Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

465. országos ülés 1899. jnnías 21-én, szerdán. 53 hogy lejár ekkor és ekkor, lejárat előtt egy esztendővel kell bejelenteni a felmondást, és ha Ausztria-Magyarország tényleg bejelenti a felmondást és akkor a szerződés tényleg lejár azon naptári időben, mikorra kikötetett. Mi közöttünk, Ausztria között és Magyarország között pedig HZ a törvény, hogy egyiknek a másikkal szemben hat hónappal előtt tartozik bejelenteni, ha felmondással akar élni. Jogilag tehát hogy áll a kérdés? Minden szerződést, mely így van kötve, felmondhatunk. Világos a vámtörvény, a melyre z t. miniszterelnök úr hivatkozott is. Már most, ha fel nem mondjuk, akkor a szerződés másnemű szerződéssé válik, tudniillik lejárattal nem biró szerződéssé. Mi az a lejárattal nem biró szerződés ? Az, a mit bármikor egy évre felmondani lehet. Tehát, az előnyösebb mint a naptári év szerint kötött, mert a naptári év szerint kötött szerződésnél meg van határozva, hogy milyen időpont előtt nem lehet felmondani, a másikat pedig minden perczben lehet felmondani. A hat hónapos kikötés, mely köztünk és Ausztria között törvény, az egyikre is áll, a másikra áll. Azt állítani, vívmány az, hogy a szerződések felmondhatok, helytelen. Ez inkább jogfosztás, ez inkább jogfeladás. Magyarországnak ez a joga mindig meg volt, azt nem kellett törvényben biztosítani, ez nem vívmány, hanem a jog kétségessé tétele, és az ellen tiltakozom. (Élénk helyeslés a ssélső baloldalon.) Ugron Gábor: Tisza feladta e jogot! Komjáthy Béla: Nem adhatta fel! Ugron Gábor: 1878-banmegvolt, 1887-ben nem volt! Polónyi Géza: Az 1878: XX. törvényezikk adta fel! (Mozgás a szélső baloldalon.) Komjáthy Béla: Tévednek a képviselő urak! Vannak aztán oly szerződéseink, a melyekben felmondás nincs, hanem a további intézkedés van fentartva. Vannak ily szerződéseink Kliinäval, Japánnal, hogy azokat bizonyos időben revideálai kell. Mindezekre a szerződésre azt mondani, hogy ezek felmondása nem Magyarország joga, ez annyit tesz, mint Magyarország államiságának eltagadása. A felmondásra nekünk feltétlen jogunk van, minket e részben csak egy köt, a szerződések tartama. Azt mondja a t. miniszterelnök úr, hogy mily üdvös kikötés az is, hogy az autonóm vámtarifa ujjal helyettesítendő, mert a tarifa-törvénynek nincs lejárata; tehát ez nagy vívmány. Azt hiszem, tévedni méltóztatott, t. miniszterelnök úr, bár az előadó úr is hangoztatta, hogy a tarifa törvénynek nincs lejárata. Minden törvény addig törvény, a míg meg nem változtatják. A vámtörvényt, a tarifatörvényt önálló ország, mint Magyarország, minden perczben megváltoztathatja. Változtathatja saját érdeke szerint és ez a külföldi államokra nézve nem sérelem, mert azokra nézve a vámtételek úgyis le vannak kötve; ha pedig nincsenek lekötve, respektálni kénytelen. Ott van például Ausztria eljárása. Feljegyeztem magamnak: míg nem volt alkotmányos állapotunk s önmaga határozott, változott a tarifa, 1851-bea, 53-ban, 54-ben, 56-ban, 57-ben, 58-ban, 61-ben, 62-ben, 65-ben. Hát az 1866-iki vámtarifa hogyan lett Magyarországon törvény ? Törvény lett úgy, hogy az első vámszövetség tárgyalása alatt Magyarország magára nézve azt kötelezőnek jelentette ki. Csak az az igaz, hogy a vámszövetség tartama alatt sem Ausztriának, sem Magyarországnak a tarifán változtatni nem lehet. Ausztria 1875-ben akarta a tarifát megváltoztatni; a magyar kormány élt jogával és nem engedte meg, azzal érvelt, hogy mi a tételeket úgyis lekötöttük és a megváltoztatás felesleges. Az 1878-iki tarifatörvény változtatásába már bevitte Magyarországot az osztrák kormány. Akkor oly áramlatok voltak, hogy a kormánynak ennek nem tudott ellenállni. Változott a tarifa 1884. évben és 1887-ben megint, mert Magyarországot nagyon könnyen be lehet csapni. Akkor tudniillik azt mondták: vigyázzunk, most az agrárius védelem korszaka jön, most már kimondta a jelszót Bismarck, hogy a hazai munkát védeni kell; nézzetek Spanyolországra, a mely nem akarja a velünk kötött szerződést végrehajtani, hanem halasztást kér, nézzétek az olasz felzúdulást, az olasz kormány azon nyilatkozatát, hogy fel kell emelni a védvámokat, mert megcsináltuk időközben a házbéradót, behoztuk a malomadót, Németországbau is a védvámos irány jutott előtérbe, Francziaországban is. Azt mondták tehát Magyarországnak, hogy neked is itt van az ideje védeni terményeidet; csináljunk új tarifát. Szépen belementünk, megváltoztattuk a tarifát és kaptunk 1884-ben 5—10 —15 krajczáros vámokat, a mi nevetséges volt. Ott volt az 1887-iki vámtarifa, ä melynél megint avval álltak elő, hogy most már csak ugyan meg kell mutatni az agrárvédelmet s felmentek a védelemmel 1 forint 50 krajczárig. Itt mindenki azt hitte, hogy boldogság és megelégedés lesz a következménye, de a t. kormány nem vette észre, hogy mit művelnek. Engedjék meg, hogy röviden pár tételt hozzak fel annak kimutatására, hogy mily vámemelések voltak akkor Magyarország érdekélbe és Ausztria érdekében. A pamutszövet vámját felemelték 24 forintról 32—68 — 70 forintra, a czérnáét 12 forintról 18—35 forintra, a lenszövetét 12-ről 160-ra, a szalagokét 150 forintról 200—300-ra, a gyapjúárúkét 40-ről 80—100 forintra, a sálokét i 50-ről 200 forintra, a félselyeméí 150-ről 200—400 fointra, a művirágét 70 forintról 170 — 450 fo-