Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-466

4CG. országos ülés 1899. juntns '22-én, csütörtökön. Si 1910-ig fennáll, azon esetben is közös bankjegy marad, ha Ausztriában a viszonosságot nem bírjuk fentartani, ha Ausztriában a vámközösséget nem birjuk fentartani, ha serami más viszonyunk aem marad fenn, mint a perszouál unió, melynek egyedül van ma törvényes alapja, akkor is van egy közös intézmény, a közös jegybank és akkor létesítünk egy közös intézményt a határidő egyesítése czímén, a mikor arra abszolút szükség nincs, mert teljesen egyesítve van minden határidőnk most; a bank is lejárt, a vámviszony is lejárt, csak külkereskedelmi viszonyaink nincsenek együttesen rendezve. Ezzel a kérdéssel nem akarok bővebben foglalkozni; nem akarom ismételni azon argumentumokat, a melyek százszor elhangzoltik minden oldalról, hogy ezután sincs biztosítva az, hogy azok a határidők össze fognak esni, mert mi az egész külföldnek törvényeket nem szabhatunk, és végtére, ha azt mondjuk, hogy továbbra nem köthetők a szerződések, épúgy mondhatják ők, hogy »mi meg csak rövidebb időre kötünk és másképen nem kötünk.« Akkor megint nem esik össze a határidő, mert a bankügy érvényben van, a többi intézmény pedig nincs. Tehát, t. ház, azt a teljes összhangot vámközösség mellett létrehozni lehetetlenség, és ha állnak azon argumentumok, a melyeket a t. miniszterelnök úr felhozott, és a melyekre talán e törvényjavaslat tárgyalása folyamán lesz alkalmunk visszatérni, a melyekkel most a t. ház türelmét fárasztani nem akarom; ha állnak azon argumentumok, a melyek a mellett szólanak, hogy hiszen a kötendő szerződéseknél ránk nyomást nem gyakorolhatnak, akkor kérdem, hogy ezek az argumentumok ma nem állnak-e fenn, és 1902-ben, vagy 1903-ban nem állanak-e, csak 1907-ben fognak állani? Nem így van, t. ház; nem a mi érdekeink megvédése végett volt erre szükség, hanem egészen más szempontokból, a melyeket itt a t. képviselőházban oly gondosan szoktak kerülni. Nem akarok e kérdésben újabb vitit felidézni; az igen tisztelt miniszterelnök úr igen jól tudja velem együtt, hogy az nem vívmány, hogy mi 1907-ig eszközölhetjük a rendezést. Tehát, ha nem vívmány, akkor ennek az ellenkezője. (Mozgás jobbfelöl.) Széll Kálmán miniszterelnök: A többivel együtt, nem izoláltan ! Barta Ödön : Hát, t. ház, én akezeptálom a kérdést úgy, a mint van, s azt tartom, hogy nem vívmány, és ha nem vívmány, akkor az én tiszteletteljes nézetem szerint áldozat. (Halljuk! Halljuk !) A mi viszonyunk közepette, a melyben mi Ausztriával állunk, a mi nem vívmány ránk nézve, az egy Ausztria javára hozott áldozat. A fenforgó esetben be is tudom ezt bizonyítani, és pedig azzal a politikai nagy névvel, KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXIII. KÖTET. a melyet a miniszterelnök úr a miniszterelnöki székbe hozott. Ha a miniszterelnök ár, és azok az általam igen tisztelt komoly és érett politikusok, a kiknek politikai múltja iránt oly nagy tisztelettel viseltetem, és a kik közt Horánszky Nándor t. képviselő urat első helyen említem, ha azok a t. képviselőtársaim úgy lettek volna meggyőződve, hogy az állandóság, bizalomgerjesztő állapot s gazdasági biztonság csak úgy valósítható meg javunkra Ausztriával és a külfölddel szemben, hogyha mi 1907-ig rendezzük Ausztriával való viszonyunkat, akkor én nem hiszem se a tárgyalásban résztvett képviselőtársaimról, se a miniszterelnökről, hogy ezt nem így formulázták volna. Pedig nem így formulázták, hanem a formulázott feltételek szerint 1903-ig és feltételesen még egy évig Terjedt volna a törvény hatálya. Az igen tisztelt miniszterelnök úr ezen programm megvalósítására vállalkozott, a mit bizonyosan nem tett volna, ha tudta volna, hogy az 1907 ig való rendezés előnyösebb, vagy azon meggyőződésben lett volna, melyet most hirdet; mert ha ezen meggyőződésében mást fogadott volna el, mint a mit. legjobbnak tartott, akkor nem lett volna olyan őszinte, mint a minő őszinteséggel a köztiszteletet kiérdemelte. Azt hiszem, elég klasszikus tanúra hivatkoztam, a midőn a t. miniszterelnök úrral magával bizonyítottam, hogy e kérdésben nem vívmánynyal, hanem Ausztria irányában hozott áldozattal állunk szemben. (Egy hang jobbfelől; Nem áldozat!) Ha nem áldozat, akkor a t. osztrák kormány azzal az ő ismeretes jóakatával azért az ellenáldozatot képező valamiért fizetett-e volna nekünk valamit? Már pedig az igen tiszteli kormány álláspontja szerint kaptunk is érte valamit, még pedig nem is jelentéktelen dolgot. Tudom, hogy a miniszterelnök úrnak is az az álláspontja, hogy kompromisszumoknál űgy történik a megállapodás, hogy az egyik fél is, a másik is enged, de csak valami értékes dolognak kellett annak lennie Ausztriára nézve, melynek értéke fejében valamit nekünk engedett, mert Ausztria eddig nem volt hozzászokva, hogy nekünk engedményeket adjon. Minél többre becsüli a miniszterelnök úr azt, a mi az 1907-ig való kiterjesztéssel kapcsolatba jött, annál töhbet áldozunk érte, mert Ausztriában semmit sem adnak ingyen. Magát azt a lehetőséget, hogy csak egy órával is tovább maradjunk Ausztriával szemben lekötve, mint a meddig szükséges, megfizethetlen áldozatnak tekintem, mert nincsen sem az egyén, sem a nemzetek életében súlyosabb áldozat, mint az, a melyet saját szabadságának feláldozása árán hoz. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ausztriában nagyon jól tudják, hogy mit kell velünk csinálni, hogy miben van a mi gyengeségünk és nagyon jól ki tudják hasz;n