan tapasztalatlanok voltunk, ha odaállítjuk azt, hogy keleti passziónknál fogva talán nagy urak és gazdagok módjára rendezkedtünk be sok tekintetben: akkor nem lehet azt mondani, hogy nem fejlődtünk éa nem lehet azt mondani, hogy nem fejlődhettünk volna még jobban. Épen ezért, ennek a gazdasági mérlegelésnek tekintetében, azt hiszem, hogy a saját érdekünkben, a saját fészkünk érdekében sem szabad olyan sötét színekben festeni ennek az országnak a helyzetét. Ha pedig veszszük (Halljuk! Halljuk!) — és itt bocsánat, hogy mindig mérlegelésről beszélek akkor, a mikor egy nagy számadásról szólunk — államháztartásunkat: ugyan kérdem az igen tisztelt képviselőházat, hány esztendő óta nem csinálunk adósságot? (Derültség a szélső baloldalon.) Kérem, tessék rá felelni!