Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-480

2g 480, országos ülés 1899, október 3-án, kedden. múlva az szólaltat fel, hogy itt a ház előtt kinyilatkoztassam, meg vagyok győződve, hogy ő azon nemzeti régi, ős jellemek egyik ingatlan híve volt, a kik jónak tartották hazánkra nézve, hogy hazánk alkotmányos önállósága, függetlensége fentartása mellett hozzácsatoltassék az ausztriai császár szekeréhez. Ez szerintem szerencsétlen eszme, de századokon át jellemükhöz nőtt kötelességérzetük volt, hogy hívek legyenek nemzetük alkotmányos szabadságához, de egyúttal hívek az 1723-ban megkötött örökösödési törvényhez is mindaddig, míg azon fejedelmi ágak, melyek ekkor megválasztattak, eleget tesznek esküjökkel is megerősített azon kötelességüknek, hogy Magyarország alkotmányos szabadságát, régj, ősi és ezek szerint alkotandó törvényét megtartják. Gróf Batthyány Lajos tehát ezen nemzeti és hazája alkotmányos szabadságához való hűségéhez hozzá csatolván azon fejedelem és fejedelmi ház iránti hűséget is, mely a nemzet alkotmányos törvényeire esküjét letéve, azokat meg is tartja, ennek a kettős érzetnek esett áldozatul a vesztőhelyen. Azért kérem a t. kormányt, emelkedjék fel az államférfiúi helyzetre ée oda fönn megokolván a történet igaz tényeivel, mutassa meg és hitesse el, hogy í^róf Batthyány Lajos egyike azon Ősi jellemeknek, a ki hazája szabadságát összekötve az alkotmányos szabadságot biztosító fejedelmi házzal, ennek a hűségnek esett áldozatul. Azt elhallgatom, mi történt volna, ha gróf Batthyány Lajos ezt nem teszi és el nem marad azon országgyűlésről, mely azután dicsőséggel vezette szerte e hazában a honvédelem győzelmes csatáit, és csakis egy meggondolatlan, könnyelmű, bajtársait botorul a hóhérbárdaak kitevő, hazáját pedig könnyelműen, feltétlenül feladó fegyverletétel által okozója volt a bekövetkezett gyászeseteknek, hazám bekövetkezett veszedelmének. Ezeket elhallgatom, de kötelességemnek tartom én, a ki tanúja voltam azon időknek, gróf Batthyány Lajos első kormányelnöknek és az akkor kivégzettek emléke iránt kijelentenem, hogy Batthyánynak nemcsak a nemzet, de a fejedelem, a fejedelmi ház iránti hűsége kötelességévé teszi a nemzetnek, hogy kogzorúját azok sírjára akkor, midőn a polgárság — ha jól emlékszem október 8 án, — fogja koszorúját letenni, a képviselőház elnöke és kormánya jelenlétében és a honvédség kivonulásával letegye, és így pártolom Kossuth Ferencz képviselőtársam javaslatát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon,) Tóth János jegyző: Visontai Soma! Visontai Somal T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk/) Egy nagy nemzeti ünnep, a mely az egész nemzetet kegyeletre ébreszti és minden magyar ember szivében kegyeletes, hálás érzelmeket kelt, ez a nagy nemzeti ünnep, azt látjuk, hidegen Nagyja a magyar kormányt. A kormány, a melynek tulajdonképen elsősorban kellene irányt adnia mindenre, a mi társadalmi, politikai és nemzeti jelentőségű, ez a kormány, a mikor arról van szó, hogy a nemzet lerója kegyeletes háláját Magyarország mártírjai iránt, elzárkózik, titkolódzik, a titokzatosság leplével igyekszik tetteit beborítani és hallgatva oda tendál, hogy ez a nagy nemzeti ünnep minél kisebb tért foglaljon el és minél kevesebb zajt üssön a nemzet és a társadalom keretén belül. Önkéntelenül arra ébred a magyar állam ós a magyar nemzet, hogy tulajdonképen ötven évvel a szabadságharcz elmúlta után kérdenie kell, önálló-e, vagy pedig csak megszállott tartomány ? (Úgy van! Úgy tan! a szélső baloldalon.) Vájjon mindazokért az áldozatokért, a melyeket nemcsak a nemzet biztonságáért, hanem a trón fönnállásáért is hoz, megtalálja-e a viszonzást ott, a hol azt leginkább keresi és leginkább föllelnie kell. Csodálatos jelenségnek voltunk tanúi, t. képviselőház, annak, hogy Kossuth Ferencz t. képviselő úr, Kossuth Lajosnak a fia fölkelt e házban és a legnemesebb loyalitástól áthatva konstatálta a trón és a nemzet közötti kibékülés tényét. Konstalálta az aradi vértanúk szomorú elhunytának félszázados évfordulójakor, a mikor feledni elsősorban nem nekünk, hanem másoknak kellene, (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) és felhívta a, kormányt kegyeletes tény gyakorlására, akkor, t. képviselőház, a mikor a kiengesztelődés nem a nemzetnek kormánya útján, hanem a királynak a nemzet útján kellene keresnie. A történelemben, azt hiszem, elég példát fogunk arra találni, hogy nemzetek küzdelme a trónért és a királyért eredményesen csak addig tarthat, a míg az a belső érzés és az a megingathatatlan tudat hatja át, hogy a nemzet létéért és a trón biztonságáért való küzdelemnek belső tartalma és czéljai ugyanazok. Ha nem leli fel azt, akkor a trón és a nemzet közt oly nagy űr keletkezik és oly tátongó mélység nyílik a nemzet szemei előtt, a mely maholnap be nem tölthető és át nem hidalható. Annál inkább azt hiszem tehát, hogy kell minden magyar államférfinak hasonló alkalmakkor, minő a mostani, azon kötelességeknél fogva, a melyekkel nemcsak a nemzet, hanem a trón iránt is tartozik, ezen kötelességet egymással összhangban gyakorolni. Minthogy pedig ez most, úgy látszik, nem sikerűit; minthogy fájdalommal kell tapasztalnunk, hogy a vértanúk sírjánál ott lesz a nemzet zöme, de hiányozni fog a magyar kormány és a hadsereg, tehát az államszervezetnek azon alkotó részei, a melyek nélkül nem tudjuk az államot erősnek, nagynak