Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-502
deezember 9-én, szombaton. |04 S f >2. országos filés 1899. tak, akkor mi az hát, a mivel menteni tudják eljárásukat? Elvileg helyes, hogy a fogyasztási adóterületén igyekeztek a helyzeten javítani. A hiba csak az, hogy ezt kompenzáczió tárgyává tették a quótánál. De, t. képviselőház, vizsgáljuk meg most ezt a jnnktimot közjogi szempontból, melyre már ráutaltam, és gazdasági szempontból, a melylyel most foglalkozni akarok. Hol van az a prinezipium, a mely megengedi, hogy alkotmányosan kormányzott nemzetek előtt ezen tan hirdettessék, a melylyel itt találkozunk ? Mi az az átutalási eljárás, t. ház ? Jelenti azt, hogy a menynyivel több fogyasztási adó alá kerülő czikk a magyar fogyasztó közönség által Ausztriától elfogyasztatik, annyival több téríttetik nekünk vissza Ausztriától fogyasztási adó czímén és megfordítva. A mi tehát világosan jelenti azt, hogy ez az átutalási eljárás, eltekintve attól, hogy a mi károsodásunk, a mint kimutattam, t. ház, figyelembe nem vétetett, egy teljesen hamis közgazdasági tételt is állít fel. Ez tudniillik prémium az osztrák ipar azon termékei javára, a melyek fogyasztási adók alá esnek és quarantain a magyar ipar fejlődésével szemben, mert nekünk a fogyasztási adók átutalásából pénzügyi hasznunk csak akkor lehet, ha minél több árút fogyasztunk el az osztrák piaczról, a mi pedig csak akkor következhetik be, t. ház, hogyha saját iparunkat mesterségesen csökkentjük és dekomponáljuk csak azért, hogy annál többet fogyaszthassunk az osztrák czikkekből. Ha pedig a mi iparunk, a czukor, a sör, a szesz és az ásványolaj kérdéseiben úgy emelkedik, hogy a mi átvitelünk Ausztriába nagyobb összegeket ér el, akkor természetszerű, hogy ezen a területen nemcsak hogy nem nyerünk, hanem tisztán veszítünk. Szóval minél nagyobb az átutalás kérdésében a pénzügyi eredmény, annál nagyobb a közgazdasági veszteség. (Igaz! Úgy van! a szdsö baloldalon.) Ez csak tiszta dolog, t. képviselőház. Már most, ha így van a dolog, . . . (Folytonos zaj a szélső baloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Polónyi Géza: . . . micsoda panaczea az a nemzet számára, a magyar nemzettel elhitetni, hogy ime te neked nem lesz nagy bajod, mert az átutalás révén többet kapsz, legalább annyit, a mennyi a quótaemelés következtében előáll. Hát a szesznél, t. képviselőház, már láttuk, ez eleven példa Magyarország számára. Volt idő, hogy 12 milliót meghaladta a Magyarország számára adott restituczió. Ez ma már leszállt a 0-ra. Miért? Mert szesz-iparunk fejlődött, daczára annak, hogy a gyümölcs-szeszfőzdéket a legújabb törvénynyel telhetőleg megsemmisítik. (Felkiáltások a szélső baloldalon : Az igaz !) Már most, t. ház, óhajtom, várom is, hogy a magyar kormány mindent el fog követni arra, hogy a sörnél, a czukor, az ásványolajnál évenként hasonló eredményeket érhessen el. Ha pedig 10 esztendő alatt elérjük azt, hogy ezen a területen nem lesz mit kompenzálni, akkor egy közgazdasági előnyt biztosítottunk ugyan Magyarország számára, de akkor hol marad, t. miniszterelnök úr, a quóta-kompenzáczió ? Nincsen kompenzáczió! Itt aztán rá kell térnem a t. miniszterelnök urnak arra a gondolatára, mely a múltkor interpelláczió alkalmával itt megnyilatkozott. (Ralijuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Csupa törvénytelenség és az 1867: XII. törvényczikknek sarkaiból való kiforgatása az, a melylyel most találkozunk. (Igaz!) Nem akarok itt bővebben beszélni a delegáczió által czélzottindemnityről, nem akarok arról szólani, hogy a delegáczióból törvényhozó testületet akarnak csinálni. Széll Kálmán miniszterelnök: Mit akarunk? (Zaj.) Polónyi Gézaí Törvényhozó testületet! (Ellenmondás a jobboldalon.) Csak vizsgáljuk meg, t. ház, ezt az átutalási kérdést a miniszterelnök álláspontjából. (Halljuk!) Én a magam részéről, kijelentem, hogy akkor, a mikor a paktumbeli javaslatok sorsa felől nyilatkozik a miniszterelnök úr, nyilvánvaló tévedésben van. Széll Kálmán miniszterelnök: Mibeu? Polónyi Géza: Tévedésben. Köztünk senkinél nem volt, nem lehet félreértés aziránt, hogy ezt a kiegyezési komplexumot mint egységes egészet tekintsük s annak folytán megállapíttatott, hogy ha ebből az egész komlexumból csak egy rész is ki lesz ragadva, megdől, az egésznek össze kell dőlni. A konkluzum tehát az volt, és az marad, hogyha az osztrákok ezt a kiegyezést alkotmányos úton úgy, a mint van, el nem fogadják, a quóta, a vámszövetség kérdései halomra dőlnek és az országnak meg lesz a teljes szabad rendelkezési joga az egész vonalon. (Igaz! Úgy van/ a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Meg van irva a törvényben! Polónyi Géza: De a miniszterelnök úr most azt mondja: ha Ausztriában nem fogadják el esetleg parlamentáris úton —- meglehet hogy, elfogadják — akor majd életbe léptetik a 14. szakaszszal, mertéuazzal is megelégszem. Ha pedig azzal sem léptetik életbe, ő majd csinál retorziót. Vizsgáljuk ezt meg! Nagyon szeretném, ha a t. miniszterelnök úr ezen érveimet megfontolván, megczáfolná, vagy belátná tévedését. A 14. §-al való kormányzás elvi jelentőségéről és annak az 1867: XII. törvényczik 25. §-ba való ütközéséről nem akarok általános vitába bocsátkozni, csak utalok azokra, a miket eddig ebben a kérdésben
